Tisztelt Karátson Gábor úr, és Lányi András úr!

Nagy tisztelője vagyok az Önök irodalmi, képzőművészeti, és filozófiai tevékenységüknek, nagyra becsülöm a rendszerváltásban betöltött szerepüket, és a nemzeti elkötelezettségüket. Elismerésre méltó maradandó alkotásaik ellenére mégis ezúton szeretném szóvá tenni a Duna szabályozásával kapcsolatos kifogásolható álláspontjukat, amellyel – minden jó szándékuk ellenére – jelentős károkat okozhatnak a nemzeti érdekeink szempontjából.
 

Mivel az Önökhöz írott levelemet az Interneten is közzé kívánom tenni, arra kérem Önöket, hogy a nyilvánosság számára is szíveskedjenek választ adni az alábbi kérdésekre:
• Mire alapozzák a véleményüket, hogy a közvélemény ellenzi vízlépcsők építését a Dunán, holott ebben a kérdésben nem történt népszavazás, de még korrekt tájékoztatással egybekötött közvélemény kutatás sem?
• Mire alapozzák a véleményüket, hogy a nagymarosi vízlépcső megakadályozása eredményezte volna a rendszerváltást? A tények ugyanis azt mutatják, hogy a rendszerváltás oka a Szovjetunió meggyengülése, majd felbomlása volt, amely lavinaszerűen idézte elő kelet-közép Európa szocialista rendszereinek összeomlását, és a rendszerváltás kezdetén kialakult zavaros helyzet tette lehetővé, hogy megakadályozzák a vízlépcső megépítését.
• Mire alapozzák a véleményüket, hogy a nagymarosi vízlépcső szocialista nagyberuházás lett volna? A projekt tervezése ugyanis még 1938-ban kezdődött Horthy Miklós utasítására, de a háború miatt a projekt folytatását 1942-ben fel kellett függeszteni. Horthy Miklóst semmiképpen nem lehet szocialista nézetűnek beállítani.
• Mi indokolja a „Dunaszaurusz” megtisztelő, egyben megtévesztő megnevezést, hiszen a világban működnek olyan vízerőművek, amelyek teljesítménye több mint 100-szorosa a tervezett nagymarosi erőműnek? Miért nem használják helyette a „Duna-kisegér” megnevezést?
• Miért kellett a nagymarosi vízlépcső visszabontása mellett, a megépült dunakiliti duzzasztómű üzembe helyezését is megakadályozni? Ez ugyanis arra szolgált volna, hogy a régi Duna meder vízpótlásához szükséges vízmegosztást magyar oldalon lehessen szabályozni. Azzal, hogy a szlovák felet rákényszerítettük a saját területükön duzzasztómű építésére, elrontottuk a további tárgyalásokhoz szükséges kedvező pozíciónkat.
• Az Önök véleménye szerint miért kell eltitkolni a közvélemény előtt azt, hogy a hágai pert a legfontosabb kérdésekben elveszítettük, és hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság ítélete szerint a magyar fél által hangoztatott ökológia kár kockázata nem megalapozott?
• Véleményük szerint miért titkolják el a közvélemény előtt azt is, hogy a Bős-Nagymaros projektből való kilépésünk már eddig is több mint 2000 milliárdot vett ki az adófizetők zsebéből? Többet, mint a Bokros csomag, és a Bajnai csomag együttvéve.
• Véleményük szerint kiknek lehet az érdeke az a sajtócenzúrázás, amely megakadályozza a vízenergia, mint környezetbarát megújuló energiaforrás hasznosítását támogató szakvélemények közzétételét?
• Mi lehetett az indoka konkrétan annak a sajtócenzúrának, amely megakadályozta, hogy Mosonyi Emil, a világhírű magyar Kossuth díjas vízépítő mérnök, a Balatoni Intéző Bizottság volt elnöke, több külföldi egyetem professzora, tiszteletbeli, illetve díszdoktora, az Argentin Tudományos Társaság levelező tagja születésének 100-ik évfordulója alkalmával rendezett ünnepségről ne lehessen sajtóközleményt kiadni, még fizetett hirdetés formájában sem?
• Mi a véleményük arról, hogy ha ilyen mértékű sajtócenzúra előfordulhat, van-e erkölcsi alapunk tiltakozni a sajtószabadság korlátozását a média törvény ürügyén méltánytalanul hangoztató külföldi reagálások ellen?
• Véleményük szerint elfogadható-e, hogy a nemzeti érdekeinket jelentősen érintő szakmai kérdésekben hozzá nem értő emberek kizárólagos döntési jogra tartsanak igényt?
Kérem, ne vegyék sértésnek a fenti kérdések ilyen sarkos megfogalmazását, annál is inkább, mivel nem föltételezem Önökről a rossz szándékot. A magyarság nemzeti érdekeit szem előtt tartva azonban fontosnak tartom e kérdések minél szélesebb körű nyilvános tisztázását.
Az Önök által is ismert klímaváltozási folyamatok miatt, amennyiben nem tudjuk a hazánkon keresztül folyó víztömegek egy részét visszatartani és hasznosítani, és azzal ésszerűen gazdálkodni, néhány évtizeden belül a Duna-Tisza köze (és benne a szülővárosom, Kecskemét környéke is) elsivatagosodhat.
Őszinte tisztelettel és nagyrabecsüléssel:
Dr. Héjjas István
(egy magyar mérnök)

Tisztelt Héjjas Úr!

Az Ön által feltett kérdések egy része – már ne haragudjon – de egyszerűen komolytalan (pl. miért nem kisegérnek nevezünk egy 150 kilométer hosszan elnyúló vízügyi műszaki létesítményt), egy másik részét az elmúlt 10 -15 évben már számtalanszor megválaszolták, így igazából nem értjük, mi célja volt, hogy úgymond „magánemberként” ezeket a kérdéseket feltegye. Neve nem ismerős – amitől természetesen még teljes joggal fogalmazhat meg kérdéseket -, talán nem régen csöppent bele ebbe a több évtizedes vitába, és mint ahogy a közmondás megfogalmazza: „az újszülöttnek minden vicc új”, talán Önnek is új, releváns kérdésekként tűnnek fel a másoknak már megunt kérdések.
Karátson Gábor és Lányi András épp emiatt, mert már annyiszor megválaszolták ezeknek a kérdéseknek a javát az elmúlt két évtizedben, kértek meg engem, hogy adjak választ, talán egy kicsit más szemszögből, mint ők már annyiszor megtették. Válaszaimat alább olvashatja.

Üdvözlettel: Bárdos Deák Péter

1. Mire alapozzák a véleményüket, hogy a közvélemény ellenzi vízlépcsők építését a Dunán, holott ebben a kérdésben nem történt népszavazás, de még korrekt tájékoztatással egybekötött közvélemény kutatás sem?

Válasz: Emlékeztetném önt az 1998. február 28-i vízlépcső ellenes tüntetésre, amelyen mintegy ötvenezer ember vett részt. A tüntetés a Vörösmarty térről indult volna, de azt a Reális Zöldek lefoglalták, ahol ellentüntetést szerveztek. Ha Ön ott volt, tudja milyen méretűre sikeredett ez az ellentüntetés, ha nem volt ott, akkor javaslom figyelmébe Moldova György véleményét erről az ellentüntetésről, aki szintén a reális zöldek táborát erősítette. Moldova nem kis öniróniával mondta, hogy míg a duzzasztó ellenesek ötvenezren voltak, addig ők még 50 embert sem tudtak maguk mellé állítani, ami mindenesetre jól tükrözi a gátellenes tábor és a gátépítőkkel szimpatizálók arányát. Ez az eset talán felért egy közvélemény kutatással. Tud hasonló esetet megemlíteni, ahol a gátak építése mellett ennyi embert fel meg tudtak szólítani? De emellett, igenis történt közvélemény kutatás. Wermer András szerint (Heti Válasz, 2010. február 11.) az akkori tüntetések 7-12 százalékot hoztak a Fidesznek az 1998-as választásokon. Wermer ezt, mint a Fidesz választási kampányának vezetője, belső közvélemény kutatásra alapozva nyilatkozta. Egyébként tisztában van – volt ezzel a baloldal is, Lendvai Ildikó az MSZP elnökeként 2009. végén az MSZP-kormányzás három legfőbb hibája közt elsőként említette Bős-Nagymaros 1998 elején történt erőltetését.
(http://hvg.hu/velemeny/20091008_lendva_mszp_huszeves)

2. Mire alapozzák a véleményüket, hogy a nagymarosi vízlépcső megakadályozása eredményezte volna a rendszerváltást? A tények ugyanis azt mutatják, hogy a rendszerváltás oka a Szovjetunió meggyengülése, majd felbomlása volt, amely lavinaszerűen idézte elő kelet-közép Európa szocialista rendszereinek összeomlását, és a rendszerváltás kezdetén kialakult zavaros helyzet tette lehetővé, hogy megakadályozzák a vízlépcső megépítését.

Válasz: A kérdése nehezen értelmezhető, mert a nagymarosi vízlépcső tényleges „megakadályozása” – azaz a magyar-szlovák államközi szerződés felbontása - már a rendszerváltás után történt, azaz eleve nem eredményezhette a rendszerváltást. Amúgy szerintem senki nem is mondta, hogy a nagymarosi vízlépcső megakadályozása eredményezte volna a rendszerváltást. Amit többen mondhattak viszont, az az, hogy a nagymarosi vízlépcső elleni tüntetések voltak az egyedüli olyan nagy tömegeket vonzó megmozdulások a Kádár rendszerben, amelyeken az emberek az utcára mertek (tudtak) menni, hogy kimondják a véleményüket. A vízlépcső ellenes tüntetésekre az emberek azért mentek el, mert ellenszenves volt nekik a vízlépcső rendszer terve, kiemelten az, hogy a visegrád-nagymarosi duzzasztóval a magyar történelem egyik szent helyének évezredes látképét próbálták elpusztítani. És persze amiatt, mert az emberek számára világos volt, az országnak ez a beruházás csak terhet - igen nagy terhet - jelent, és nem hasznot. De az is nyilvánvaló, hogy a tüntetéseken részt vettek azok is, akik a Kádár rendszerrel szembeni ellenérzésüket akarták kifejezni, így a vízlépcső ellenes mozgalom katalizátorként segítette azokat a politikai erőket, amelyek a rendszerváltásban meghatározóvá váltak.

3. Mire alapozzák a véleményüket, hogy a nagymarosi vízlépcső szocialista nagyberuházás lett volna? A projekt tervezése ugyanis még 1938-ban kezdődött Horthy Miklós utasítására, de a háború miatt a projekt folytatását 1942-ben fel kellett függeszteni. Horthy Miklóst semmiképpen nem lehet szocialista nézetűnek beállítani.

Válasz: Na ez az, ami nem igaz. Egyáltalán nem Horthy Miklós utasítására kezdődött a project tervezése, sőt, még csak nem is a világháború előtt kezdődött, így azt nem is kellett felfüggeszteni 1942-ben. A II. világháború előtt a Tiszára terveztek duzzasztót, a Dunára nem. Ezt az akkori Öntözésügyi Hivatal vette tervbe – ahol egyébként Mosonyi akkor dolgozott – és nem Horthy. A II. bécsi döntés, Észak-Erdély visszacsatolása után viszont a tiszai erőművek tervezése lekerült a napirendről, ugyanis a kor vízmérnökei – köztük Mosonyi Emil – tisztában voltak azzal, hogy a síkvidéki erőművek gazdaságtalanok. Mosonyi még 1948-ban is ezt írta: „Köztudomású és könnyen bizonyítható, hogy az egyenlő teljesítményű vízerő-lehetőségek közül azok a kedvezőbbek, amelyeknél a szóban forgó teljesítmény kisebb vízhozamból és nagyobb esésből származik. Ez az elv a hegyvidéki vízerőművek előnyét fejezi ki a dombvidéki és a síkföldi hasznosításokkal szemben” (Mosonyi Emil: Magyarország vízerői. Vízügyi Közlöny, 1948. 2. sz. 15. o.). Emiatt a síkvidéki Tisza helyett annak egyik hegyvidéki mellékfolyójára, a Visóra terveztek egy 90 méter magas völgyzáró gátas erőművet (összehasonlításként: a nagymarosi vízerőmű duzzasztási szintje mindössze 9 méter lett volna). A II. világháborút követő békekötés után – Magyarország újfent elveszítve a Trianonnál már egyszer elveszett vízerőpotenciálját – az ambíciózus vízépítők más lehetőség híján a síkvidéki folyóink iránt kezdtek érdeklődni. Mosonyi ekkor kezdett el foglalkozni a tiszalöki duzzasztó tervezésével, majd annak műszaki vezetésével. (Bár nem a kérdésre adott válasz része, de ide tartozik: Mosonyi a rákosi korszak „csúcsán” 1952-ben kapott Kossuth díjat. …)
A bős-nagymarosi duzzasztó tervezése csak ezután, az 50-es évek második felében kezdődött el. Az építkezésről az államközi szerződést 1977-ben írták alá, a munkálatokat az 1980-as évek elején kezdték meg, és a rendszerváltás előtt függesztették fel (Magyarországon). Azaz ténylegesen szocialista beruházás, mégpedig az utolsó nagy szocialista beruházás volt.
De amennyiben birtokában van annak az iratnak a másolata, amelyre a kérdésében utal, amiben – Ön szerint - Horthy Miklós utasítást adott a nagymarosi vízlépcső tervezésére, kérem ne habozzon, hozza nyilvánosságra Horthy írásos utasítását.
A kérdésfeltevése, és a benne lévő valótlan állítások, jól mutatják, hogyan próbálják a tényeket elferdíteni.

4. Mi indokolja a „Dunaszaurusz” megtisztelő, egyben megtévesztő megnevezést, hiszen a világban működnek olyan vízerőművek, amelyek teljesítménye több mint 100-szorosa a tervezett nagymarosi erőműnek? Miért nem használják helyette a „Duna-kisegér” megnevezést?

Válasz: A Dunaszaurusz elnevezés megalkotásánál nem voltam jelen, emiatt csak találgatni tudok. Kezdjük a végénél, miért nem „Duna-kisegér”? Gondolom, látott már kisegeret. Hogy a konkrét biometriai adatokat mellőzzük, a kisegér méretét – ha már műszaki témáról vitatkozunk - szemléletes módon adjuk meg. Egy kisegér egy félcollos vízcsövet el tud tömíteni, el tud zárni, de egy collos vízcsövet már nem. Remélem, ez elég szemléletes kép ahhoz, hogy minden műszaki ember elképzelje, mekkora a kisegér. Nem tudom, Önnek milyen a műszaki érzéke, de azt talán Ön is érzi, milyen vízáteresztő képessége van egy félcollos csőnek (amit a kisegér el tud tömni) és milyen vízáteresztő képessége van a Duna medrének, ami Nagymarosnál úgy 300 méter szélességű, amit a Dunaszaurusszal kívántak eltömni. Szóval, felteszem ezért nem Duna-kisegér.
És ha már sejtjük miért nem kisegér, találgassuk, miért Dunaszaurusz. Felteszem ennek két oka van. Az egyik, hogy a dinoszauruszok a legnagyobb testű élőlények közé tartoztak, azaz méretileg sokkal közelebb esnek egy duzzasztóhoz, mint a kisegér. Másrészt a dinoszauruszok kis agyukkal nem tartoztak a legintelligensebb élőlények közé, emellett nem is tudtak a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni, emiatt történt, hogy a dinoszauruszok kipusztultak, míg az emlősök – amik a dínók kipusztulásakor már jelen voltak – nem pusztultak ki, ma is élnek, még kisegér alakban is. És, felteszem, a névadók úgy gondolták, hogy az ekkora környezet átalakító – környezetpusztító duzzasztóknak a dinoszauruszokhoz hasonlóan ki kell pusztulniuk. A dolog nyelvészeti oldalát nem akarom fejtegetni, de gondolom Ön is érzi, hogy a "Duna" szavunk és a „dino” között mindössze 2 betű a különbség, azaz a "Duna" szó jobban hasonlít "dínó"-ra mint az „egérre”.
De nevezték már a tervezett dunai gátakat „cápafogsornak”, (http://www.vki.hu/~tfleisch/PDF/pdf92/CAPACI92.pdf) gondolom, utalva arra, hogy milyen halálos sebeket ejtenének a duzzasztók a Dunán, de láttam már olyan plakátot is, amin egy vámpír képében jelent meg a nagymarosi duzzasztó, és egy közelmúltbeli cikkben „dunai rém”-nek, illetve „vizizombi”-nak neveztük a Dunaszauruszt – úgyhogy lehet válogatni! (http://www.mno.hu/portal/773774?searchtext=szakértők%20a%20Duna%20mentén)

Tény, Ön is írta a kérdésében, hogy vannak olyan vízerőművek, amelyek teljesítményben sokkal nagyobbak, mint a mi tervezett Dunaszauruszunk. És ez nagyon fontos, mondhatni jó, hogy szóba hozta, hogy kiemelte: Ön itt teljesítményekről, méghozzá Bős-Nagymaros kis teljesítményről beszél. És nekünk nem a kis teljesítménnyel van a bajunk, hanem az erőműrendszer méretével, a nagy kiterjedésével. Semmi probléma nem lenne, ha ezt a kis teljesítményű erőműrendszer – amit Ön úgy jellemez, hogy több százszor kisebb a teljesítménye, mint más erőműveknek – csak kis területet, 1-2 kilométert venne igénybe, és csak 1-2 kilométer hosszúságban tenné tönkre a Dunát. Csakhogy, a bős-nagymarosi erőműrendszer ehhez a több százszor kisebb teljesítményhez mintegy 120 kilométert vett volna igénybe a Dunából, nem beszélve a megvalósult folyóelterelésről és a megépült mintegy 40 km hosszúsági bősi felvízcsatornáról.
És épp ez az, ami rámutat arra, hogy miért nem szabad síkvidéki erőműveket építeni, és miért ellenezték nem csak a környezetvédők, de az energetikai lobby is a bős-nagymarosi erőműrendszer megépítését. A meg nem épült nagymarosi erőmű mintegy 120 kilométer hosszan befolyásolta volna – nevezzük néven – tette volna tönkre a Dunát a maga vízparti élőhelyeivel, miközben meglehetősen kevés energiát adott volna – ahogy ön írta, „a világban működnek olyan vízerőművek, amelyek teljesítménye több mint 100-szorosa a tervezett nagymarosi erőműnek”. Pont ez a lényege a nagymarosi erőműrendszernek: hatalmas kiterjedés, nagy környezeti károk, kis teljesítmény.
De elnevezését természetesen beépíthetjük a már meglévő Dunaszaurusz elnevezésbe – hívjuk ezentúl a nagymarosi erőműrendszert az „Egérnyi teljesítményű Dunaszaurusz”-nak!

5. Miért kellett a nagymarosi vízlépcső visszabontása mellett, a megépült dunakiliti duzzasztómű üzembe helyezését is megakadályozni? Ez ugyanis arra szolgált volna, hogy a régi Duna meder vízpótlásához szükséges vízmegosztást magyar oldalon lehessen szabályozni. Azzal, hogy a szlovák felet rákényszerítettük a saját területükön duzzasztómű építésére, elrontottuk a további tárgyalásokhoz szükséges kedvező pozíciónkat.

Válasz: Ez az indoklás jól hangzik, csak éppen nem fedi a valóságot. Ugyanis, ha a dunakiliti duzzasztót beüzemeltük volna, akkor az eredeti tervek szerinti vízmennyiséget kellett volna juttatnunk a bősi erőműhöz, és az eredeti tervek szerint vízmennyiség juthatott volna Szigetközbe és a szigetközi Duna-szakaszba – ezt anno 50 köbméter/másodpercben határozták meg. Ennek egyoldalú megváltoztatásával jogszerűtlenül járt volna el Magyarország, aminek kétoldalú, vagy nemzetközi jogi következményei lettek volna. Emellett, ha a saját kényünkre kedvünkre szabályoztuk volna, hogy mennyi víz jusson az eredeti Duna mederbe, és mennyi jusson Bőshöz, a szlovákok ugyan úgy megépíthették volna később a duncsúnyi létesítményt, mint ahogy azt 1992-ben megépítették.
Ez a mások által már korábban sokszor elmondott „Dunakiliti beüzemelésével a kezünkben lenne a vízcsap kulcsa” szlogen teljesen hamis, és a beüzemelés csak arra szolgálna indokot, hogy az eredeti tervek szerint a vízlépcsőrendszert felépíthessék - azaz a nagymarosi duzzasztót is megépítsék.

6. Az Önök véleménye szerint miért kell eltitkolni a közvélemény előtt azt, hogy a hágai pert a legfontosabb kérdésekben elveszítettük, és hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság ítélete szerint a magyar fél által hangoztatott ökológia kár kockázata nem megalapozott?

Válasz: A hágai pert nem vesztettük el. Az, hogy a hágai pert elvesztettük volna, az az Önök és a szlovákok álláspontja - csak éppen abszolút nem igaz. Nagy Boldizsár és Szabó Marcel nemzetközi jogászok (és mások) számtalanszor cáfolták már ezt az abszurd állítást.
Azért az érdekes, hogy önök állandóan a szakértelemmel és a szakemberekkel jönnek vízlépcsőügyben, de ennek ellenére a hágai per jogi megítélésekor nyugdíjas mérnökök gond nélkül és rendre lesöprik gyakorló nemzetközi jogászok véleményét. Én nem is akarom most jogilag elemezni a per ítéletét, ezt már számtalanszor megtették a hozzáértő jogászok, az interneten ez több helyen elérhető, mindössze egy hasonlattal világítanám meg az önök véleményének abszurditását.
Ismerjük a sokat hangoztatott véleményüket, hogy a hágai pert 8:1 arányban elvesztettük, mert a feltett kérdésekben ilyen arányban szavaztak a bírák, Ön is ezt állítja a kérdésében, idézem: „a hágai pert a legfontosabb kérdésekben elveszítettük”.
Csakhogy! Az adott kérdésekre adott szavazatok aránya és a per ítélete nem ugyanaz. Hogy egy hasonlattal megvilágítsam a különbséget, ha nem értenék: a fociban sem az nyer, aki több szögletet rúg, hanem az nyer, aki több gólt rúg. A hágai per ítélete kimondotta, hogy ami felépült azt nem kell lebontani, ami nem épült fel, azt nem kell felépíteni. Úgyhogy 8:1 helyett inkább 0:0, vagy 1:1. De! Emellett, a hágai döntés kimondta, hogy az áramtermelés joga nem élvez prioritást a környezetvédelemmel szemben! Úgyhogy jogilag ez számunkra még a döntetlennél is jobb, más kérdés, hogy szlovákia ez ügyben fütyül a jogra, illetve kihasználja Nemcsók által aláírt vízmegosztási szerződést – amit szándékos öngólnak is hívhatunk.
De egyébként, ha akkorát vesztettünk, mint amekkorát Önök vizionálnak, akkor miért nem köteleztek minket az alsó duzzasztó megépítésére?

7. Véleményük szerint miért titkolják el a közvélemény előtt azt is, hogy a Bős-Nagymaros projektből való kilépésünk már eddig is több mint 2000 milliárdot vett ki az adófizetők zsebéből? Többet, mint a Bokros csomag, és a Bajnai csomag együttvéve.

Válasz: Ez az Ön által írt kétezer milliárd szép summa, eddig ez a legtöbb, amit ezügyben olvastam, mások – talán mértéktartóbbak, vagy szerényebbek – megelégedtek 450 milliárddal. Kár, hogy nem úgy adja elő ezt a kétezer milliárdot, hogy ha nem léptünk volna ki a Bős-Nagymaros projectből, akkor annak a hasznából két blokkal lehetett volna bővíteni Paksot. Ugye, azért ez így már elég hihetetlenül hangzik?
De tény, nagyon jól hangzik hatalmas összegekkel dobálózni, hogy mekkora hasznot lehetett volna elérni. Csak hogy! Ezeknél a haszon becsléseknél rendre elkövetik azt a turpisságot, hogy diszkréten megfeledkeznek a project kártételéről. Pontosabban a károkat más pénzügyi csatornákon, más szabályzókon keresztül a társadalomra hárítják, így téve gazdaságossá a beruházást. A nagymarosi duzzasztó tönkretette volna a Budapest feletti vízbázisokat, emiatt víztisztítókat kellett volna építeni, ami megemelte volna a vízdíjat, így a duzzasztó kártételét a lakosság fizette volna meg. Ezt a kártételt természetesen meg sem említik, mikor az adófizetők zsebével riogatnak. De hasonlóképp visszavetette volna a vízi turizmus minden formáját, aki ezt vitatja, olvassa el a Vituki 2009. őszén kiadott ezirányú tanulmányát.
Egyébként így lesz a vízerőmű olcsó és környezetbarát. Környezetbarát, ha eltekintünk mindazoktól a környezeti károktól, amit a folyóban, a vízbázisokban okoz, és olcsó, ha az általa okozott károkat másokkal fizettetjük meg. A duzzasztók olcsóságát és a környezetbarát mivoltát jól jellemzi, hogy a duzzasztópártiak véleménye szerint minden duzzasztó kártételét csak egy alatta építendő újabb duzzasztóval kompenzálható – ez maguk szerint az olcsó és környezetbarát duzzasztó.
A kártételről, meg hogy mi mennyi a duzzasztóknál, arról szóljon Majer István, a Vituki tudományos igazgatója. (Remélem, Majert szakemberként ismeri és fogadja el). A vele készült riportot a Hírtévében adták le a közelmúltban, megnézhető: 
http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=12061

Majer a műsor második harmadában látható. 18perc 30 másodperckor mondja, hogy milyen érvek szólnak a duzzasztás ellen, idézem: „Környezetvédelmi, ivóvízbázis védelmi ellenérvek.”  21perc 10 másodperckor újfent Majer szájából, amint ellenérveket sorol fel, az egyik ellenérv a költség, idézem: „Ausztriában 60% duzzasztó, 40 % környezetvédelem, rehabilitáció, … több száz milliárd, de belevéve, hogy ha megépítik a nagymarosit, akkor az alsókat is meg kell építeni, ezzel ezer milliárdos beruházás, mikor 10 milliárdosokra sincs pénz.” 

Na most, ezer milliárdos beruházásnak a 40%-a az úgy 400 milliárd. 400 milliárd kárelhárításra (ezt nevezik nálunk zöldberuházásnak), és ez az amire a vízügyes szakma egy része azt mondja, hogy a vízenergia az olcsó, és környezetbarát.
Visszatérve az elmaradt haszonra. Én javaslom, hogy példának okáért konkrétan számoljunk, de ne a bős-nagymarosi erőműrendszerrel, hisz az elmúlt 20 év távlatában nehéz megmondani, mi mennyi volt, és az átszámítva ma mennyi lenne. 
Számoljunk a 3 meg nem épült duzzasztóval, a nagymarosival, az adonyival és a fajszival. Ezeknek az építési költsége, a kiegészítő beruházásokkal együtt, Mayer István szerint (mint a fenti linken megtekinthető) mintegy ezer milliárd forint. Nagymarosnál éves szinten 1040 GWh lenne a termelt energia, míg Adonynál 950 GWh, Fajsznál pedig 900 GWh-val számolhatnánk (forrás: Kerényi A. Ödön, 2008.) A Nagymarosnál termelt energia átvételi ára éves szinten kb. 17 millárd forint, Adonynál és Fajsznál kb. 16-16 milliárd forint. Azaz a 3 erőműnél termelt villamos energia átvételi ára éves szinten összesen kb. 50 milliárd forint. Az 50 milliárd forint bevétel első pillanatban szép összegnek látszik, de csak addig, amíg megfeledkezünk arról, hogy mennyi lenne az erőművek építési költsége, ami ezer milliárdra becsülhető. Ezer milliárdos befektetésnél évi 50 milliárd bevétel viszont még a beruházás kölcsöneinek a kamatát is sem fedezné (vagy épp, hogy csak fedezné), azaz ennek a 3 duzzasztónak a megépítése egy soha meg nem térülő beruházás lenne! És hozzáadhatja ehhez azt az évi 10 milliárdot is, amennyivel a Mahosz elnöke szerint a hajózási fuvarozóknak több haszna lenne, ha duzzasztott Dunán közlekedhetnének bárkáikkal, de a lényegen ez sem változtatna. És akkor nem beszéltünk a károkról: a tönkretett ivóvízbázisok miatt megemelkedett vízdíjról (3 millió ember issza a parti szűrésű kutak vizét), a turizmus visszaeséséből eredő elmaradt haszonról, és a Dunának mindarról a pénzben nehezen kifejezhető értékéről, amit egyedülálló környezeti értékeivel a rekreáció, a pihenés terén nyújthat jelenleg és a jövőben – mindaddig, míg nagyravágyó mérnöki tervek a Dunát hajósztrádává nem akarják átalakítani.

8. Véleményük szerint kiknek lehet az érdeke az a sajtócenzúrázás, amely megakadályozza a vízenergia, mint környezetbarát megújuló energiaforrás hasznosítását támogató szakvélemények közzétételét?

Válasz: Nem tudjuk. De biztos benne, hogy itt sajtócenzúrázásról lenne szó, nem pedig arról, hogy szakvélemények közlése nem a sajtóra, hanem a szakirodalomra tartozik? A másik tipp: olyan indokokat írnak le, amit már a sajtó sem vesz komolyan. Mindenestre ezek elfogadhatóbb okoknak tűnnek, mint összeesküvés elméleteket gyártani arról, hogy valakik letiltották a vízenergiát a sajtóból.

9. Mi lehetett az indoka konkrétan annak a sajtócenzúrának, amely megakadályozta, hogy Mosonyi Emil, a világhírű magyar Kossuth díjas vízépítő mérnök, a Balatoni Intéző Bizottság volt elnöke, több külföldi egyetem professzora, tiszteletbeli, illetve díszdoktora, az Argentin Tudományos Társaság levelező tagja születésének 100-ik évfordulója alkalmával rendezett ünnepségről ne lehessen sajtóközleményt kiadni, még fizetett hirdetés formájában sem?

Válasz: Az előző kérdésére adott válaszom egy része ide is illik, hogy nem hinném, hogy összeesküvés elméleteket kellene szőni amiatt, mert a sajtó munkatársai nem annyit szeretnék látni Mosonyi Emilt a lapjaikon, mint Önök. Magánvéleményem szerint, ha tényleg megtagadták, hogy fizetett hirdetést adjanak fel, akkor az diszkriminatív, és javaslom, hogy forduljanak az állampolgári jogok országgyűlési biztosához. Egyébként megmondaná, hogy melyik orgánum tagadta meg, a fizetett sajtóhirdetést, esetleg – hogy hitelesebb legyen az állítása - annak írásos elutasítását is közzétenné?
Emellett tudomásul kellene venniük, hogy magukon kívül senki nem isteníti hazánkban Mosonyi Emilt. Attól még nem lesz senki ismert és nem lesz érdeklődésre számot tartó, hogy nyilatkozataikban Mosonyi Emilt Szent-Györgyi Alberttal, vagy Teller Edével próbálják egyenrangúvá tenni.
Egyébként Mosonyi Emilről könnyedén találhatók cikkek az interneten, elég, ha beüti a keresőbe a nevét, én itt 3 elérhetőséget adok meg (köztük az utolsó egy másfél oldalas, több mint tizenkilencezer karakteres cikk a Magyar Nemzetben), csupán amiatt, hogy mindenki lássa, állításával ellentétben Mosonyi nincs és nem is volt letiltva a sajtóban:
http://mult-kor.hu/20101109_a_legendas_vizember_emleke
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=368869#null
http://mno.hu/portal/636827?searchtext=mosonyi%20emil

10. Mi a véleményük arról, hogy ha ilyen mértékű sajtócenzúra előfordulhat, van-e erkölcsi alapunk tiltakozni a sajtószabadság korlátozását a média törvény ürügyén méltánytalanul hangoztató külföldi reagálások ellen?

Válasz: Mint az előző két pontban írtam, nem hinném, hogy itt sajtócenzúráról lenne szó. Azt meg végképp nem gondolnám, hogy a médiatörvénnyel kapcsolatos hazai és külföldi ellenvéleményeket a vízlépcsőkérdés kapcsán kellene megvitatni.

11. Véleményük szerint elfogadható-e, hogy a nemzeti érdekeinket jelentősen érintő szakmai kérdésekben hozzá nem értő emberek kizárólagos döntési jogra tartsanak igényt?

Válasz: Nem csak a kérdésében foglaltakat tartjuk elfogadhatatlannak, hanem azt is, hogy a társadalom helyett lobbik és lobbiérdekek döntsenek. Különösen nem gondolnánk, hogy ezeket a döntéseket a társadalmat megkerülve, az úgynevezett szakértőknek kellene meghozniuk. Ezzel kapcsolatban nemrégiben írtunk egy cikket „Szakértők a Duna mentén” címmel ami az alábbi linken olvasható: (http://www.mno.hu/portal/773774?searchtext=szakértők%20a%20Duna%20mentén)
Önöknek szemmel láthatóan szereptévesztésük van, és azt gondolják, hogy a vizes mérnöki hivatásnak az a célja, hogy önmegvalósítsa magát, és a társadalomnak pedig az a feladata, hogy a vízépítő mérnökök vágyainak teret és pénzt adjon. Ez pont fordítva van, vagy kellene lenni: a társadalomnak kell eldöntenie, hogy bizonyos kérdésekben mit szeretne, és csak azután jöhetnek a mérnöki elképzelések. Így például a társadalomnak kell eldöntenie, hogy akar-e génmódosított növényeket enni (akarja-e, hogy a fejlődő országok élelmezésére hivatkozva nálunk is génmódosított növényeket együnk). Ha a társadalom úgy dönt, hogy génmódosított növényeket akar enni, csak azután jöhetnek a génpiszka szakemberek, hogy előállítsák a génpiszka növényeke, és nem fordítva: nem a génmódosítással foglalkozó szakembereknek kell kierőszakolniuk, hogy a társadalom génpiszka növényeket egyen.
Hasonlóképp: a társadalomnak kell eldöntenie, hogy a Dunán hajósztrádát és vízerőműveket akar-e látni, veszélyeztetve, tönkretéve, elpusztítva ezzel a Duna páratlan vízparti értékeit, az ökoszisztémáit, a turisztikai lehetőségeit, az egyedülálló tájképet, a több millió ember számára tiszta vizet adó ivóvízbázisait. Vagy ehelyett a Duna értékeit szem előtt tartva elutasítja, hogy a Dunát hajósztrádává alakítsák, és az élő folyót szeretne. Ha a társadalom úgy dönt, hogy számára a Duna nem más, mint egy potenciális közlekedési csatorna, és egy kihasználatlan potenciális energiaforrás, akkor jöhetnek azok a mérnökök, akik hajósztrádává és vízerőműteleppé alakítják át a folyót – ezermilliárd forintért. Ha viszont a társadalom úgy dönt, hogy neki az élő folyó, az ivóvízbázisok adta tiszta, egészséges ivóvíz fontosabb, mint a hajósztráda, akkor a mérnökök feladata az, hogy a Duna természetközeli állapotát megőrizzék, és olyan fejlesztéseket valósítsanak meg, ami Duna fenntartható hasznosításával nem áll ellentétben – például ne a Dunát akarják a hajókhoz igazítani, hanem fordítva, a hajókat igazítsák a Dunához.
Tehát, mint írtam, a véleményünk az, hogy ezt a döntést nem lobbistáknak kell meghozni, hanem a társadalomnak. Sőt, még azt is megkockáztatnám, hogy nem a nyugdíjas korosztály véleménye ebben a mérvadó, hisz ők a az elkövetkező évtizedek romló környezeti állapotát már nem fogják megszenvedni. De még csak nem is az én korosztályomé, hisz már én is megettem a kenyerem javát. A döntő szava fiatalabb korosztálynak van, illetve a fiatalabb korosztály érdekeit kell szem előtt tartani, ami nem a pillanatnyi gazdasági lobbiérdek. Hanem az, hogy hosszú távon biztosítsuk, megalapozzuk a jövő nemzedékének az egészséges életkörülményeit.
Ma már kevesen vitatják, hogy a globális felmelegedés miatt az elkövetkező évtizedek legjelentősebb természeti erőforrása az ivóvíz lesz. A jövő kék aranyának nemzetgazdasági stratégiai jelentőségét már világszerte felismerték. Így mindazok a gazdasági tevékenységek, amelyek hazánk ivóvízbázisait veszélyeztetik, a nemzet biztonságát, fennmaradását is veszélyeztetik. Nem lehet az ivóvizet kockára tenni hajózási társaságok érdekeire hivatkozva, főleg, hogy hajózni sekélyebb hajókkal is lehet.

11+. Kérem, ne vegyék sértésnek a fenti kérdések ilyen sarkos megfogalmazását, annál is inkább, mivel nem föltételezem Önökről a rossz szándékot. A magyarság nemzeti érdekeit szem előtt tartva azonban fontosnak tartom e kérdések minél szélesebb körű nyilvános tisztázását. Az Önök által is ismert klímaváltozási folyamatok miatt, amennyiben nem tudjuk a hazánkon keresztül folyó víztömegek egy részét visszatartani és hasznosítani, és azzal ésszerűen gazdálkodni, néhány évtizeden belül a Duna-Tisza köze (és benne a szülővárosom, Kecskemét környéke is) elsivatagosodhat.

Válasz: A felvetett állításai jól jellemzik, hogy a (jelenlegi) vízügyi gondolkodás, milyen torz és hamis érvrendszerre épül. Ön vízvisszatartásról ír, arról, hogy duzzasztókkal tartsuk vissza az országban átfolyó vizet. Ugyanakkor a vízügyi szakma mélyen hallgat arról, hogy a duzzasztókkal a Duna vizének csak jelentéktelen töredékét lehet visszatartani, azaz a Dunára épített és tervezett tározóknak gyakorlatilag alkalmatlanok vízvisszatartásra. Ha nem hiszi, számoljon. A dunacsúnyi tározó 250 millió köbméteresre tervezték - de a feltöltődése miatt a tározókapacitása ennél már jóval kisebb. A Duna átlagos vízhozama 2500 köbméter másodpercenként. Azaz a Duna 27 óra alatt, alig több mint egy nap alatt színültig töltené a teljesen üres tározót! Ez maguknak a vízvisszatartás, hogy olyan tározókat építenek irdatlan költségen, ami az éves szinten az átfolyó víznek mindössze pár ezrelékét tudja visszatartani. Nyilvánvaló, hogy a vízvisszatartás fontos, de ezt nem a Dunára épített gátakkal, hanem nagyobb árterekkel, a fokgazdálkodás visszaállításával lehetne és kellene biztosítani. Emellett a belvizet sem átokként kellene kezelni, hisz a belvízként lecsapolt víz a talajba szivárogna be, ami később nagyon hiányzik, hisz elvezetésével szükségképp csökken a talajvízszint. És ez már kapcsolódik a következő felvetéséhez, hogy, mint írja, néhány évtizeden belül a Duna-Tisza köze elsivatagosodhat.
A Duna-Tisza közének szárazodása nem természetfölötti erők átka, hanem alapvetően emberi tevékenységnek, méghozzá hibás vízgazdálkodási tevékenységnek a következménye, amivel – úgy tűnik, hogy a vízügyi szakemberek kivételével – már régóta sokan tisztában vannak. A Dabas környéki egyik főcsatornát a nép – és ez mutatja, hogy már egy évszázada józan paraszti ésszel is meg tudták ítélni a csatornák hatását – Átok-csatornának nevezte el, ma is ez a hivatalos neve. Az Átok-csatornába sok kisebb csatorna vezeti a vizet, a Dabas környéki mezők agyon vannak csatornázva kisebb-nagyobb vízlevezető árkokkal. És a Duna-Tisza közén másutt sem jobb a helyzet, de nem csak a Duna-Tisza közén, hanem az országban járva mindenütt láthatja a csatornákat. Az M3-as autópályán haladva számtalan csatornát figyelhet meg.
A csatornázások oka közismert: a csatornák feladata az, hogy elvezessék a belvizet, illetve a belvízmentes időszakban is csökkentsék a talajvíz szintjét, hogy a magas talajvízszintű mezőgazdasági területek is alkalmasak legyenek intenzív mezőgazdasági termelésre. Csakhogy a mélyen fekvő területek talajvízszintjének csökkentése szükségképp csökkenti a talajvíz szintjét a magasabban lévő területeknek is. Nyilvánvaló, hogy nem lehet egyszerre elvinni és visszatartani a vizeket. A Duna – Tisza közének kezdődő elsivatagosodása egy rossz vízgazdálkodási rendszer gyakorlati összeomlását mutatja, amin nem lehet hosszútávon segíteni azzal, hogy további vízelvezető csatornákat és öntöző csatornákat építünk. Ezt a rossz vízgazdálkodási rendszert nem lehet, és nem szabad a továbbiakban fenntartani. Az eddig folytatott gyakorlat az, hogy az árvizet gyorsan levezetjük, emellett a fölöslegesnek ítélt belvizet elvezetjük, míg az emiatt szárazzá vált területekre csatornákkal, illetve öntözéssel juttatunk vizet, és ezt a gyakorlatot, amely tönkre tette a Duna-Tisza közének vízháztartását, nem lehet tovább folytatni. 
Emellett utalnék még Dr. Koncsos László tanszékvezető, vízgazdálkodási szakember által szerkesztett a "Jövőképtől a vízkészlet-kockázatig" című tanulmánykönyvnek a Duna-Tisza csatornával foglalkozó tanulmányára, amiben megállapítják, hogy a tervezett hajózócsatorna vízleszívó, talajvíz csökkentő hatását nem tudná kompenzálni az öntözés, azaz a Duna-Tisza csatorna a taljvízszintet összességében csökkentené a Homokhátságon. 

Végezetül hadd hivatkozzak egy műszaki ember, Kroó Norbert akadémikus, az MTA volt alelnöke véleményére, aki a 2010. februárjában tartott „EU Duna-régió Stratégiája” című konferencián, nyilván nem véletlenül, Albert Einsteintől a következőket idézte: „Azokat a problémákat, amelyekkel szembesülünk, nem oldhatjuk meg azzal a szemlélettel, amellyel létrehoztuk őket”