Meghívó - végleges program

Stratégia és környezet – Párbeszéd a Szigetköz jövőjéről

A napokban véglegesíteni tudtuk a "Stratégia és környezet – Párbeszéd a Szigetköz jövőjéről" konferencia programját. Habár az SKV-ban résztvevők nem vállalták a nyilvános vitát, helyettesítésük megoldódott.
A konferencia előadói, illetve moderátorai:

Déri Lajos a Szigetközben végzett legfrissebb vízügyi kutatások, modellezések résztvevője és irányítója.
Gubányi András az 2010-ben készített szigetközi előzetes megvalósítási tanulmány egyik készítője.
Ádány Tamás korábban nemzetközi környezetvédelmi joggal kapcsolatos kutatásokat végzett a Miniszterelnöki Hivatal Dunai Kormánybiztos Titkárságán.
Nagy Boldizsár a vízlépcsővita egyik legszakavatottabb ismerője, 1989 és 2010 között vett részt a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos vitákon és tárgyalásokon.
Csányi Béla több évtizede foglalkozik a vízi makrogerinctelenek vizsgálatával, két ízben vezette a Nemzetközi Duna expedíciót.
Bárdos Deák Péter 2006 óta irányítja a Duna Charta szakmai munkáját.
Padisák Judit kutatási területe a limnoökológia, kutatási területe közé tartozik Magyarország álló- és folyóvizeinek ökológiai állapota a Víz Keretirányelv alapján.
Bruhács János többek közt foglalkozott nemzetközi környezeti joggal és nemzetközi vízjoggal; a rendszerváltás utáni Bős-Nagymarossal kapcsolatos magyar-szlovák tárgyalások résztvevője volt.

 

2016. április 1. 14.00 óra

A Magyar Tudományos Akadémia budavári Kongresszusi Terme
1014 Budapest, Országház utca 28.

program:

14:00 Megnyitó: Németh Tamás Széchenyi-díjas akadémikus, az MTA Környezettudományi Elnöki Bizottságának elnöke

A szigetközi Duna-szakasz duzzasztásának vízgazdálkodási következményei
14.10.: Déri Lajos igazgató, Solvex Kft. :A szigetközi Duna-szakasz fenntartható vízgazdálkodásának fejlesztési lehetőségei
14.30.: Bárdos Deák Péter, a Duna Charta elnöke: A szigetközi Duna-szakasz duzzasztásának vízgazdálkodási következményei

14.50.: vita

A szigetközi Duna-szakasz duzzasztásának ökológiai következményei
Moderátor: Padisák Judit, intézetigazgató egyetemi tanár, MTA-PE Limnoökológiai Kutatócsoport
15.10.: Gubányi András PhD, Magyar Természettudományi Múzeum: A restaurációs alternatívák hosszútávú hatásának elemzése különböző élőlénycsoportokon

15.30.: Csányi Béla, PhD, hidrobiológus
15.50.: vita

16.10.: - szünet

Jogi lehetőségek a méltányos vízmegosztásra
Moderátor: Bruhács János egyetemi tanár, PTE AJT
16.30.: Ádány Tamás PhD tanszékvezető egyetemi docens, PPKE JAK
16.50.: Nagy Boldizsár PhD, egyetemi docens, ELTE AJTK
17.10.: vita

A konferencia levezető elnöke: Karátson Dávid tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE FFI.

A konferencia regisztráció köteles. Regisztrálni a konf@dunacharta.hu email címen lehet, a regisztráció a visszajelzéssel válik érvényessé. Regisztrálni a helyszínen is lehet.
Az esemény a facebookon:   https://www.facebook.com/Duna-Charta-153367764805766/