A Római-part végveszélyben van. Az ártérre építkezők ingatlanjainak védelmében a Főváros – közpénzen – olyan gátat szándékozik építeni a Duna-partra, amely elpusztítná a természetközeli partszakaszt, jelentős feltöltéssel és a meglévő fák, a galériaerdő kivágásával járna. Az alábbiakban a Dunai Szigetek honlapnak a 2013. február 15-én megjelent összefoglaló cikke olvasható, amely betekintést ad a Római-part történetébe, az ártérre építkezők által követelt mobilgát mögött feszülő érdekekbe, és a partra épített gát következményeibe, ami a cikk szerint egy olyan mérnöki pusztasággá alakítaná át a Római partot, ahol többé már nem lenne érdemes ücsörögni, vagy sétálni.

Az eredeti cikk, más a témával foglalkozó cikkekkel együtt az alábbi linken érhető el: http://dunaiszigetek.blogspot.hu/2013/02/arteri-erdo-helyen-aluminium-mobilgat.html

Ártéri erdő helyén alumínium mobilgát épül a Római-parton 


Kedvenc, nápolyi példámmal élve hamarosan az Önkormányzat dönthet arról, hogy engedvén a lakók nyomásának megkezdi-e a Vezúv betömését. A Római-partnak, ahogy azt mi ismerjük egy éve van hátra, hacsak nem történik valami csoda, 2014-re elkészül a mobilgát. Még lehet menni fényképezni.


Mai hír, hogy elkészült a Római-partra szánt mobilgát terve. Nyilvánvalóvá vált a mobilgát nyomvonala és anyaga is. Északon a Pünkösdfürdő utcánál csatlakozik a már meglévő árvízvédelmi rendszerhez, délen pedig a Kadosa utcáig tart majd. A tervek szerint2,7 kmhosszan alumínium betétpallós mobilgát épül három szakaszon. Az északi, I. szakasz váltotta ki a legnagyobb értetlenséget, ahol a mobilgát egy ártéri erdő helyén tervezett feltöltés peremén állna. A délebbi szakaszokon a gát a Duna felőli telekhatáron futna, mintegy kerítésként. Magassága2,2 méterlesz, ezért több helyen feltöltésre lesz szükség. A gát koronaszintje mintegy 30 centiméterrel marad majd el a Vigadó térnél mért9,84 mvízállás értéktől, ami azt jelenti, hogy az elsőrendű árvízvédelmi vonal továbbra is a Királyok útja-Nánási út mentén haladó gát lesz, ami erre a feladatra kifejezetten alkalmatlan az állapota miatt.

A terv több sebből is vérzik. A körülbelül 3 milliárd forintba kerülő beruházás megvalósulása után sem lesz a Rómain használható elsőrendű árvízvédelmi fővonal. A hiányzó harminc centiméter azonban még így is elég lesz ahhoz, hogy az ismert árvizek többé ne árasszák el a Királyok útja-Nánási út által határolt árteret. Másodsorban a félig, vagy teljesen illegálisan felépült épületek tulajdonosai egyetlen fillérrel sem kell, hogy hozzájáruljanak a költségekhez, így kijelenthető, hogy az állam törvényszegő magatartást díjaz 3 milliárd forintnyi közpénzzel. Harmadsorban a budai oldalról eltűnik az utolsó ártéri erdő, olyan mondvacsinált indokkal, amelyet általános iskolás diákokkal sem lehetne megetetni. Helyére a partélen egy cölöpsor kerül majd, feltehetően nem alumíniumból, mert az nem lenne hosszú életű.

Ugyancsak ma jelent meg egy videó az indexen, melyben Bardóczi Sándor tájépítész nyilatkozik a tervezett beruházás furcsaságairól. Érdemes rászánni azt a 7 percet, azonban én néhány megjegyzéssel vitatkoznék. A Római-part közel sem az a természetes ártéri erdő, amely mondjuk vidéken kíséri a folyót, de azt készséggel elhiszem, hogy a budapestiek számára ez már természetnek számít. A fövennyel is vitatkoznék, ugyanis a Római-part erősen erodálódott, pusztuló partszakasz, ahol a fövenyt keresők legfeljebb durva kavicsot és építkezési törmeléket találhatnak a kihantolódott csövek között. Részletesebben erről már volt szó, képekkel illusztrálva a Dunai Szigeteken: "Folyamhidraulika szempontú mederkorrekció" - nem csak gát épül a Római-parton. Ilyen "fövenyt" szinte bárhol találni a magyar Duna-szakaszon, de inkább szebbeket. A Római-part kihalt, romos épületeivel, elvadult kertjeivel leginkább egy lepusztult üdülővároshoz hasonlít, ahonnan a polgári nyaraló közönség messzire menekült. Ugyancsak Bardóczi Sándortól találtam egy kifejezetten olvasmányos és informatív írást az Építészfórumon, az illusztrációk az ebeplan.hu, fortepan.hu és a delmagyar.hu oldalakról származnak. A teljes szöveg ezen a linken keresztül érhető el http://epiteszforum.hu/requiem-a-romai-partert.



[...] 

Gyorsuló leépülés

A rendszerváltozás szele úgy fújta el a szocialista vállalati üdülők időszakában jórészt még átmentett, a két világháború között pedig még kifejezetten trendi, virágzó, polgári evezős kultúrát, mintha az nem is lett volna soha. Mára csak hírmondó maradt belőle. A vizet elhódították a műanyagtestű motoros jachtok és a jet ski-k, és ezek nem éppen annak a vízi etikettnek az íratlan törvényeit vitték tovább a Szentendrei-ágban, amely az evezősöknek és a dunai kishajósoknak még ma is a vérükben van. Helyette lettek hivatalosan üdülőházi apartmannak épülő kondomíniumok, hivatalosan csónakháznak épülő, vagy az engedélyekben csónakház „felújításként” (valójában ezek lerombolójaként) jeleskedő lakóparkok és vendéglátóipari egységek, lettek úttörőtáborok, vállalati üdülők és teniszpályák helyére épülő szállodák, lettek vízügyi telephelyekre épülő magánházak. Sűrűsödött a Római, észrevétlen jutott szerephez elébb az intenzív üdülési, majd a lakófunkció a laza ártéri, csónakházakkal, vízi egyesületi táborokkal, faházas üdülőkkel tarkított hasznosítással szemben. Az igazán vad átépítések az ezredfordulón vették kezdetüket, amikor változott a kerületi szabályozási terv: az átlag 4,5 m-ről 11 m lett a lehetséges épületmagasság. Először a Vadkacsa I és Vadkacsa II tűnt el a színről viharos gyorsasággal, majd a műemléki védelem alatt álló Vöcsök II vált köddé. Mára pusztán 5 működő csónakház maradt meg, ám maga a parti sáv többé-kevésbé érintetlen maradt. Vitte a lángot, várta az újra felfedezést vagy a (r)evolúciót. Kicsit szakadt, kicsit vadregényes, kicsit harsány, kicsit porlepte, de mégis élvezetes tudott maradni a Római. Míg a part háttérterületeit jelentő ártéren milliárdos magán-invesztíciók történtek, a part maradt az, ami: egy szegélygazdag városi táj, Budapest utolsó „természetszerű” parti fövenye, amiért nyári délutánokon egy baráti társasággal még mindig is érdemes volt ide jönni, vagy többnapos szigetkerülést szervezni itteni bázissal.


A bevédést célzó kezdeti elképzelések

Ám ahogyan sűrűsödött a beépítés, ahogy szaporodott az állandó lakosok száma, ahogy egyre nagyobb ingatlanérték keletkezett, úgy vált egyre terhesebbé az a természeti érték, amelyre idetelepültek az új lakók és vállalkozások. A 2002-es és 2006-os rekorddöntögető dunai árvizek bebizonyították az ártérre települőknek, hogy ez nem csak a térképeken, hanem valóban ártér, amelynek határait a Nánási út – Királyok útja tengelyében létesített gyepes nyúlgát jelöli ki, és valójában még ez sem felel meg a mértékadó árvízszint (MÁSZ) fölötti 1,3 m-es paramétereknek. Magyarán nem teljesíti az I. fokú árvízvédelmi vonallal szembeni követelményeket, így még a háttérterületek is veszélyben vannak a nagy dunai árvizek esetén: homokzsákolni kell, ha úgy hozza a sors.

A probléma orvoslásával régóta foglalkoznak tervi szinteken a politikusok és a mérnökök is. Nem sok minden történt. Alapvetően két fő alternatívaként kínálkozott a Nánási-Királyok úti nyomvonalon a mai nyúlgát megerősítése és a Római-part ártéri területeinek továbbra is ártérként történő kezelése, vagy a Római-part bevédésével egy új part-közeli gát létesítése. Pünkösdfürdőtől Budapest határáig ki is épült egy Duna-menti gát még 1981-ben, amely azonban teljességgel megfosztotta a Duna látványától a part ezen szakaszán a part menti ingatlanokat, meredek vízparti rézsűivel pedig megszakította a vízzel való vizuális kapcsolatot. Így ennek teljes déli kiépítése az Északi vasúti összekötő hídig érthető módon hatalmas ellenállásba, ellenérzésekbe ütközött. Senki nem akart egy második Szentendrét, ahol a parti vendéglők látványából hiányzik a Duna.
A pünkösdfürdői mesterséges gátszakasznak lettek más következményei is: a folyóra merőleges lezárása, befordítása miatt a Szentendrei szigetspiccel egy vonalban „limány” keletkezett, azaz a part közelében folyással ellentétesen kavargott a víz, és e jelenség során a folyó „ingyenesen” elvégezte a tereprendezés befejező aktusát: iszappal töltötte fel a természetellenes beszögellést. Ezen az iszapon 30 év alatt ártéri galériaerdő telepedett meg. A folyamat, amely egyébként egy teljesen természetszerű processzus a folyók életében, elképesztő módon szálka a vízépítő mérnökök szemének, akik a vízparti növényzetben gyakorta csupán „áramlástani akadályt” látnak. E terület a mai viták egyik legintenzívebb tárgyát képezi a Római-partot mai állapotában megőrizni kívánók és a változást akarók között.

De volt más akadálya is annak, hogy akár a Nánási-Királyok útja tengelyen, akár a dunai partélen hagyományos gát létesüljön. Ez pedig az itt párhuzamosan futó DN 800 (Nánási-Királyok tengely alatt) és DN 1200 (Római-part alatt) feszített betonból készült SENTAB vízvezeték-hálózat, amely Budapest északi vízbázisairól szállítja a vizet a Gellért-hegyi tározóba. Nyomvonalát az 1970-es években a 2011-ben gyémántdiplomáját átvevő Szentimrey Béla, a Fővárosi Vízművek ma már nyugalmazott vízellátás-fejlesztési vezetője jelölte ki – saját elmondása szerint azért pont így, hogy senkinek soha eszébe ne jusson gátakkal elrondítani a Rómait. Béla bácsi, aki maga is a Római-part szerelmese, egy dologgal nem számolt: a technikával, amely elküldte nekünk újabb csodafegyverét, a mobilgátat. Szentimrey jóval később, a III. kerület külső tanácsadójaként Wenczel Györggyel közösen egy olyan2 m magas szögtámfalat javasolt kiépíteni a mai nyúlgáttól 3 m-rel beljebb, az úttal párhuzamos kerítésvonalak, előkertek kisajátításával, amely árvízi kapukkal ellátva, és rá felfuttatott növényekkel elképzelésük szerint hatékonyabban védte volna a háttérterületek (Csillaghegy) egészét. A Rómait terveikben érintetlenül hagyták, ártérként kezelték, amivel együtt lehet és kell élni.


Civilek és civilebbek

Valami hasonló módon képzeli el az árvízi védelmet ma is a római parti mobilgátat legvehemensebben ellenző civil szervezet, a Rómaifürdő Telepegyesület (Civil Összefogás a Fővédvonalért) és annak elnöke, Ébert Ágoston is, aki a mai nyúlgát vízjogi engedélyének felülvizsgálatát és a „fővédvonal” minősítésének visszavonását is kezdeményezte, mert az nem felel meg a fővédvonallal szemben támasztott követelményeknek. Ugyanakkor az egyesület komolyan aggódik azért, hogy az ígéretekkel ellentétben, környezetkárosítás nélkül egy, a part szegélyére kihelyezett mobilgát nem valósítható meg.

Van azonban másik „civil” szerveződés is. Olyan, amely éppen azt kifogásolja, hogy egy Nánási-Királyok útja mentén megerősített védvonal továbbra is ártérként kezelné a Rómait. A szervezet szószólójának kedvenc fordulatával élve: a „fekáliában” úsznak árvízkor azok az épületek, amelyek (egyébként csak kis részben legálisan, inkább fél-legálisan, vagy illegálisan) épültek a 80-as, 90-es, de legfőképpen a 2000-es években. E közel 70 ha-os ártéri területnek a beépítése az elmúlt évtizedben gyorsult fel. Egri Gábor, az Egyesület a Római Partért nevű civil szerveződés alelnöke határozottan kampányol a partvonalra tervezett mobilgát mielőbbi megvalósításáért, és többek között azzal érvel, hogy az itt képződött, 45 milliárd Ft értékűre taksált ártéri ingatlanvagyont és az itt létrejött 1000 munkahelyet nem lehet kitenni az árvízi veszélynek. További 40 Mrd Ft fejlesztés jönne a partra abban a pillanatban, ahogy a bevédése megtörténik – nyilatkozta 2006-ban. Szerinte a Római-parton a mobilgáttal nemcsak az ingatlan-védelem, hanem a közegészségügyi viszonyok is jelentősen javulnának, valamint egy „21. századi elvárásoknak megfelelő rekreációra, kikapcsolódásra alkalmas partszakasz jöhet létre”, . Egri „civil” érdemeit némiképpen azonban árnyalja, hogy cége 2002-ben vásárolta meg azt a 11.000 négyzetméteres ingatlant a parton, amelyen 2,4 milliárdos beruházással négycsillagos szállodát fejlesztett. Nem éppen kifejezetten ártéri hasznosítás. A szálloda 2005-ben kezdte meg működését, ám a 2006-os árvíz alkalmával a saját mobilgát-rendszer dacára kétméteres vízben állt az épület. És valószínűleg, ahogy ő mondja - „fekáliában” is.


Egy „state captured” folyamat tanúi vagyunk?

De gyakorolhat-e ekkora nyomást a magántőke az államra, önkormányzatra anélkül, hogy cserébe adna is valamit? Úgy tűnik, igen. A római parti mobilgát építésére 3 milliárd forint körvonalazódik, amelyet az állam, a fővárosi és a kerületi önkormányzat dobna össze. Uniós pénz nincs a láthatáron, a tervezett mobilgát ugyanis MÁSZ + 1 méteres védelmet fog biztosítani, azaz 30 cm hiányzik abból, hogy teljesítse a fővédvonal kritériumait. Egyesek szerint nem is fűződik hozzá komoly fővárosi érdek, hogy e kritérium teljesüljön, mert ebben az esetben a városnak szavatolnia kellene a magántulajdonban keletkezett esetleges árvízvédelmi károk miatt. Az EU az önkormányzatoknak pedig csakis közcélokra biztosít forrást – egy fővédvonali paramétereknek nem megfelelő mobilgát egy ártéren pedig nem közcél. Ami viszont még jobban elgondolkodtató: nem csak az EU nem száll be a finanszírozásába, de azok a parti ingatlantulajdonosok sem, akiknek gazdasági érdeke fűződik hozzá, hogy az ártérből egy csapásra komoly part menti fejlesztési területet varázsoljanak.

Hozzá kell ehhez azt is tenni, hogy a mobilgát-technológia fiatal, nincs üzemelési tapasztalat mögötte Duna méretű folyók esetén. Szentendre történelmi belvárosának parti sávján éppen most zajlik az első komolyabb mobilgát-projekt kivitele a folyó látványától eddig hermetikusan elzáró töltés elbontásával. A lakosok részéről ezt nem kíséri kitörő lelkesedés: még el sem készült, sokan máris „berlini fal”-nak csúfolják a beton panelekből álló építményt, amely miatt a töltés már megszokott öreg fáit és a kövezett partvonal spontán növényzetét egyaránt „legyilkolták”. A hazai vízügy már a ’70-es évek óta vizsgálta egyes helyeken a földművekkel létesülő gátak mobilgátas kiváltásának lehetőségét, de minden esetben magas kockázatú, költséges és nagy fenntartási igényű technológiának minősítették őket és rendre elvetették a széles körű alkalmazást. A szentendrei az első olyan projekt, ahol a mobilgát „élőben” vizsgázni fog – majd egyszer.


Felmerült alternatívák

A Római-partra készült tanulmányterv-változatok ismertetése után megfogalmazódtak olyan javaslatok is civilektől, ellenzéki pártoktól, miszerint - tekintettel a terület ártéri jellegére és a nem éppen patyolattiszta beépülési folyamatra - az érintett ártéri tulajdonosoknak illene pénzzel is beszállnia abba fejlesztésbe, amely során majdan bevédett ingatlanjaik értékesebbé (bevédetté) válnak. Felmerült annak a lehetősége is, hogy a mobilgát ne közvetlenül a part mentén húzódjon, hanem a parti ingatlanok kerítésének vonalában, így az sokkal jobban „tájba illesztett” módon, kevésbé zavaróan tudna megvalósulni, igényelné az érintett tulajdonosi részvételt, hozzájárulást és nem gyalulná le a fövenyes part spontán nőtt galériaerdőit, facsoportjait. Ez háromszorosan is „tisztességesebb” eljárásnak tűnik, mint a közpénzből épülő, de magánérdeket szolgáló mobilgát a part vonalában, ugyanakkor bevédené a majdnem a teljes ingatlanállományt. Akad rá minta is, ha műszakilag nem is biztos, hogy kellően jól kivitelezett, de elveiben ezt követő: éppen a Piroska utcai volt ÁB üdülő kerítése ilyen, amely valójában kerítésnek álcázott résfal, megerősített acél pillérekkel, és árvíz idején beilleszthető alumínium betétekkel.

A római-parti mobilgát tervváltozatait készítő építőmérnökök azzal érvelnek, hogy a SENTAB vezeték 7 méteres védőtávolsága a kerítésvonali védekezés esetében nem lenne mindig biztosított (habár a vezeték tervezője szerint régen ez a védőtávolság csak 5 méter volt). Csók László, a Fővárosi Önkormányzat Közmű Ügyosztályának vezető főtanácsosa szerint egyébként építéskor injektálásos eljárás alkalmazásával jelentősen csökkenthető a SENTAB vezeték építkezés közbeni sérülésének kockázata, árvízi időszakban pedig a vezeték üzemeltetését időlegesen fel lehet függeszteni, hiszen a mai nyúlgát melletti vezeték ekkor is működtethető marad. Mégsem tartja ideális megoldásnak a kerítésvonalban vezetett mobilgátat, mert a jogszabályok szerint a mentett oldalon szolgalmat kell biztosítani a védekezés idejére.

Mindezek persze igazak, de fennáll a kérdés, hogy egy elég jól működő, az árhullámokat 2-3 nappal előre nagy biztonsággal jelző vízjelző szolgálat mellett miért gondolja bárki is úgy, hogy nem építhető ki szárazon, a parti útról idejében a mobilgát, nem szervezhető meg a védekezés, ha egyébként minden érintett ingatlanra ilyen irányú szolgalom lenne bejegyezve? Ezzel párhuzamosan pedig – ha már jogszabályokról esik szó – miért van az, hogy a Magyarország által is ratifikált EU Víz Keretirányelv rendre kisebb súllyal esik a latba egy ilyen projekt kapcsán, mint az árvízi védekezésről szóló jogszabályok? A Keretirányelv ugyanis nem csak azt mondja ki, hogy Európa folyóit 2015-re jó ökológiai állapotba kell hozni és azokat így fenntartani, hanem azt is rögzíti, hogy a vízügyi tervezésekben egyformán kell számításba venni a műszaki, a társadalmi és az ökológiai aspektusokat is. Arról viszont vajmi kevés szó esik, hogy a partvonalon húzódó, és a hírek szerint (változattól függően) 55.000-188.000 m3 földfeltöltéssel járó, mintegy 3 km hosszú mobilgát-rendszer kialakítása teljes egészében le fogja tarolni a fövenyes part kialakult kísérő növényzetét, galériaerdőit. Ez a terület a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terve szerint a térségi ökoháló része, ökológiai zöldfolyosó. Érdekel ez ma valakit?


Engedélyezési tervek készülőben

A partvonalra kihelyezett mobilgát szószólói persze azzal érvelnek, hogy a terület rendezése után kialakuló 1:4-es rézsű, és a kiszélesedő, elplanírozott terület lehetőséget biztosít egy a Kopaszi-gáthoz hasonló minőségű partszakasz kialakítására. Ez azonban csak részben igaz. Egyrészt a most látótérben lévő 3 milliárd Ft-os keret csak a legszükségesebb műszaki beavatkozásokra lesz elég. Ha elég lesz. Ugyanis az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat közgyűlésén 2007. augusztus 29-én tárgyalt 2005-ös tanulmányterv becslései szerint míg a Nánási út – Királyok útja tengelyében kiépített védvonal 2,6 Mrd-os bekerülési összeggel és 16,3 M Ft-os éves üzemeltetéssel oldható meg, addig a parton futó mobilgát-változat 4,8 Mrd Ft-os (!) kialakítási költséggel és 34,6 M Ft-os éves fenntartási költséggel számol. Látható, hogy a betervezett 3 Mrd csak szűken tudja teljesíteni a védvonal kiépítését is, környezetrendezésről, illetve bármiféle garanciáról, arról, hogy egy ilyen „valamikor” megtörténik, pedig szó nem esik, miközben a „fejlesztés” letarolja a teljes mai zöldfelületet a fákkal együtt. A „lehetőség” vagy a „helybiztosítás” emlegetése pedig egy olyan városban, ahol gyakorlatilag csak az ideiglenes dolgok tekinthetők a véglegesnek, enyhén szólva is eufemisztikus megközelítés.

A másik probléma talán ennél is komolyabb. A római-parti rendezés során pozitív előképként sokat emlegetett Kopaszi-gát valójában egy – vízügyes szempontból – „rosszul kezelt” párhuzamműnek tekinthető, ahol a hosszú évtizedek során nem átallott a növényzet megkapaszkodni a kőszórásokra rakódott iszapon. A Kopaszi-gát rendezése során kialakult magas nívójú park alapstruktúráját ma ez az ártéri növényzet adja, ennek „pusztán” a kiegészítése történt meg tájépítészeti létesítményekkel, a rézsűszögek oldásával, komoly tereprendezési munkákkal és zöldfelületi elemekkel. Mindezek mellett ma a Kopaszi-gát számít Budapest egyik legjobban fenntartott közparkjának (ez pedig nagyjából csak annak köszönhető, hogy a fenntartást az erről nem igazán híres Fővárosi Önkormányzat, hanem a többségi tulajdonos Öböl XI. Kft végzi, nem közpénzből. Státusza is érdekes: közcélra megnyitott, korlátozott közhasználatú magánterület, amely szabályozási szempontból közparknak számít. A Római nem ilyen, és ahogyan azt is hiába várjuk, hogy a mobilgát létesítésébe beszálljon az érdekelt magántőke, valószínűleg arra is sokat várhatnánk, hogy egy Kopaszi-gát szintű zöldfelület létesítésébe és fenntartásába belefogjon, ha nem kérik meg rá, vagy nem hozzák olyan helyzetbe.


Mérnöksivatag

Mit olvashatunk ma ki a 2012-ben publikált szakértői szintű  döntéselőkészítő tanulmány minta-keresztszelvényeiből? A Római-part ma bevédetlen felső szakaszán (érintve a limány miatt kialakult nagy galériaerdőfolt egészét) vízzáró anyaggal töltenék fel a fövenyes partot 3-5 m-es vastagságban, egy 1:4 rézsűszöget kialakítva. Ezen mindössze 20 cm humuszterítés és füvesítés van előirányozva. A feltöltés természetesen a meglévő fás növényzet (füzek, bokorfüzek, nyárfélék) teljes kipusztításával jár. Ami viszont ennél is fájóbb, a partvonalon – a vízzáró anyagréteg védelmében – valószínűsíthetően soha többé nem lehetne fákat telepíteni (ahogy a hagyományos gátak oldalába se lehet), sőt a spontán betelepült magoncokat folyamatosan el kell távolítani. Azaz még az esélye sem marad meg annak, hogy valaha a mostanihoz hasonló látvány fogadja a jövő bukdácsoló kisgyerekét a parton. A tervek ugyan kiváló munkalehetőséget fognak biztosítani a Pelikán Józsefeknek, de kevésbé jó hír ez a Római híveinek. Nem csak meglehetősen fenntartás-igényesnek mutatkozik, de teljes mértékben átrajzolja majd a part ma ismert karakterét. A kavicsos fövenyt mesterséges (bár viszonylag enyhe) gyepes rézsű váltja fel, amelynek koronavonalán „ékeskedik” majd a vasbeton lemezekből épült (ledönthető), vagy a pillérsor közé szorított alumínium betétpallós (elszállítható) mobilgát. Ez ugyanis a két „alternatíva”. Mögötte a szervizút és a közművek védőtávolságai nem teremtenek lehetőséget fásításra. Gyakorlatilag tehát egy olyan mérnöki pusztasággá építjük éppen át a Római partot, ahol többé már nem lesz érdemes ücsörögni, vagy sétálni, mert árnyékot csak a reklámernyők adhatnak, kacsázni csak máshol szedett kövekkel lehet, a madárcsicsergés maximum a lemezjátszóból bújhat elő. A part mai vonzereje elveszik. Ma még kérdés, hamarosan állítás lehet: a Római értékeire rátelepülők megadják a kegyelemdöfést annak az értéknek, amire oly erőszakos módon rátelepültek?

Bardóczi Sándor