Karátson Gábor: "Lesz-e Duna-tüntetés 2010-ben?"

Előadás az RS9 Színházban

A Duna Charta 2010. február 1-i klubnapján, 18 órakor Karátson Gábor tart előadást az 1988-as és az 1998-as Duna-tüntetésekről "Lesz-e Duna-tüntetés 2010-ben?" címmel az RS9 színházban (1075 Budapest, Rumblach S. u. 9).

A Duna Charta, kapcsolódási pontokat keresve azokkal, akiket még ma is érdekel a Duna sorsa, várja az érdeklődőket az előadásain. Napjaink erkölcsi és gazdasági összeomlásában a természet és környezetvédelem szempontjai felértékelődnek; az a csodaszerű tény, hogy legalább a nagymarosi duzzasztógát felépítését sikerült megakadályoznunk, hovatovább az úgynevezett rendszerváltás egyetlen komolyan vehető eredményeként jelenik meg.

A Duna Charta minden hónap első hétfőjén délután 6 órakor várja az RS9 színházban azokat, akiknek fontos az egészséges környezet, akiknek fontos a jövő nemzedékének az egészséges környezethez, a tiszta ivóvízhez való joga, akik a Dunát, mint élő folyót szeretnék megőrizni az unokáik számára. Programjainkon előadásokkal, vetítésekkel várjuk az érdeklődőket.

Szeretettel várunk mindenkit!

Duna Charta

RS9 Színház

1075 Budapest, Rumblach S. u. 9.