...oldal tetejére

A magyar-szlovák szakértői tárgyalások rövid összefoglalója

A Szlovákia 2001 júniusában egyezett bele, hogy két szakértői munkacsoportot állítsanak fel: vízgazdálkodási munkacsoportot a két fél által kölcsönösen átadott komplex rendezési javaslatok tanulmányozására, a jogi munkacsoportot pedig az ítéletből fakadó jogi következtetések levonására. Világosan látszott az a szlovák reménykedés, hogy ha sikerül "politikát" háttérbe szorítva a tárgyalások folytatását minél alacsonyabb szintre szorítani, akkor majd a lét ország műszaki (vízügyi) szakértői megegyeznek egymás közt - reményeik szerint a szlovák fél álláspontjához közeli végeredménnyel.
2002-ben a Medgyesy kormány hosszú időn keresztül elmulasztott felelős politikai vezetőt kinevezni a Duna-ügy képviseletére, ezért a tárgyalások értelmetlenül, Magyarországnak felróható módon két esztendőre megszakadtak, és csak 2004 tavaszán folytatódtak újra, mikor is a szlovák fél az általa átadott állásfoglalásban a visegrád-nagymarosi létesítmény felépítését követelte és egyetlen nyitott kérdésként a csúcsrajáratás mértékének a meghatározását jelölte meg. Az átadott anyagot a magyar delegációnak a leghatározottabban vissza kellett volna utasítani, de a magyar illetékeseknek két év időhúzás után erre nem volt bátorsága. A magyar fél a válaszul adott szakmai anyagban ugyan cáfolja a szlovák jogi érveket, de meg sem kísérelte Szlovákiát szembesíteni a Nemzetközi Bíróságon és az ítéletről szóló tárgyalások korábbi szakaszaiban kifejtett nyilatkozataival, amellyel pedig a szlovák delegáció rosszhiszeműsége könnyedén bizonyítható lett volna.
A szlovák és a magyar fél ezt követően további egy esztendőt töltött azzal, hogy megállapodjon arról, hogy a jogi és a vízgazdálkodási munkacsoportoknak milyen kérdéseket kell megvizsgálnia, és 2005. márciusában megállapodtak a munkacsoportok mandátumáról. A munkacsoportoknak alig egy esztendő alatt sikerült elvégezniük a "feladatukat": tisztázták, hogy lényegében egyetlen közösen feltett kérdésre sem tudnak kölcsönösen elfogadható választ adni, és 2006 márciusában befejezték eredménytelen tárgyalássorozatukat. Ezt követően a kormányküldöttségek októberben megállapították, hogy a tárgyalásokat ezen a szinten kell folytatni, mert a szakértői munkacsoportok "kimerítették a lehetőségeiket". Két hónappal később Szlovákia saját szerződéstervezettel állt elő, amelyben ideiglenesen lemondott volna az alsó erőmű felépítéséről, a bősnél termelt energia kizárólagos szlovák hasznosítása és a vízmegosztási status quo fenntartása mellett. A magyar delegáció 2007 márciusában válaszolt egy újabb megállapodás-tervezettel, azonban a felek nézeteinek szakadékszerű távolsága miatt a további egyeztetések az ítélet végrehajtásáról szóló egyezmény kidolgozásáról elakadtak.
Mindkét fél számára egyértelművé válhatott 2007 derekára, hogy a további kétoldalú tárgyalásoktól semmiféle eredmény nem várható. 2007 novemberében a tárgyalódelegációk mégis megegyeztek, hogy nemzetközi részvétellel közös környezetvédelmi hatásvizsgálatot folytatnak le valamennyi, az ítélet végrehajtása céljából a felek által előterjesztett megoldási javaslatról. A közös megállapodás szerint a hatásvizsgálatot lezáró jelentést csak konszenzussal lehet elfogadni, ennek hiányában az eljárást 2009. december 22-én befejezettnek kell tekinteni.
A hágai nemzetközi bíróság is próbált nyomást gyakorolni a tárgyaló felekre: 2009 januárjában felszólította a két felet: szülessen végre már valamilyen megállapodás az 1997-es bírósági ítélet végrehajtásával kapcsolatban, hisz a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos per jelenleg a legrégibb aktív per Hágában. Ennek ellenére a szlovák tárgyaló fél már 2009 őszén egyértelművé tette, hogy támogatás hiányában nem dolgoznak a saját anyagaikon. A 2009. december 15-i kétoldalú tárgyalás után a magyar szaktárca képviselője szerint a tárgyalások kudarcba fulladtak. 2009. december 22-ig sem a magyar, sem a szlovák fél nem terjesztette be a környezeti stratégiai vizsgálati anyagaikat, a hatásvizsgálat eredmény nélkül zárult, azaz az eredeti megállapodás szerint a közös stratégiai környezeti vizsgálati eljárás megszűnt. Ennek ellenére a két ország képviselői 2010. január 28-án Pozsonyban aláírtak egy közös nyilatkozatot, miszerint Magyarország és Szlovákia jelenleg idő előttinek tartja, hogy a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyében bármilyen lépést tegyen a hágai Nemzetközi Bíróságon.
Újabb váratlan fordulatot jelentett, hogy 2010. március 5-én egy országos napilap szerint a szakminisztérium a szükséges társadalmi egyeztetés és a magyar közvélemény előzetes tájékoztatása nélkül olyan vízpótlási javaslattal fordult Szlovákiához, amely a Szigetköz problémáját nem a Dunába juttatott vízmennyiség növelésével, hanem "mobil"-nak nevezett fenékgátakkal oldaná meg. Azt a szakminisztérium utólagos közleményéből lehetett megtudni, hogy a napilap által említett 8 gátas megoldás mellett öt másikat is átadtak a szlovák félnek, valamint, hogy a már lejárt határidőt közös megegyezéssel meghosszabbították, és a magyar fél 2010. április 30-ig várja, hogy a vízpótlásról és környezet-rehabilitációról benyújtott hatpontos javaslatához Szlovákia elkészítse a saját javaslatait. A tények ismeretében ez a határidő meghosszabbítás Magyarország külpolitikai presztizsét csökkentő újabb elvtelen kompromisszumként értékelhető, hisz a vízerőmű szlovák kormánybiztosa válaszként bejelentette, hogy csak 2010 végére várható a szlovák fél dokumentumának kidolgozása.

Amellett, hogy kiderült, a magyar szaktárca döbbenetes módon az ország legnagyobb ivóvízbázisára tervezett 8 gát építését elfogadhatónak tartja, további aggodalomra ad okot az eset után megjelent, szakmai szempontból érthetetlen és egyértelműen megtévesztő nyilatkozatai. Bár közleményükben hangsúlyozták, hogy a minisztérium célja az, hogy a Duna vízének a fele hozzánk kerüljön, ugyanakkor a szakállamtitkár szerint Magyarországnak a hat javaslat bármelyike elfogadható, mivel állítása szerint mind alkalmas arra, hogy rendezzék a vízpótlást. A tények ismeretében viszont, a botrányt kiváltó, a szigetközi Duna-szakasz 40 km-es hosszának 8 gáttal megduzzasztó terve egyértelműen nem igényli a fele vizet, és teljesen a szlovák fél igényeinek megfelelő műszaki változat, hisz a szlovák fél több alkalommal egyértelművé tette: a környezeti feltételek javulását nem a vízmennyiség növelésében, hanem a Duna-meder vízszintjének fenékküszöbös felduzzasztásában látja! Nem tekinthető véletlennek, hogy korábban a volt szlovák környezetvédelmi miniszter is támogatólag aláírta a Duna duzzasztásos tervét beterjesztő érdekcsoport követelését.
Aggasztó, hogy a szakminisztérium közleménye egyértelművé teszi, hogy a minisztérium célja a ködösítés volt, hisz a közleményében értelmezhetetlen és valótlan dolgokat ír a vitatott terv rövid ismertetésében: "A munkaanyag egy harmadik változata szerint - amelyet a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület javasol - a főmeder vízszintjének megemelésére átmenetileg mobil fenékgátakat helyeznének el, így a vízszintek kiegyenlítődése után elbonthatóak lennének a Dunát elterelő műtárgyak, és a felduzzasztott Duna így magától folyna át a Szigetköz azon részeibe, ahol korábban természetes úton folyt." A közleményben a lobbiérdekek nyílt és kendőzetlen érvényesülése látszik, hogy úgymond jó kommunikálással próbálják meg a közvélemény felé eladni ezt a Magyarország számára elfogadhatatlan tervet, hisz a az idézett javaslat masszív fenékgátakat és betontalapzatos fix árvízlevezető kapukat, hajózsilipet tartalmaz, azaz mobilnak nem mobil, a gátakat nem átmenetileg helyeznék el, és a Dunát elterelő dunacsúnyi műtárgyak természetesen nem lennének elbonthatók a vízszintek állítólagos kiegyenlítődése után! Ugyancsak több mint vitatható az az állítás is, hogy a szlovák félnek "független szakértők által készített tanulmány"-t adtak át, hisz a számos vízügyes szakértő közt ott található az Eduvizig igazgatója is, akinek szakmai vezetésével korábban beépítették a fenti a tervet a Szigetközi Vízgazdálkodási Tervezetbe mint egyedüli elfogadható megoldást.


Budapest, 2010. március 16.

Duna Charta

...oldal tetejére

A hágai per ítéletről folytatott magyar-szlovák tárgyalások összegzése


A hágai Nemzetközi Bíróság 1997. szeptember 25-én hozta meg döntését a Bős-Nagymarosi Terv ügyében. A Horn kormányzat ki szerette volna használni a választásokig hátra lévő néhány hónapot az ítélet végrehajtásáról szóló megállapodás megkötésére. Nemcsók János, miután kormánya nevében beleegyezett a Dunakanyarban építendő második vízlépcsőbe és lemondott a Duna eredeti medrébe juttatandó bármilyen további vízmennyiségről, könnyűszerrel meg tudott állapodni szlovák kollégájával.

A Nemcsók-Baco-féle megállapodás-tervezetet 1998. február 28-án ad referendum (a későbbi megerősítés fenntartásával) aláírták, és ennek híre azonnal hatalmas felháborodást keltett a magyar közvéleményben, amely a környezetvédelmi megfontolásokon túl az ancien régime jelképes rehabilitációját is látta benne. A tiltakozások hatására a megállapodás-tervezet megerősítéséről a döntést Hornék a választások utánra halasztották. A szégyenletes megállapodás-tervezet feltétlenül hozzájárult a Fidesz választási győzelméhez.

A Magyarország számára rendkívül kedvezőtlen megállapodás-tervezet mellett a Horn kormány azzal is rontotta hazánk helyzetét, hogy a Nemzetközi Bíróság ítélet kihirdetését követően lejáró, Magyarország által ideiglenesnek tekintett vízmegosztási rendet az ítélet végrehajtásáról szóló tárgyalások végéig meghosszabbította. Tette ezt annak ellenére, hogy a Nemzetközi Bíróság ítéletének Magyarország részére legkedvezőbb pontja éppen az volt, hogy határozottan lényegesen több víz bocsátását kívánta meg a Duna eredeti medrébe.

A választásokat követően az Orbán Viktor vezette kormány deklarálta, hogy elutasítja a megállapodás-tervezetet, és a kinevezett kormánybiztos, Székely László ennek szellemében kívánt volna tárgyalni szlovák partnereivel. Az akkor Szlovákiában hatalmon lévő Meciar-kormány azonban ezt nem volt hajlandó tudomásul venni, és 1998. szeptember 3-án keresettel fordult a hágai Nemzetközi Bírósághoz. Szlovákia a keresetlevélben kérte, hogy a Bíróság állapítsa meg Magyarország felelősségét az ítélet végrehajtásáról szóló tárgyalások megfenekléséért, továbbá, hogy tűzzön ki határidőt a feleknek a korábbi ítélet végrehajtásáról való megállapodásra. A határidő eredménytelen elmúlása esetén Szlovákia szerint a Bíróságnak az 1977-es vízlépcső-szerződés rendelkezéseinek maradéktalan megvalósítását (azaz a visegrád-nagymarosi gát felépítését) kellene elrendelnie.

1998 októberében választásokat tartottak Szlovákiában, amelynek következtében megbukott a Meciar-kabinet és Mikulas Dzurinda alakíthatott kormányt. Bár Szlovákiának a hágai Nemzetközi Bíróságra beadott keresetét a Dzurinda kormány sem vonta vissza, megegyezés született, hogy a magyar kormány álláspontjának (Written Statement) benyújtását követően az eljárást a felek felfüggesztik. Ez az eljárás tehát immár tizenkét esztendeje függőben van, és a magyar fél érdemi ellenkérelmeinek előterjesztésével bármikor újra indíthatja.

A Székely László vezette küldöttség először 1998 decemberében találkozott a szlovák delegációval. Több eredménytelen tárgyalási fordulót követően 1999 májusában áttörést jelentett, hogy a két fél megállapodott, a magyar fél terjeszt elő részletes rendezési tervet, amelyet azután a felek közösen megvitatnak. A dunai kormánybiztos 1999 végén terjesztette elő a magyar fél rendezési javaslatát, amelyre a szlovákok 2000 decemberében adtak részletes választ. Ebben a szlovák fél írásban is elismerte, hogy jogi eszközökkel sem kényszerítheti Magyarországot a Nagymarosi Vízlépcső felépítésére, és késznek mutatkozott megvizsgálni, hogy a Duna eredeti medrébe több vizet bocsásson. A magyar fél 2001 áprilisában részletes megállapodás-tervezetet is átadott Szlovákiának a bős-nagymarosi ítélet végrehajtására.

A szlovák fél 2001 júniusában beleegyezett, hogy a felek két munkacsoportot állítsanak fel: vízgazdálkodási munkacsoportot a két fél által kölcsönösen átadott komplex rendezési javaslatok tanulmányozására, a jogi munkacsoportot pedig az ítéletből fakadó jogi következtetések levonására és a magyar által előterjesztett szerződéstervezet megvitatására. A megbeszélések ezen szakaszában a szlovák fél is többé-kevésbé jóhiszemű tárgyalásokat folytatott, ugyanakkor a résztvevők számára teljesen világosan látszott az a szlovák reménykedés, hogy ha sikerül a tárgyalások folytatását minél alacsonyabb szintre szorítani, a "politikát" háttérbe szorítva majd a műszaki szakértők megegyeznek egymás közt - reményeik szerint a szlovák fél álláspontjához közeli végeredménnyel.

Az 1998-as választási kampányban a Dunai Kormánybiztos és irodája jól dokumentálta Medgyesy Péternek a Grósz kormány miniszterelnök-helyetteseként a Duna-ügyben betöltött dicstelen szerepét, ezért a választásokat követően a szervezeti egység rövidesen teljesen felszámolásra került. A Medgyesy kormány hivatalba lépését követően, 2002-ben, a tárgyalások menete semmivel sem igazolható szomorú fordulatot vett. A Medgyesy kormány hosszú időn keresztül elmulasztott felelős politikai vezetőt kinevezni a Duna-ügy képviseletére, ezért a tárgyalások értelmetlenül, Magyarországnak felróható módon két esztendőre megszakadtak, és csak 2004 tavaszán folytatódtak újra.

A tárgyalások 2004. áprilisi fordulóját a szlovák fél felhasználta arra, hogy átadja az alábbi baljós című dokumentumot: "A szlovák kormányküldöttség állásfoglalása arról, hogyan lehetséges az 1977-es szerződés céljait teljesíteni a hágai Nemzetközi Bíróság ítélete alapján". A dokumentumról azt állították, hogy már 2002 októberére elkészült, azonban a magyar fél időhúzó magatartása miatt nem volt mód azt előbb átadni. Az átadott állásfoglalás gyökeres szakítást jelentett a szlovák félnek a Nemzetközi Bíróság előtt és az ítélet végrehajtásáról szóló tárgyalások során addig képviselt álláspontjával. Az ítéletet a szlovákok ettől kezdve egyetlen pontban kívánták figyelembe venni, amely szerint az 1977-es szerződés hatályban van. Állásfoglalásukban a szlovák fél a visegrád-nagymarosi létesítmény felépítését követelte és egyetlen nyitott kérdésként a csúcsrajáratás mértékének a meghatározását jelölte meg. Az új szlovák álláspont nemcsak a szerződésben lefektetettek, de a Közös Egyezményes Tervbe foglalt valamennyi műszaki paraméter maradéktalan megvalósítását várta el a magyar féltől.

A szlovák fél maximálisan kihasználta a Medgyesy-kormány tehetetlenségéből fakadó helyzeti előnyét. Olyan anyagot adott át a magyar delegációnak, amelyet a leghatározottabban vissza kellett volna utasítani, de a magyar illetékeseknek két év időhúzás után erre nem volt bátorsága. A magyar fél a válaszul adott szakmai anyagban ugyan cáfolja a szlovák jogi érveket, de meg sem kísérelte Szlovákiát szembesíteni a Nemzetközi Bíróságon és az ítéletről szóló tárgyalások korábbi szakaszaiban kifejtett nyilatkozataival, amellyel pedig a szlovák delegáció rosszhiszeműsége könnyedén bizonyítható lett volna.

A szlovák és a magyar fél ezt követően további egy esztendőt töltött azzal, hogy megállapodjon arról, hogy a jogi és a vízgazdálkodási munkacsoportoknak milyen kérdéseket kell megvizsgálnia. Mi sem jellemzi jobban a tárgyalások színvonalát, minthogy a szakértői munkacsoportok felállítása után négy esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a felek megállapodjanak a munkacsoportok mandátumáról 2005. márciusában. Igaz, a munkacsoportoknak alig egy esztendő alatt sikerült elvégezniük a feladatukat: tisztázták, hogy lényegében egyetlen közösen feltett kérdésre sem tudnak kölcsönösen elfogadható választ adni.

A szakértői munkacsoportok 2006 márciusában fejezték be eredménytelen tárgyalássorozatukat, ezt követően némi tanácstalanság után a kormányküldöttségek októberben találkoztak, és megállapították, hogy a tárgyalásokat ezen a szinten kell folytatni, mert a munkacsoportok "kimerítették a lehetőségeiket". Két hónappal később Szlovákia saját szerződéstervezettel állt elő, amelyben ideiglenesen lemondott volna az alsó erőmű felépítéséről, a bősnél termelt energia kizárólagos szlovák hasznosítása és a vízmegosztási status quo fenntartása mellett. A magyar delegáció 2007 márciusában válaszolt egy újabb megállapodás-tervezettel, azonban a felek nézeteinek szakadékszerű távolsága miatt a további egyeztetések az ítélet végrehajtásáról szóló egyezmény kidolgozásáról elakadtak.

Mindkét fél számára egyértelművé válhatott 2007 derekára, hogy a további kétoldalú tárgyalásoktól semmiféle eredmény nem várható. 2007 novemberében a tárgyalódelegációk mégis megegyeztek, hogy nemzetközi részvétellel közös környezetvédelmi hatásvizsgálatot folytatnak le valamennyi, az ítélet végrehajtása céljából a felek által előterjesztett megoldási javaslatról. A közös megállapodás szerint a hatásvizsgálatot lezáró jelentést csak konszenzussal lehet elfogadni, ennek hiányában az eljárást 2009. december 22-én befejezettnek kell tekinteni.
A hágai nemzetközi bíróság is próbált nyomást gyakorolni a tárgyaló felekre: 2009 januárban felszólította a két felet: szülessen végre már valamilyen megállapodás az 1997-es bírósági ítélet végrehajtásával kapcsolatban, hisz a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos per jelenleg a legrégibb aktív per Hágában. Ennek ellenére a szlovák tárgyaló fél már 2009 őszén egyértelművé tette, hogy támogatás hiányában nem dolgoznak a saját anyagaikon. A 2009. december 15-i kétoldalú tárgyalás után a magyar szaktárca képviselője szerint a tárgyalások kudarcba fulladtak. 2009. december 22-ig sem a magyar, sem a szlovák fél nem terjesztette be a környezeti stratégiai vizsgálati anyagaikat, a hatásvizsgálat eredmény nélkül zárult, azaz az eredeti megállapodás szerint a közös stratégiai környezeti vizsgálati eljárás megszűnt. Ennek ellenére a két ország képviselői 2010. január 28-án Pozsonyban aláírtak egy közös nyilatkozatot, miszerint Magyarország és Szlovákia jelenleg idő előttinek tartja, hogy a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyében bármilyen lépést tegyen a hágai Nemzetközi Bíróságon.
Újabb váratlan fordulatot jelentett, hogy 2010. március 5-én egy országos napilap szerint a szakminisztérium a szükséges társadalmi egyeztetés és a magyar közvélemény előzetes tájékoztatása nélkül olyan vízpótlási javaslattal fordult Szlovákiához, amely a Szigetköz problémáját nem a Dunába juttatott vízmennyiség növelésével, hanem "mobil"-nak nevezett fenékgátakkal oldaná meg. Azt a szakminisztérium utólagos közleményéből lehetett megtudni, hogy a napilap által említett 8 gátas megoldás mellett öt másikat is átadtak a szlovák félnek, valamint, hogy a már lejárt határidőt közös megegyezéssel meghosszabbították, és a magyar fél 2010. április 30-ig várja, hogy a vízpótlásról és környezet-rehabilitációról benyújtott hatpontos javaslatához Szlovákia elkészítse a saját javaslatait. A tények ismeretében ez a határidő meghosszabbítás Magyarország külpolitikai presztizsét csökkentő újabb elvtelen kompromisszumként értékelhető, hisz a vízerőmű szlovák kormánybiztosa válaszként bejelentette, hogy csak 2010 végére várható a szlovák fél dokumentumának kidolgozása.

Amellett, hogy a magyar szaktárca döbbenetes módon az ország legnagyobb ivóvízbázisára tervezett 8 gát építését elfogadhatónak tartja, további aggodalomra ad okot az eset után megjelent, szakmai szempontból érthetetlen és egyértelműen megtévesztő nyilatkozatai. Bár közleményükben hangsúlyozták, hogy a minisztérium célja az, hogy a Duna vízének a fele hozzánk kerüljön, ugyanakkor a szakállamtitkár szerint Magyarországnak a hat javaslat bármelyike elfogadható, mivel állítása szerint mind alkalmas arra, hogy rendezzék a vízpótlást. A tények ismeretében viszont, a botrányt kiváltó, a szigetközi Duna-szakasz 40 km-es hosszának 8 gáttal megduzzasztó terve egyértelműen nem igényli a fele vizet, és teljesen a szlovák fél igényeinek megfelelő műszaki változat, hisz a szlovák fél több alkalommal egyértelművé tette: a környezeti feltételek javulását nem a vízmennyiség növelésében, hanem a Duna-meder vízszintjének fenékküszöbös felduzzasztásában látja! Nem tekinthető véletlennek, hogy korábban a volt szlovák környezetvédelmi miniszter is támogatólag aláírta a Duna duzzasztásos tervét beterjesztő érdekcsoport követelését. Aggasztó, hogy szakminisztérium közleménye egyértelművé teszi, hogy a minisztérium célja a ködösítés volt, hisz a közleményében értelmezhetetlen és valótlan dolgokat ír a vitatott terv rövid ismertetésében: "A munkaanyag egy harmadik változata szerint - amelyet a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület javasol - a főmeder vízszintjének megemelésére átmenetileg mobil fenékgátakat helyeznének el, így a vízszintek kiegyenlítődése után elbonthatóak lennének a Dunát elterelő műtárgyak, és a felduzzasztott Duna így magától folyna át a Szigetköz azon részeibe, ahol korábban természetes úton folyt." A közleményben a lobbiérdekek nyílt és kendőzetlen érvényesülése látszik, hogy úgymond jó kommunikálással próbálják meg a közvélemény felé eladni ezt a Magyarország számára elfogadhatatlan tervet, hisz a az idézett javaslat masszív fenékgátakat és betontalapzatos fix árvízlevezető kapukat, hajózsilipet tartalmaz, azaz mobilnak nem mobil, a gátakat nem átmenetileg helyeznék el, és a Dunát elterelő dunacsúnyi műtárgyak természetesen nem lennének elbonthatók a vízszintek állítólagos kiegyenlítődése után! Ugyancsak több mint vitatható az az állítás is, hogy a szlovák félnek "független szakértők által készített tanulmány"-t adtak át, hisz a számos vízügyes szakértő közt ott található az Eduvizig igazgatója is, akinek szakmai vezetésével korábban beépítették a fenti a tervet a Szigetközi Vízgazdálkodási Tervezetbe mint egyedüli elfogadható megoldást.

Látható, a jelenlegi status quo fenntartása Szlovákiának, és csak Szlovákiának lehet az érdeke, és időhúzó taktikájuk ellen a magyar fél érdemileg nem lépett fel. Emiatt célszerűbb lenne mielőbb harmadik felet, feltehetőleg bírói fórumot bevonni a rendezésbe, annak érdekében, hogy a következő ciklus második felében megindulhasson a szigetközi Duna-szakasz és a mellékágak fokozott rehabilitációja.


A hágai Nemzetközi Bíróság előtti újabb eljárásról

Már az ítélet megszületését követő években felmerült, hogy Magyarországnak érdeke lenne, hogy a Nemzetközi Bíróság értelmezését kérjük az ítélet egyes rendelkezéseit illetően. A Nemzetközi Bíróságot közelről ismerők azonban ekkor úgy vélték, hogy a bírák nehezen alakítottak ki többségi álláspontot ebben a bonyolult ügyben, és a homályos pontok tisztázása nem várható. A Bíróságot azonban ma már meglehetősen zavarja, hogy a Meciár-kormány által 1998-ban benyújtott kereset felfüggesztése következtében a magyar-szlovák ügy a Bíróság előtt még mindig nem ért véget. Éppen ezért a Bíróság 2009-ben hivatalosan is megkérdezte Magyarországot és Szlovákiát, mi az akadálya, hogy az ügyben még mindig nem jutottak megegyezésre, és mi a szándékuk a függőben lévő eljárással.

Mit várhatunk a Nemzetközi Bíróságtól? Lehetőségünk lenne arra, hogy a tizenkét éve függőben lévő eljárást aktiváljuk újra, vagy újabb jogértelmezési eljárást kezdeményezzünk. Az eljárás keretei között lehetőségünk nyílna, hogy feltegyük a kérdést a Bíróságnak, hogy elvi áramrészesedésünk terhére jogunk van-e arra, hogy a Duna mindenkori vízhozamának felét az eredeti medrébe óhajtsuk visszaterelni? Választ kaphatunk a Bíróságtól arra, hogy van-e Magyarországnak bármilyen beruházás létrehozására kötelezettsége az ítélet fényében.

Mielőtt az ítélet 1997 szeptemberében megszületett volna, a hágai szlovák diplomaták bizalmasan arról tájékoztatták a Bíróság egyes tagjait, hogy előrehaladott titkos tárgyalások folynak (ezeket magyar részről Horn Gyula megbízásából Göbölyös Gábor vezette) és a körvonalazódó egyezség fényében a Bíróság megkönnyítené mindkét fél helyzetét, ha elrendelné az alsó vízlépcső felépítését. Erre a szívességre azonban a Nemzetközi Bíróság nem volt hajlandó. Ha 1997-ben, a nyomásgyakorlás dacára sem rendelte el, hogy a nagymarosi vízlépcsőt fel kell építeni, akkor ilyen döntés 2010-ben sem lenne várható. A Bíróság maximálisan elfogadta a Magyarország érveit arról, hogy megfosztották a méltányos és ésszerű vízhasználati jogától, éppen ezért ebben a vonatkozásban is kedvező választ várhatunk a Bíróságtól.

A továbblépés lehetősége - az Európai Unió, mint harmadik fél

A Duna 1992. október 23-i elterelését követően Magyarország többször is segítséget kapott az Európai Uniótól, nevezetesen az Európai Bizottságtól a magyar-szlovák vita rendezése érdekében. A hágai Nemzetközi Bíróság maga is felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben a felek egyes kérdésekben nem tudnának megállapodni, igénybe vehetik az Európai Unió segítségét. Magyar javaslatra a felek az ítélet végrehajtásáról szóló tárgyalásokon is megkísérelték a vízlépcső-üggyel összefüggő közösségi jogi normák azonosítását, bár természetesen ebben sem jutottak teljesen közös nevezőre.

Elvileg mind a két fél egyetért, hogy az Európai Unió részvételét, mint harmadik felet, a jogvita rendezésében elfogadják. Ennek ellenére Szlovákia csak az Európai Unió nagyon alacsony szintű, szakértői részvételét fogadná el. Ennek fényében két uniós tagállam vitájába a Bizottság egyoldalú magyar kérésre nehezebben avatkozna be, mint másfél évtizede.

A továbblépés egyedüli reális útját az Európai Bíróságnak, mint harmadik félnek a bevonása jelentené, amire éppen az uniós tagságunk ad lehetőséget.

Az Európai Bíróságnak, mint harmadik félnek a bevonására éppen az uniós tagságunk ad lehetőséget. Az Európai Bíróság 2006-ban elítélte Írországot, mert egy, az ír tenger partján brit oldalon épülő, nukleáris fűtőanyagokat feldolgozó üzemmel kapcsolatos jogvitáját Nagy-Britanniával nem az Európai Bíróság előtt, hanem a Nemzetközi Tengerjogi Bíróság előtt kísérelte meg rendezni. Az Európai Bíróság kritikája arra épült, hogy a jogvitára mind a nemzetközi, mind a közösségi jog vonatkozott, és ebben az esetben a tagállamnak a közösségi bíróságot kellett volna választania. Ez a megközelítés arra utal, hogy az Európai Bíróság legalábbis nem kifogásolná, hogy Magyarország ezen bírói fórum előtt kísérelné meg jogvitáját rendezni Szlovákiával. Ha Magyarország ezt az eljárást választaná, az azzal a további előnnyel járna, hogy ilyen esetben az eljárás első szakasza az Európai Bizottság előtt zajlik, így a Bizottság Magyarország kívánságára, Szlovákia elképzeléseitől függetlenül is bekapcsolódhat a jogvita rendezésébe. Ez az Európai Unió további, szakmai szintű segítségnyújtását is eredményezheti.

A közösségi jog szerepét a Duna elterelésével kapcsolatos magyar-szlovák jogvitában nem szabad alábecsülni. Az EU Víz Keretirányelv (2000/60/EK irányelv) a vizek állapotromlására vezető beruházásokat csak abban az esetben engedi meg, ha egy adott projektet a közérdek valamely különösen kényszerítő indoka támasztja alá, illetve nincs a beruházásnak olyan alternatívája, amely az érintett terület védelmét jobban szolgálná. Az 1992-ben Helsinkiben megkötött, a határokat átlépő vízfolyások és a nemzetközi tavak védelméről és használatáról szóló egyezmény is közösségi jognak számit az Európai Bíróság joggyakorlata szerint, mert az Európai Közösség részese az egyezménynek. Az egyezmény tartalmazza a nemzetközi vízfolyások méltányos és ésszerű használatát, így ez is az Európai Unió jogának része. Az előbbiek alapján megállapítható, hogy Magyarországnak jó esélye lenne, hogy az Európai Bíróság (és Bizottság) segítségével tudja a Duna egyoldalú szlovák elterelésével kapcsolatos jogvitáját rendezni.


Budapest, 2010. március 15.

Duna Charta

...oldal tetejére

A Duna Charta üzenete a budapesti Duna-Régió csúcstalálkozó résztvevőihez

A Duna Charta üdvözli a Duna-Régió létrehozására irányuló kezdeményezést. Őszintén reméljük, hogy az érintett országok közötti együttműködés elmélyítése a térség fölemelkedését, közös dolgaink rendezését szolgálja majd. Ehhez szeretnénk hozzájárulni itt következő javaslatainkkal.

1. Előbb vizet a Duna-mederbe, aztán Duna-Régiót! A régió névadója, a Duna, két évtizede húzódó jogvita tárgya Magyarország és Szlovákia között. A régió szervezésekor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Duna 1992-ben történt egyoldalú szlovák elterelése óta a hazai Duna-szakasz felső részébe az eredeti vízhozamnak csak töredéke jut. Felszólítjuk a jelenlegi és a következő kormányt, hogy a Duna-Régióban való részvételünk alapfeltétele az legyen, hogy Szlovákia a Duna vízhozamának legalább a felét juttassa vissza az eredeti Duna-mederbe! Elképzelhetetlennek tartunk egy olyan Duna-Régiót, amelyben a folyó egyik szakaszából hiányzik a víz! A nemzetközi jog szerint Magyarországot illeti a vízhozamnak legalább a fele. Ezt a víztömeget a folyó egyoldalú elterelése óta Szlovákia ellenszolgáltatás nélkül használja áramtermelésre.

2. Az ivóvíz-bázisok védelme feltétlen elsőbbséget élvezzen a Dunával kapcsolatos intézkedésekben! Emellett kiemelt hangsúlyt kapjon a vízminőség javítása, a vizi és vízparti élővilág megőrzése. A hazai természetközeli, uniós viszonylatban egyedülálló Duna-szakaszt - a természeti értékeit megőrizve - fejlesszék a Duna-Régió turisztikai, rekreációs területévé!

3. A hajózás környezetbarát fejlesztése támogatandó, de a Dunán nagyszabású műszaki beavatkozások megvalósítása nem össztársadalmi érdek. A folyó megduzzasztása sem közlekedési, sem gazdasági szempontból nem indokolt. A tudományos közlekedési előrejelzések nem támasztják alá, hogy az elkövetkező évtizedekben a Duna kelet-nyugati irányú fő szállítási útvonallá válna! A keresztgátak sorát követelő tervek kizárólag az uniós fejlesztési forrásokra áhítozó érdekcsoportoknak hoznának hasznot, míg a károkat a társadalomra hárítaná! A magyarországi folyamszakaszon a sokáig elhanyagolt hajózási útvonal felújítása hagyományos vízkormányzási és folyószabályozási módszerekkel történjen. A hajózás alkalmazkodjon az itteni vízviszonyokhoz, és ne a Dunát igazítsák a teherszállító uszályokhoz! A medermélyülés a korábbi mértéktelen kotrás eredménye: ennek következményei egyes szakaszokon a meder feltöltésével enyhítendők!

4. Megújuló energiákra hivatkozva nem szennyezhetjük el az egyik legfontosabb lételemünket, az ivóvizet! Számos példa bizonyítja, hogy a duzzasztók károsítják az ivóvízbázisokat: a duzzasztás alatti szakaszon a medermélyülés, a megduzzasztott szakaszon pedig a szennyezett hordalék kiülepedése korlátozza a vízkivételi lehetőségeket. A síkvidéki vízerőművek nem túl jelentős energiatermelését egyértelműen gazdaságtalanná teszik a kiugróan magas építési költségei, valamint az ivóvízbázisban és a környezetben okozott jelentős kár. A megújuló energiaforrások részesedésének növelését Magyarország, kedvező adottságait kihasználva, biztosítsa a geotermikus, szél- és napenergia hasznosítása útján. Ennél is nagyobb tartalékok rejlenek az energia-hatékonyság javításában, a takarékosságban, a rendszer decentralizálásában, a kommunális energiaigények zömének helyi forrásokból történő biztosításában.

5. A regionális együttműködésben rejlő lehetőségek sokféle területen gyümölcsöztethetőek. Kiemelnénk ezek közül a vasúthálózat rekonstrukcióját, a határokon átnyúló környezetszennyezést ellehetetlenítő intézményes biztosítékok kidolgozását, közös munkahelyteremtő és vállalkozásfejlesztő programok támogatását, valamint az élővilág és az élőhelyek, a talaj, a levegő és a vízrendszerek hatékony védelmét a Duna egész vízgyűjtő-területén.

Budapest, 2010. február 23.
Duna Charta

...oldal tetejére

Sajtónyilatkozat


Előbb vizet, aztán Duna-Régiót!


A Duna Charta felszólítja a jelenlegi és a következő kormányt, hogy a Duna-Régióban való részvételünk alapfeltétele az legyen, hogy Szlovákia a Duna vízhozamának legalább a felét juttassa vissza az eredeti Duna-mederbe!
Elképzelhetetlennek tartunk egy olyan Duna-Régiót, amelyben a folyó egyik szakaszából hiányzik a víz!

Budapest, 2010. február 21.

Duna Charta

...oldal tetejére

Kínos hibával megjelent cikk a Duna Charta klubnapján elhangzottakról a Magyar Nemzetben.

2010. január 6-án rövid cikk jelent meg a Magyar Nemzetben "Újraterveznék a bősi gátat a vízügyesek?" címmel, amelyben a Duna Charta 2010. január 4-i klubnapján elhangzott elnökségi összegzésről tudósítottak.
A cikk első mondata téves, és az elhangzottakkal, valamint a Duna Charta szellemiségével teljesen ellentétes állítást fogalmaz meg:
"Megszűnhet az elmúlt 10 év idilli állapota, ha nem történik semmilyen műszaki beavatkozás a Dunán - értékelte a Duna Charta elnöke, Karátson Gábor, és Bárdosi Deák Péter elnökségi tag a 2009. év egyik legfontosabb történését egy hétfői klubnapon."

Kérdésünkre a szerkesztőségben utána néztek, mi módon kerülhetett bele a cikkbe egy ilyen hamis állítás. Elmondták, hogy a számítógépes archívum szerint az eredetileg leadott kéziratban nem ilyen értelmű mondat szerepelt, annak gátellenes tartalmát egy hibás lektori javítás változtatta ellenkező értelművé.
Ugyancsak helytelenül tüntették fel Bárdos Deák Péter elnökségi tag nevét.
Az eredeti mondat a szerkesztőség közlése szerint így hangzott:
"Megszűnhet az elmúlt 10 év idilli állapota, hogy nem történik semmilyen műszaki beavatkozás a Dunán - értékelte a Duna Charta elnöke, Karátson Gábor, és Bárdos Deák Péter elnökségi tag a 2009. év egyik legfontosabb történését egy hétfői klubnapon."
Hozzátesszük, egyértelműbb, és helyesebb lett volna a mondat az alábbi formában:
"Megszűnhet az elmúlt 10 évnek az az idilli állapota, hogy nem történik semmilyen műszaki beavatkozás a Dunán... "

Duna Charta

...oldal tetejére

Dr. Nagy Andor, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke, a Duna Charta, a Reflex és a Védegylet közös állásfoglalása.
Sajtónyiltakozat, 2009. szeptember 21.

Jelen sajtónyilatkozatban a Duna Charta, a Reflex és a Védegylet, valamint dr. Nagy Andor, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke kinyilvánítják, hogy a köztük lévő félreértések alapvető oka a médiában megjelent pontatlan híradások voltak.

Dr. Nagy Andor és a fenti civil szervezetek megállapították, hogy a bős-nagymarosi üggyel, valamint a Duna hasznosításával, rehabilitációjával kapcsolatos céljaik igen közel állnak egymáshoz.
Mindkét fél kategorikusan elveti a dunakanyari duzzasztó megépítését, és elfogadhatatlannak tartja, hogy ivóvízbázisokat károsító létesítmények épüljenek a hazai Duna-szakasz bármely szakaszán. Elfogadhatatlannak tartják az olyan kezdeményezéseket, amelyek a magyar-szlovák tárgyalásokon a magyar esélyeket rontják. Csak olyan megújuló energiaforrások hasznosítását tartják elképzelhetőnek, amelyek nem veszélyeztetik az ivóvízbázisokat. Álláspontjuk szerint a dunai hajózást hagyományos vízkormányzási módszerekkel, ésszerű, az uniós hajózási ajánlásokat nem túlteljesítő paraméterekkel, a Duna sajátosságait is figyelembe véve kell megoldani.
Megengedhetetlennek tartják, hogy uniós támogatásokat környzezet- és természetkárosító beruházásokra használjanak fel. Támogatják, hogy a Víz Keretirányelvben foglalt ökológiai célok és ajánlások maradéktalanul, közösen, a szlovák és a magyar oldalon egyaránt érvényre jussanak.

Budapest,
2009. szeptember 21.


Duna Charta dr. Nagy Andor
Karátson Gábor Országgyűlés Környezetvédelmi
Bizottságának Elnöke


Reflex Környezetvédő Egyesület
Lajtmann József

Védegylet
Vida Viktor

...oldal tetejére

Hármat mondok, nyolc lesz belőle
2009. augusztus 12.

Megtévesztő adat került bele az uniós Víz Keretirányelv végrehajtására hivatott Országos Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv szigetközi tervezetébe. Kérdéses, hogy ez adminisztratív hiba, vagy azért történt, hogy eltitkolják, hogy a mintegy 40 kilométeres szigetközi Duna-szakaszra nyolc gátat terveznek építeni. Így nem csak a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés szigetközi társadalmi vitája vált értelmetlen színjátékká, de ezzel a tervezettel a Magyar Kormány valótlan adatokat tartalmazó dokumentumot fog Brüsszelnek átadni.

Az Európai Unió területén irányadó, úgynevezett Víz Keretirányelv (VKI) előírja, hogy a vizeinket 2015-re jó ökológiai állapotba kell hozni. A beavatkozásokat az Országos Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv (OVGT) fogja rögzíteni, amelynek társadalmi vitáját az év végén kell lezárni.

Az OVGT Szigetközt érintő része az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (ÉDUVIZIG) közreműködésével készült el. Már most megállapítható, hogy a tervezet az uniós Víz Keretirányelvvel sajnálatos módon több ponton ellentétes, a Szigetközre, és a vízkészletekre káros. A tervezetbe ugyanis szó szerint átvették az úgynevezett Szigetközi Természetvédelmi Egyesület (SZITE) kifejezetten technokrata szemléletű, erősen vitatott, bár helyi szinten már több éve propagált javaslatát, amely a mintegy 40 kilométeres szigetközi Duna-szakasznak három keresztgáttal történő duzzasztását irányozza elő (ún. "SZITE-javaslat").

Ugyanakkor zajlik egy tudományos nemzetközi szakértői vizsgálat a Szigetköz hosszú távú, fenntartható rehabilitációjáról a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban (KVVM). A lehetséges műszaki megoldások között szintén megjelenik a SZITE többgátas terve, ám ebben már jóval több gáttal számolnak, mint a föntebb említett "SZITE-javaslat" esetében . A minisztérium által nemrégiben nyilvánosságra hozott előzetes megvalósíthatósági tanulmányban a SZITE terve az úgynevezett "sűrűn alkalmazott duzzasztás" kategóriában szerepel, tehát nem három, hanem nyolc gát építését irányozza elő. A KVVM tanulmányából egyértelműen kiderül, hogy műszaki megvalósítás szempontjából a SZITE háromgátas javaslatát nem, csak a nyolcgátas javaslatát vizsgálják.

Hogy a három- illetve nyolcgátas tervek készítői ne tudtak volna egymás anyagáról az kizárható. Egyrészt a nyolcgátas KVVM anyag egyik szakértője ugyanaz az ÉDUVIZIG-igazgató, aki a SZITE terveire alapozott háromgátas szigetközi vízgyűjtő-gazdálkodási tervet a nyilvánosság számára bemutatta, másrészt a KVVM egyik vízügyi főosztályvezetője a SZITE volt elnöke.

Mindenesetre nem tarthatjuk véletlennek, hogy ugyanaz a műszaki javaslat, ami a KVVM tudományos jellegű szakértői anyagában még a Duna sűrű, nyolc helyen történő duzzasztását irányozza elő, az a helyiek informálásában már "csak" három duzzasztót tüntet fel.

A SZITE és az annak javaslatát propagáló politikusok az uniós tisztségviselőket, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának tagjait, továbbá a civil szervezeteket és a helyi lakosságot is megtévesztették a terv valódi műszaki paramétereinek elhallgatásával:

1. A jelenlegi szigetközi tervezettel a Magyar Kormány valótlan adatokat tartalmazó dokumentumot fog átadni Brüsszelnek. Hogy három, vagy nyolc keresztgát épül-e a szigetközi Duna-szakasz 40 kilométeres szakaszára (átlagban egy gát 5 kilométerenként!), az semmilyen szempontból sem lényegtelen, hiszen érinti a várható költségek, az ivóvízbázisok a víztisztaság, az árvízvédelem, a talajvízszint, és az ökológiai rendszerek kérdését.

2. A vízgyűjtő-gazdálkodási tervben közölt valótlan adatok az uniós Víz Keretirányelv egyik alapelvét, a tervezet társadalmi megvitatását értelmetlen színjátékká degradálják, hiszen a résztvevő civil szervezeteknek, és állampolgároknak hamisan feltüntetett adatok alapján kell a tervezetről véleményt formálniuk.

3. Mivel nyolc duzzasztó sokkal jobban megemeli az árvízi szintet, mint három duzzasztó, így a nyolcgátas terv elhallgatásával a szigetközi lakosság és döntéshozók megnyerése a tervezet számára könnyebbé válik, mivel a helyiek nem tudják megítélni a tervezett beavatkozás tényleges kockázatát.

Jogosan merül fel az igény, hogy megtudjuk: a SZITE rendezvényein rendre megjelenő környezetvédelmi miniszter, a helyi országgyűlési képviselő, valamint a SZITE tervét propagáló helyi politikusok, polgármesterek tudtak-e arról, hogy a Szigetközben lakókkal megtévesztő terveket akarnak elfogadtatni?

A vízgyűjtő-gazdálkodási tervben található valótlan, hamis adatok feltüntetése miatt az alulírott civil szervezetek a kormányhoz, illetve közvetlenül Brüsszelhez fordulnak, kérve az eset kivizsgálását, valamint a jelenlegi szigetközi vízgyűjtő-gazdálkodási terv törlését, és helyette egy korrekt terv társadalmi vitára bocsátását.

Forrás:
- http://www.szite.hu/index.php?p=page@content&pid=12
- www.bosnagymaros.hu


Aláírók:
- Duna Charta
- Védegylet

...oldal tetejére

A Szite elnézést kért a Duna Chartától

A Szigetközi Természetvédelmi Egyesület (Szite) vezetősége honlapján kért elnézést a Duna Chartától, amiért a "Kossuth Rádió - Zöldövezet - Duna Charta - Sajtó van, tudás nincs" cikkükben azt állították, hogy "... a Duna Charta annak idején hét fenékküszöbös megoldást támogatott". Azaz a Szite honlapja szerint a Duna Charta korábban a Duna szigetközi szakaszának hét fenékküszöbbel való megduzzasztását támogatta.

A Szitének ez a Duna Charta jó hírét sértő állítása amiatt is megdöbbentő, mert a Duna Charta a megalakulásától fogva határozottan fellépett a Dunaszaurusz megvalósítása ellen. A Duna Charta soha, egyetlen fórumon sem támogatta és nem is javasolta egyetlen fenékküszöb, vagy bármilyen duzzasztó megépítését a Dunán, hanem határozottan fellépett ellenük. A Szite állítása azért is abszurd, mert szöges ellentétben áll a Duna Chartának az alapító okiratában is rögzített hitvallásával.

A Szite vezetősége 2009. július 13-i helyreigazításában elismerte, hogy a honlapjukon található állításuk alaptalan és helytelen volt, mert korábban a Duna Kör tett ilyen javaslatot, és nem a Duna Charta.
(http://www.szite.hu/index.php?p=list@news&aid=33)
A teljesen alaptalan, a Duna Charta jó hírét sértő állítás magyarázataként azt hozták fel, hogy a Duna Charta saját honlapján, a szervezet bemutatásban az szerepel, hogy : "A Duna Charta 1997-ben alakult meg, részben a Duna Kör addigi tagjaiból, részben a Duna mozgalomhoz más szálakon kötődő környezetvédőkből és rokonszenvezőkből..."

Szintén a honlapunkon szerepel, pár sorral az fenti idézet alatt található a következő mondat, ami ezek szerint már elkerülte a Szite figyelmét:

"Az elkövetkező években a Duna Charta határozott és nyilvános fellépése háttérbe szorította a valójában Szigetköz totális vízügyi szabályzását szorgalmazó rehabilitációs terveket, amely a Duna Körrel való, kezdetektől feszült viszony teljes megromlásához és a Duna Kör tevékenységétől való teljes elhatárolódáshoz vezetett."

A Szite az elmúlt időszakban több alkalommal indulatosan támadta a "budapesti" zöldeket, köztük a Duna Chartát és a Védegyletet, emiatt azt vártuk volna, hogy tisztában vannak azzal, mely szervezet milyen álláspontot képvisel, és milyen szigetközi rehabilitációs módszert támogat. A Szite - a hamis, és visszavont - állításából, valamint a magyarázatukból viszont úgy tűnik, hogy nincsenek tisztában azzal, hogy a különféle zöld szervezetek milyen álláspontot képviselnek a szigetközi Duna-szakasz és mellékágrendszere rehabilitációjának kapcsán. Véleményünk szerint nem csak azt illett volna tudniuk, hogy a "hét gátast megoldást" nem a Duna Charta, hanem a Duna Kör terjesztette elő, de azt is, hogy ezt évekkel a Duna Charta megalakulása után tették. Figyelemre méltó az is, hogy a Szite számos alkalommal a szakértelem hiányával vádolta meg a "budapesti" zöldeket, míg a saját szervezetük legfőbb értékeként a szakértelmet jelölték meg. Úgy látszik, a szakértelembe ez is belefér... Így különös értelmet kap a már visszavont cikkük címének vége is: "...- Sajtó van, tudás nincs" Az ügy pikantériája, hogy a Duna Charta nem is kereste meg a Szitét sajtóhelyreigazítás ügyében, ilyen kérelemmel kizárólag a Kisalföld c. napilaphoz fordult (lásd előző közleményünk).

...oldal tetejére

A Duna Charta helyreigazítást kért a Kisalföld c. újságtól,

mert az hamis, megalapozatlan, a Duna Charta jó hírét sértő állítást tett közzé a napilap 2009. június 10-i számában. Az újság szerint a Duna Charta korábban a Duna szigetközi szakaszának hét fenékküszöbbel való megduzzasztását támogatta.
Az elmúlt időszakban a Kisalföld c. napilapban több cikk foglalkozott a szigetközi vízpótlással, a Szite (Szigetközi Természetvédelmi Egyesület) javaslatával. Ezekben a cikkekben több olyan állítás is megjelent a Duna Charta, a Védegylet és a Reflex állásfoglalásaival, tevékenységével kapcsolatban, amelyek igazságtartalma erősen vitatható, és amelyek egyértelműen rossz színezetben tüntetik fel a Duna Chartát és a Védegyletet. Bár a pártatlan újságírás szabályai megkövetelnék, hogy az újság mindkét fél álláspontját közvetítse az olvasók felé, a Kisalföld úgy kommentálja a Szite javaslatát ellenző Duna Charta és Védegylet tevékenységét, hogy a két zöld szervezet véleményét évek óta nem kérdezi meg.
A 2009. június 10-i számban a Kisalföld már egyenesen azt állította, hogy Duna Charta korábban a Duna szigetközi szakaszának hét fenékküszöbbel való megduzzasztását támogatta:
"Érdekesség még ebből az aspektusból, hogy a Duna Charta annak idején hét fenékküszöbös megoldást támogatott".
A fenti kijelentés valótlan, minden alapot nélkülöz és a Duna Charta jó hírét sérti. Emiatt a Kisalföld főszerkesztőjéhez fordultunk helyreigazítási kérelemmel.


Helyreigazítási kérelem:

Kisalföld napilap
Kiadó és szerkesztőség
9021 Győr, Újlak u. 4/a.
Nyerges Csaba úr
Kisalföld napilap főszerkesztője r.
Németh D. László úr
A kisalföld.hu főszerkesztője r.

Tárgy: helyreigazítás kérése


Tisztelt Főszerkesztő Urak!

Alulírott Karátson Gábor és Bárdos Deák Péter, a Duna Charta Egyesületet képviselői jogi képviselőnk útján az alábbi ügyben fordulunk a T. Szerkesztőségekhez:

A Kisalföldcímű napilap 2009. június 10-i számában jelent meg a Szigetköz rehabilitációjával kapcsolatos cikkük Cséfalvay Attila tollából, "Szigetköz kereszttűzben" (továbbiakban: cikk) főcím alatt. A cikk alcíme a következő volt : "A "hivatásos" zöldek újra a helyi megoldás ellen vannak."

Ugyanezzel a főcímmel ugyanezen napon a kisalföld.hu oldalon a cikk a lap on-line kiadásában is nagy nyilvánosságot kapott. A hivatkozott cikk a mai napig elérhető az internetes kiadásban, nyomtatott változatát a levelünk 1-2. mellékleteként csatoljuk.

A cikk előzménye az Mr1-Kossuth Rádió 2009. május 30-i műsora volt, mely bárki számára elérhető és korlátlanul visszahallgatható a rádió on-line hangtárában. A cikkben a tiltakozó zöld szervezetek között név szerint említik a Duna Charta Egyesületet. A nyomtatásban megjelent cikk harmadik hasábjában kiemelt betűmérettel és szedéssel a következő mondat szerepel:

"Érdekesség még ebből az aspektusból, hogy a Duna Charta annak idején hét fenékküszöbös megoldást támogatott".

A Duna Charta küldetése, hogy a Duna ökológiai állapotát megőrizze és fellépjen a Duna jelen, vagy jövőbeli állapotát károsan befolyásoló, ökológiai értelemben szükségtelen, vagy indokolatlan beavatkozások, így a gátépítések ellen. A Duna Charta a kezdetektől határozottan fellépett a dunaszaurusz megvalósítása ellen. Valójában a Duna Charta soha, egyetlen fórumon sem támogatta és nem is javasolta egyetlen fenékküszöb, vagy gát megépítését a Dunára. Ezen állítás azért is abszurd, mert szöges ellentétben áll a Duna Charta alapító okiratban is rögzített hitvallásával. Az idézett állítás tehát a valóságnak nem felel meg.

Az Egyesület nevében a Ptk. 79. § (2) szakasz rendelkezéseinek megfelelően az alábbi helyreigazítás megjelentetését kérjük a T. Szerkesztőségektől. A helyreigazítást mind a nyomtatott, mind pedig az on-line kiadásban kérjük megjelentetni, a sérelmezett állítást tartalmazó cikkel azonos rovatban, megegyező betűméretben és szedéssel:

"A 2009. június 10-i számunkban, "Szigetköz kereszttűzben" című cikkben valótlanul állítottuk, hogy a Duna Charta a Szigetköz rehabilitációjával kapcsolatban bármikor hét fenékküszöbös, vagy bármilyen duzzasztásos megoldást támogatott volna. A cikkben a környezetvédő szervezetek álláspontjáról megkérdezésük nélkül közöltünk véleményt. A fentekből eredő valótlan közlésért a Szerkesztőség nevében az érintett Duna Chartától elnézést kérünk."

Sérelmezzük a cikket jegyző újságíró, Cséfalvay Attila úr elfogult és tendenciózusnak tekinthető munkamódszerét. A szerző anélkül készít a környezetvédők, ezen belül a Duna Charta működését is minősítő, a szerző súlyos elmarasztaló értékítéletét közvetítő sajtócikkeket, hogy az érintett szervezetek képviselőinek a véleményét közvetlenül megkérdezné és tényszerűen közölné.

E tendenciózus módszer hosszabb ideje tetten érhető a szerző más környezetvédelmet érintő cikkeiben, melyben a Dunával kapcsolatban a környezetvédő szervezetek, a Duna Charta, a Védegylet, vagy a Reflex Egyesület álláspontját "ismerteti".

Erre példa a 2009. május 26-án ugyancsak az Önök hasábjain megjelent "Aggódó" levelek zöldektől c. cikk, mely esetben szintén elmulasztotta Cséfalvay úr a Duna Chartát megkérdezni. E tendenciózus és elfogult gyakorlat miatt a helyreigazítással egyidejűleg etikai eljárást kezdeményezünk a MUOSZ-nál.

Amennyiben a helyreigazítási igényünknek nem tesznek eleget a törvényes határidőn belül, akkor az Egyesületünk a jog erejével kényszerül helyreigazítási igényét érvényesíteni. Ez utóbbi nem kívánt esetben megfontoljuk az Egyesületünk jó hírét súlyosan sértő valótlan állítás miatt egyéb igények előterjesztését is.

Budapest, 2009. július 7.

Tisztelettel:
Karátson Gábor Bárdos Deák Péter
A Duna Charta Egyesület nevében
Képv.:

Dr. Loósz Tamás
ügyvéd

...oldal tetejére

A Környezetvédelmi Bizottság elnökénél Nagymaros is szóba jöhet

Sajtóközlemény, 2009. június 3. - Duna Charta, Reflex, Védegylet

Nagy Andor (KDNP), az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának mindössze két hete megválasztott elnöke olyan kijelentést tett egy szigetközi kerekasztal-konferencián, miszerint "ha kell Nagymarosról is lehet vitát folytatni", azaz véleménye szerint a Nagymarosra tervezett gát felépítése is szóba jöhet. (1)

Nagy Andor kijelentése egyértelműen gyengíti a magyar tárgyalási pozíciót a Dunával kapcsolatos magyar-szlovák kormányközi tárgyalásokon. Emiatt a Duna Charta, a Reflex és a Védegylet levéllel fordul az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának alelnökeihez, hogy frissen kinevezett elnöküknek bizottsági meghallgatását kezdeményezzék a nagymarosi gáttal kapcsolatos állásfoglalása miatt.

A nagymarosi Duna-gát ötletét lehetséges alternatívaként felmelegítő Nagy Andor kijelentése teljességgel érthetetlen, hiszen a Fidesz a gát ellenes tüntetéseket a rendszerváltás előtt és után is aktívan támogatta.

Mint ismeretes a költséges, környezetromboló és minimális áramot termelő nagymarosi vízerőmű építését a rendszerváltás legnagyobb tüntetéseinek hatására még az MSZMP utolsó kormánya állította le Németh Miklós miniszterelnök idején 1989-ben. A Horn-kormány az utolsó napjaiban kötött titkos megállapodást Szlovákiával, egy Nagymaroshoz közeli (pilismaróti) gátról, ám ezt szintén több tízezres demonstráció utasította el 1998-ban.

A Fidesz 2009. március 28-án, néhány hete bemutatott "Felelősséggel a környezetünkért - Magyarország Környezetvédelmi Stratégiája" című környezetpolitikai anyaga egyértelműen egyértelműen Nagy Andor álláspontjával szemben fogalmaz: "Nem támogatjuk folyóink, költséges, természetkárósító, vízbázisainkat tönkretevő, vízlépcsőkkel való beépítését." (2)

Hasonló - Nagy Andoréval teljességgel ellentétes - véleményt ad közzé Prőhle Gergely, az egykori Orbán-kormány közigazgatási államtitkára a Heti Válasz 2009. május 14-i számában "Versengés a Duna-völgyben" című cikkében, miszerint: "a magyar diplomácia részéről az lenne a legnagyobb eredmény, ha már a Dunaszaurusz újbóli napirendre kerülését is el lehetne kerülni". (3)

A föntebb említett, pár napja lezajlott szigetközi rendezvényen felolvasásra került Hegyi Gyula (MSZP) EP-képviselő levele, amelyben ellenezte, hogy környezetet károsító nagymarosi Duna-gát, vagy ahhoz hasonló beruházás épüljön.

A hágai Nemzetközi Bíróság 1997-es ítélete a szlovák-magyar Duna-ügy kapcsán kimondja, hogy Magyarország nem kötelezhető alsó duzzasztó építésére. Emellett érvényes kormányhatározat rögzíti, hogy Nagymarosnál nem épít Magyarország duzzasztót.

A fentiek miatt indítványozzuk Nagy Andor Környezetvédelmi Bizottság előtti meghallgatását.

(1) Kisalföld, 2009. május 26., "Aggódó levelek zöldektől", Cséfalvay Attila
(2) Felelősséggel a környezetünkért - Magyarország Környezetvédelmi Stratégiája,
http://fidesz.hu/download/kvi_pr_nyomdaba_090318_04_01.pdf
(3) Heti Válasz, 2009. május 14., Versengés a Duna-völgyben,
Prőhle Gergely
http://hetivalasz.eu/cikk/0905/22431


Aláírók:

Duna Charta
Reflex - Győr
Védegylet


További információ:

Bárdos Deák Péter
Duna Charta
06 20 357 4785
E-mail:dunacharta@dunacharta.hu

Vida Viktor
Védegylet
06 70 205 5879
E-mail:iroda@vedegylet.hu

Háttér:

Nagy Andor életrajza:
http://kdnp.hu/kdnp/parlamenti-frakcio/nagy-andor

Bárdos Deák Péter és a Védegylet volt elnöke, Karátson Gábor cikke a témával kapcsolatban itt érhető el:
http://greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=21645

...oldal tetejére

Nagymarosi gát - újratöltve?

Ha ló nincs, szamár is jó; ez a cinikus elv, a rendszerváltozás értelmének megkérdőjelezéseként, brutális nyíltsággal kezd felszínre törni a végérvényesen soha le nem győzött, csupán taktikusan háttérbe húzódott bős-nagymarosi tervvel kapcsolatban, látszólag anarchisztikus napjainkban. Látszólagos anarchiáról beszélünk, mert itt nem összevisszaságról van szó. Ha az MSZMP, majd az MSZP koalícióban az SZDSZ-szel nem tudta befejezni a Művet, Nagymarosostul, mindenestül, mert útjában álltak a handabandázó környezetvédők és hazafiak, építse meg akkor a gátakat a KDNP és a Fidesz.
Az MSZMP örök. Látnivaló, hogy a következő választásokat a Fidesz fölényesen meg fogja nyerni; az MSZMP arctalan erőinek nincs más feladatuk, mint hogy ráüljenek a kedvező hullámra, beépüljenek a KDNP-be és a Fidesz-be, megmutassák nekik, mekkora pénzeket lehet Brüsszelből lehívni, és a győzelem mámoros pillanatában meggyőzzék őket, hogy ideje már építkezésekbe fogni. A magyarokat könnyű becsapni, elég, ha elkezdünk nekik leküzdendő tabukról beszélni, ezúttal Nagymarossal kapcsolatban.
Nem kell ahhoz a húsosfazekak közelében ülni, hogy észrevegye az ember a gyanús jelek szaporodását, a startpisztoly dörrenése azonban, a Dunaszauruszt megálmodó Mosonyi Emil halálhírét követően Bertók Lászlónak a Magyar Nemzet május 17-i számában megjelent cikke volt, amely szintén leküzdendő tabukról beszélt, és arról, hogy "Mosonyi Emil vízmérnök sem lehetett próféta a saját hazájában".
Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy Mosonyi nemzetközi mércével is jelentős munkásságát sok elismeréssel méltatták. Ám kivételes képességeit az ország szempontjából katasztrofális módon használta fel, elsősorban a bős-nagymarosi erőmű tervezésével, és annak több évtizeden keresztül tartó szorgalmazásával, miközben a globális környezeti változások évtizedeiben a világ rég túlszaladt az általa képviselt szemléleten. Az ökológia nem egy ízben írta már át a tudományos eredmények jelentőségét és ezzel az alkotó megítélését is: a legelgondolkodtatóbb példa P. H. Müller esete, aki az 1970-es években betiltott DDT-vel kapcsolatos kutatásaiért 1948-ban Nobel díjat kapott.

A vízügy történetének megítélése tele van kérdőjelekkel. Míg szakmai berkekben sokan a tényekről megfeledkezve hozsannáznak a múlt nagyszabású tájátalakítási munkálatainak, addig egyre többen ébrednek rá arra is, mennyi kárt okoztak a hibás vízügyi beavatkozások. Szegedet például a Tisza helytelen szabályozásának következményeként mosta el az 1879-es nagy árvíz! Az árterületek csökkentése, az ártéri mezőgazdaság, állattartás felszámolása miatt földönfutóvá váltak tömegei kezdetben a kialakulófélben lévő magyar kapitalizmus ipari tartalékhadseregét adták, néhány évtizeddel később az Amerikába kitántorgók tömegét duzzasztották. A Hanság lecsapolása csak sztalinizmus lendületében tűnt sikersztorinak, a Duna-Tisza közének vízlevezető árkokkal való szétszabdalásának eredményét pedig ma már a terület elsivatagosodása hírdeti. A kiskörei víztározót és a létrejött Tisza-tavat a hazai vízügy büszkeségeként említik, noha már építésekor sem tudták felduzzasztani a tervezett vízszintre, mert a környező tanyák a megemelkedett talajvízszint miatt kezdtek összedőlni (ami jól jelzi a kor jeles vízmérnökeinek, köztük Mosonyi Emilnek a mérnöki előrelátását). Azóta a Tisza 50 százalékban feltöltötte a tavat, és már csak néhány évtized kell ahhoz, hogy fokozatosan az egész tó mocsárrá alakuljon át.
Mosonyi Emil életpályájának elemzésekor nem tekinthetünk el attól, hogy egy év híján kerek egy évszázadot élt meg, és ezalatt az idő alatt nem csak a műszaki tudományok, de az ökológia is hatalmas fejlődésen ment keresztül. Az 1910-ben született Mosonyinak a Horthy-korszakban kezdődő karrierje a Rákosi-korszakban ér hazai csúcspontjára, majd 1964 után nyugaton folytatódik. A vízépítő szakmának a múlt század 30-as éveiben elért látványos - leginkább szovjet - eredményei minden bizonnyal inspirálólag hatottak az ifjú vízépítő mérnökre. 22 éves egyetemista, amikor beüzemelik a dnyeperi (Európában akkor legnagyobb) vízerőművet (1932). 45 éves, amikor elkezdik építeni a Kujbisevi víztározót, Európa legnagyobb víztározóját (1955). 50 éves, amikor megépítik az Aral tó kiszáradását előidéző (a tavat tápláló folyókat megcsapoló) csatornákat (1960). 67 éves, mikor aláírják a bős-nagymarosi erőműrendszer szerződését (1977).
78 éves, amikor megalakul az IPCC, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (1988). 80 éves, amikor Európában elkezd jelentősen csökkenni az ózonréteg (1990).
87 éves, amikor megszületik a Kiotói egyezmény (1997). 90 éves, amikor a nagypolitika beismeri a globális felmelegedés, a klímaváltozás tényét (2000).
Mosonyi, amikor a magyar-szlovák államközi szerződést aláírják, már nyugdíjas korú. Egy idős embernek végül is nem vethető a szemére, ha szakemberként nem tud megújulni, és még 95 évesen is azt az álláspontot képviseli, amelyet ötvenes éveiben. Munkássága méltatásában rendre kiemelik, hány országban tervezett vízerőművet. Ha a felsorolást megnézzük (Ghána, Nigéria, Burma, Egyiptom, Pakisztán, Kína stb.) láthatjuk, csupa fejlődő ország, ahol nem hogy a 60-as, 70-es években, de még ma sem tulajdonítanak különösebb jelentőséget a környezetvédelemnek. A mi vízépítő mérnökeink környezetvédelmi érzékenységének viszont 2010 felé haladva mégiscsak meg kellene már haladni a 1970-es évekbeli fejlődő országokét.

Az elmúlt évtizedekben a technokrata szemlélet szinte felfoghatatlan válságba sodorta a Földet és az emberiséget. Ez idő alatt olyan vízügyes generációk nőttek fel, és jutottak pozícióba hazánkban, akik szemléletükben ugyanúgy nem változtak, mint Mosonyi Emil 80 és 100 éves kora közt, és terveiket hallgatva az ember úgy érzi, mintha a sztalini kor vízmérnökei reinkalnálódtak volna kis hazánkban. Hinné-e valaki ép ésszel, hogy pár éve még komoly vízügyi tervek készültek, hogy a Rába vizét bevezessék a Balatonba? Hogy komoly tervek vannak jelenleg arról, hogy a Mosoni-Duna torkolatát arrább helyezzék? Hogy jelenleg is tervek készülnek arról, hogy a szigetközi, alig 35 kilométeres Duna-szakaszra 3 gátat építsenek a magyar vízügyi szakemberek? Ezek után talán az sem meglepő, ha a szentendrei vízbázist és Budapest vízellátását tönkretevő nagymarosi erőmű megépítését is újra szorgalmazni kezdik, ki tudja, már hányadszor!
A hazai vízügy meghatározó szakemberei mintha még mindig az 50-es évek "legyőzzük és átalakítjuk a természetet" szemléletében élnének. Céljuk nem az, hogy a kor kihívásaira, a globális felmelegedés látható következményeire korszerűen válaszoljanak (az ivóvízkészletek fokozott óvása, a nagy biológiai sokféleségű vízparti élőhelyek őrzése, a természetes környezet, a természetközeli vízpartok rekreációs célú megtartása). Mára eljutottunk oda, hogy alig van szabad vízfolyása az országnak, nincsenek természetes, természetközeli folyó-partszakaszok, vagy ha vannak is, azokra a vízügy úgy tekint, mint műszaki önmegvalósításának újabb terepére, hogy az ílymódon megnyert pályázatokkal és közbeszerzésekkel tartsa működésben az eszközparkját és alvállalkozói rendszerét.

Egyre több közgazdasági szakember állítja, hogy a nem is oly távoli jövő igazi kincse a "kék arany"-nak nevezett víz lesz. Vannak országok, ahol a globálisan beszűkülő vízkészletek miatt elképzelhetetlen volna, hogy több mint 50 évvel ezelőtt kiötölt duzzasztókat építsenek ivóvízbázisok tetejére, és bizonyára vannak olyan országok ahol egy ilyen célt kitűző konferenciát a környezetvédelmi miniszter széles ívben elkerülne. A mi országunk nem ilyen ország.
Az, hogy ma Magyarországon egyes körök, összhangban a szlovák érdekekkel, a bős-nagymarosi erőműrendszer eredeti tervének megvalósítására törekednek, nem újdonság. Hogy olyan tervek megvalósításáért küzdenek, amelyek a dunai ivóvízbázisokat elszennyeznék, tönkretennék, nem újdonság. Hogy olyan konferenciákat szerveznek, olyan műszaki tervekkel állnak elő, amelyek a folyamatban lévő, a Szigetköz vízellátását rendezni kívánó magyar-szlovák kormányközi tárgyalások magyar esélyeit rontják, nem újdonság az sem. Az viszont újdonság, hogy ezeken a kerekasztal megbeszéléseken most már rendre megjelenik a környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a saját minisztériumában folyó, több éves munka eredményességét veszélyeztetve ezzel. Tavaly októberben, a térség MSZP-s képviselőjének vezetésével szerveztek először ilyen kerekasztal-konferenciát Budapesten. A helyi lobbyérdekeket szolgáló, a helyi vízügyi vezetők által erősített "környezetvédő szervezet", a Szite által kidolgozott műszaki javaslat szerint a 35 kilométer hosszúságú szigetközi Duna-szakaszra három gátat kellene építeni, aminek már magában véve is az ivóvízbázist súlyosan veszélyeztető hatása volna; ezt az önkényes ötletet pedig miniszteri megnyitóval tárták a nyilvánosság elé.
Akkor még azt hihettük, hogy a miniszter csak tájékozatlansága miatt jelent meg a kormányzat több éves erőfeszítéseit gyengítő kerekasztal megbeszélésen. Idén májusban viszont egyértelművé vált, hogy a miniszter nagyon is céltudatosan jelenik meg a Szigetköz vízellátását a "bős-nagymarosi ügytől függetlenül" megoldani kívánó (?!!) helyi képviselői kezdeményezésen, méghozzá nem is egyedül, hanem az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának KDNP-s elnökével együtt. Bár a kerekasztal-megbeszélés hivatalos programja az volt, hogy bejelentsék az Alsó-Szigetköz vízpótlásának 6 milliárd, a Mosoni-Duna rehabilitációjának 5 milliárd forintos támogatását (már az is kétségeket ébreszt, hogy a Mosoni-Duna "egységes vonalvezetésű partjának kialakítására" a jelenlegi gazdasági helyzetben valóban kell-e milliárdokat költeni?), de nem felejtettek el kitérni a helyi képviselőnő által szorgalmazott három gát építésének tervére sem. Meglepő módon mind a miniszter, mind a környezetvédelmi bizottság elnöke biztosította a megjelenteket, hogy támogatják a helyi képviselőnő össz-szigetközi álláspontként propagált elképzelését (amely a szigetközi kavicsrétegek alatti ivóvízbázist elszennyezné). Ami figyelemre méltó, ugyanis a minisztériumban nyár közepére ígérik, hogy a Stratégiai Környezeti Vizsgálat eredményeként leteszik az asztalra a környezetvédelmi minisztérium javaslatát, hogy milyen műszaki megoldást javasolnak megvalósításra Szigetközben.

Amikor viszont erről Németh Zsoltot, a Külügyi Bizottság elnökét kérdeztük, ő elmondta, hogy határozottan ellenez minden olyan tervet és lépést, amely a magyar-szlovák tárgyalások Magyarország számára kedvező kimenetelét veszélyezteti. A fenti eljárásokról pedig megalapozottan feltételezhető, hogy ebbe a körbe tartoznak; a hágai eljárásra gyakorolt hatásukat tehát mielőbb alapos elemzés tárgyává kell tenni. A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ügye valóban politikai, sőt, nem csekély mértékben pszichiátriai kérdés; mert hát mi szükség volna egy ilyen ökológiailag iszonyatosan romboló, viszont rendkívül költséges és energetikailag csekély hasznot hajtó Műre? Semmi. Szinte semmi, ha eltekintünk attól, hogy egy szűk gazdasági és technológiai érdekcsoport így tetszőleges ideig élősködhetne tovább az akkor már egyetlen hatalmas holttetemmé váló ország testén.
A bős-nagymarosi ügynek mély értelme van. Nem hiába, hogy az "előző rendszer" - rendszernek rendszer, de aligha "előző" - bukását elsősorban a nagy dunai tüntetések okozták (valami azért mégiscsak összeomlott). Apokaliptikus időket élünk, és az apokalipszis lelepleződést jelent; kísérteties szakadékban tárul fel előttünk ember és ember, ember és természet viszonyának végromlása. A nagymarosi körtöltés elbontása is, annakidején, az ebből való megváltódás reményét testesítette meg. Ma is még, újra, mint valami résen, betör hozzánk valami fény, amely felé fordulnának az emberek. Ha ebbe a résbe megint beleállnak a gátépítők, akkor ebben az országban már soha többé nem fog hinni senki senkinek. Akkor sem, ha megint sikerül bemesélni az embereknek, mint 2004 decemberében, a népszavazáskor, hogy ennek így kell lennie.
Akkor Isten legyen irgalmas nekünk. "Magyarországon mindenki torkig van", mondta Orbán Viktor - torkig vagyunk a vízlépcsőépítőkkel is.


Karátson Gábor
Bárdos Deák Péter

Duna Charta

...oldal tetejére

Állásfoglalás a Dunáról

A Duna Charta és a Védegylet Dunával kapcsolatos állásfoglalása (2004)

A Duna Charta és a Védegylet álláspontja szerint a dunai víz- és környezetgazdálkodás gyakorlatában feltétlen elsőbbséget kell biztosítani az ivóvízbázisok védelmének, valamint a biológiai sokféleség szempontjából kitüntetett jelentőségű vízi és vízparti élőhelyek megőrzésének. Nem vitatjuk a hajózás és feltételei biztosításának szükségességét, de megköveteljük, hogy a vízi közlekedés eszközei alkalmazkodjanak a Duna természetes adottságaihoz, és ne a folyó medrét igazítsák mérhetetlen költségek árán a hajók és uszályok merülési mélységéhez.

A Dunának a Pozsonytól Szapig, illetve a Szaptól Budapestig terjedő szakaszán az ökológiai fenntarthatóság követelményéből, valamint a hajózás igényeiből jelentkező tennivalók különböző prioritású feladatok elvégzését teszik szükségessé.

Pozsonytól Szapig a hajózás a bősi felvízcsatornában hosszú távon megoldott, míg a Dunában és Szigetközben a vízhiány, valamint az ebből fakadó talajvízszint lesüllyedése sűrgős beavatkozást kíván. Szap és Budapest között a folyamszabályozást elkerülhetetlennek tartjuk, nem elsősorban és kizárólag a hajózás feltételeinek javítása, hanem azzal egyenrangú célként, a még meglévő nagyszámú mellékág és nedves terület rehabilitációja és revitalizációja miatt.

A Dunára további duzzasztók építését elfogadhatatlannak tartjuk a duzzasztott szakaszok eliszaposodása, az alvízi szakaszok vízminőségromlása, és az érintett folyamszakaszok élővilágára, ivóvízbázisaira gyakorolt káros hatása miatt. Hosszútávú célként a már meglévő duzzasztók felszámolását jelöljük meg. A hajózást a vízjárás természetes ciklusait megtartó hagyományos vízkormányzási módszerekkel kell és lehet fenntartani.

A fenti álláspontunk kialakításánál a fenntartható fejlődés szempontjai mellett alapvetően a hágai Nemzetközi Bíróság ítéletére támaszkodtunk, amely mind jogi, mind ökológiai szempontokból egyértelmű kereteket ad a Dunával kapcsolatos magyar-szlovák vita lehetséges megoldásainak.

A hágai ítélet egyrészt határozottan leszögezi, hogy Magyarország nem kötelezhető újabb duzzasztók és erőművek építésére, és emellett a bős-nagymarosi erőműrendszer 1992-ig megépült műtárgyainak közös megegyezéssel való üzemeltetését írja elő. A közös üzemeltetés nem csak a szlovák áramtermelést és a hajózás szempontjainak kielégítését foglalja magában, hanem azt a magyar igényt is, hogy az érintett térségre jellemző eredeti állapotok, a Duna elterelését megelőzően kialakult ökoszisztéma, a folyóban a vízmozgás, a talajvízszint, a terület mezőgazdasági és erdészeti tevékenységei fenntarthatóak legyenek. Az ítélet egyértelműen kimondja, a közösen üzemeltetett erőműrendszer keretein belül az áramtermelés joga nem élvez elsőbbséget a környezet, az ivóvízbázis, és az itt megtalálható sajátos élővilág védelmével szemben.

Ennek megfelelően a bősi erőmű áramtermelését Szigetköz, különösen a Duna elterelését leginkább megszenvedő hullámtér ökológiai vízigényével kell összhangba hozni. A hullámtérnek az adott vízmennyiség mellett sajátos vízdinamikára is szüksége van. Ehhez nem csak a rendszeres árvizek tartoznak hozzá, mikor a folyó nagyvíz idején kilép medréből és építi-rombolja a partokat, de a hullámtérnek az időszakos és részleges kiszáradása is. A jelenlegi vízpótlásnál ezek a szempontok egyáltalán nem érvényesülnek, emiatt az itt honos ökoszisztéma folyamatosan degradálódik.

A fenti szempontoknak és igénynek grandiózus beruházások nélkül eleget lehet tenni, sőt magától érthető állításként jelenthető ki, az ökológiai fenntarthatóság követelménye miatt csak olyan rehabilitációs tervek jöhetnek számításba, amelyek nem igényelnek nagy tájátalakítási munkálatokat.

A Duna Charta és a Védegylet javaslata szerint a Pozsony és Szap közötti Duna szakaszon a gátlástalan kotrás következtében lesüllyedt főmeder, és az eliszapolódott, illetve a gyakran mesterségesen is feltöltött mellékágak közötti kapcsolatot nem duzzasztással, keresztgátakkal vagy új folyómeder mesterséges kialakításával kell visszaállítani. Megoldásként itt a főmeder kaviccsal való részleges viszatöltését javasoljuk. A főmederből hiányzó anyag jelentős része helyben megtalálható. Az 1880-as ill. az 1950-es évekbeli szabályzásnál a főág kialakításához, ill. a mellékágak lezárásához felhasznált nagy mennyiségű bazaltkő, a mellékágak torkolati feltöltődését, illetve mesterséges feltöltését megszüntető kavicskotrás által kinyert anyag, valamint a hullámtérben több helyen megtalálható hatalmas kavicsdombok nagyrészt fedezik azt az anyagszükségletet, amit a Duna medrébe vissza kell tölteni. A fenékmederben hordalékcsapdákkal lehet megakadályozni, hogy a víz ne görgethesse tovább a kavicsot. A többit pedig a folyóra kellene bízni, hogy a természet rendje szerint alakítsa a hullámtérben a szigeteket és a mellékágakat.

Nyilvánvaló, hogy ehhez a megoldáshoz a jelenleginél több vízre van szükség. Szlovákiának az árvízeket teljes egészében, az évi átlagos vízhozamnak pedig legalább a felét a Dunába kell engednie. A hágai döntésnek megfelelően - amely a bős-nagymarosi erőműrendszer közös megegyezéssel való üzemeltetését írja elő, és amely szerint áramtermelés joga nem élvez elsőbbséget az élővilág védelmével szemben - a víz "rendelkezésre" áll, azaz a mindenkori vízmenyiség legalább ötven százaléka Magyarországot illeti meg. Ezt az álláspotot a magyar félnek határozottan és konzekvensen kell képviselnie a kétoldalú tárgyalásokon.

Jelen tervezet nem alkalmas sem arra, hogy a Duna mederfeltöltésének műszaki megvalósítását kifejtsük, sem arra, hogy más, alternatív rehabilitációs terveket kritizáljunk. Csak általánosságban hívnánk fel a figyelmet arra, hogy minden olyan megoldás, amely Szigetköz mellékágaiban, vagy a Dunában szűkítő gátat, duzzasztó gátat, fenékküszöböt alkalmaz, szükségszerűen lépcsős vízszintet, ill. a vízsebesség lokális növekedését idézik elő, ami sem ökológiai, sem vízügyi szempontból nem kívánatos. Emellett minden, a mederbe épített műtárgy a folyó adott állapotát próbálja rögzíteni, és ez a természetes vízjárással szembeni folyamatos küzdelmet igényel. Szigetközben a csaknem tíz éve működő vízpótlás nyilvánvalóvá tette, hogy a vízügy a vízpótlás részeként épített "műtárgyak" védelme érdekében tudatosan próbálta kizárni az árvizeket a hullámtérből, mikor ez a megemelkedett vízhozam miatt nem sikerült, a műtárgyak jelentősen károsodtak. Azaz következtetésként levonható, rendszeres árvizek csak gátaktól, fenékküszöböktől és szűkítőktől mentes Dunába és hullámtérbe engedhetők be.

Túl ezen, fel kell hívnunk a figyelmet arra is, hogy a "kanyargós" Duna terve önellentmondásos, mert nem létezik kanyarulataiban rögzített meanderező folyó. Ugyanakkor a kanyargós Duna tervét megalapozottnak sem mondhatjuk, mert Duna kis vízhozamú (25 m3/sec) felső folyásánál elvégzett tájrehabilitációból nyert tapasztalatokkal igen felelőtlen és veszélyes kísérlet lenne a szigetközi Dunát természetellenesen kanyargóssá alakítani. Látni kell, ez esetben valójában egyáltalán nem a Duna másfél évszázaddal ezelőtti visszaállításáról lenne szó, hanem Szigetköz és a Duna újabb olyan totális vízügyi szabályozása történne meg, amely alapvetően figyelmen kívül hagyja az ökológiai szempontokat.

A Duna Charta és a Védegylet rendelkezik azzal a szakértői háttérel, amellyel a Duna mederfeltöltésének műszaki terveit részletesen kidolgoztathatja, de a munkát finanszírozás hiányában nem tudja elvégezni.

Végezetül: Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az EDUVIZIG és a hozzá kapcsolódó vállalkozási körök az eszközparkjuk mozgásban tartása és profitéhségük érdekében gátlástalanul kényszerítik ki vagy próbálják kikényszeríteni a szükségtelen és környezetpusztító beruházásokat (a Rába vizének a Balatonba tervezett vezetése, vagy a Mosoni-Duna duzzasztásának a legújabb tervei). Aggasztó, hogy a minisztériumban nem működik egy olyan hatékony kontroll, amely gátat szabna a Dunán a környezet és természetpusztító vízügyi beruházásoknak. A Duna Charta és a Védegylet emiatt javasolta a közelmúltban, hogy a Duna védelmében az Országgyűlés mielőbb alkosson olyan törvényt, amely a vízgazdálkodásban feltétlen elsőbbséget biztosít az ivóvízbázisok védelmének, valamint a biológiai sokféleség szempontjából kitüntetett jelentőségű vízi és vízparti élőhelyek megőrzésének.

Budapest, 2004. május 15.

Karátson Gábor
a Duna Charta és a Védegylet elnöke

...oldal tetejére

JAVASLAT A SZIGETKÖZI DUNA SZAKASZ HELYREÁLLÍTÁSÁRA (2004)

A Duna 1992-ben történt elterelése miatt bekövetkezett változások leginkább az árvédel-mi töltések közötti mellékágrendszerek, valamint a mentett oldali holtágak különleges állat- és növényvilágát veszélyeztetik. Súlyosan károsodott az a természetes utánpótlódási rendszer is, amely a Kisalföld kiváló minőségű felszín alatti ivóvízkészletét táplálta. A károk mérséklése, a természetes viszonyok helyreállítása csak olyan folyószabályozási módszerekkel lehetséges, amelyek figyelembe veszik a szigetközi vízrendszer kialakulásának történetét, a terület víz- és hordalékjárásának jellegzetességeit, a felszíni és a felszín alatti vizek kapcsolatának törvény-szerűségeit.

Az alábbiakban összefoglalom a szigetközi Duna-szakasz jelenlegi arculatát meghatározó legfontosabb folyamatokat és eseményeket, ismertetem az elterelés következtében kialakult hidrológiai, hidrogeológiai problémákat, és javaslatot teszek e problémák kezelési módjára.

1. A szigetközi Duna-szakasz kialakulása
A Kárpátok vonalát elhagyva, Pozsonynál a süllyedő Kisalföldre lépve, a Duna nagymére-tű, legyezőszerűen szétterülő hordalékkúpot épített. A szigetközi vízrendszer kialakulását alapvetően ez a természetes folyamat határozta meg, és a több évszázados ármentesítési és folyószabályozási munkák ellenére a vízrendszer egészen a legutóbbi időkig megőrizte eredeti jellegét. A Duna elterelése, majd az ideiglenes vízpótló rendszer kiépítése és üzemeltetése következtében a Szigetközben alapvetően megváltoztak a terület korábbi vízrajzi, üledékkép-ződési és ökológiai viszonyai.

1.1. A Kisalföld süllyedése, a hordalékkúp kialakulása
A Kisalföld területe több millió éve, folyamatosan süllyed. E süllyedés az ember által nem befolyásolható, természetes folyamat, melynek átlagos sebessége 0,1-0,5 mm/év. A Kisal-földön mintegy 2 millió évvel ezelőtt megjelent Duna a süllyedő területet az Alpokból szállí-tott kavicsos hordalékával folyamatosan feltöltötte.

A Kisalföldre lépő Duna esése, hordalékszállító képessége erősen lecsökkent, a magával hozott durva törmelék nagy részét lerakta. A folyó medre a folytonos hordalék-felhalmozódás miatt állandóan emelkedett. Több ágra szakadozó, fonatos jellegű vízfolyás alakult ki, szeszé-lyesen vándorló, rombusz alakú kavicsos középzátonyokkal, viszonylag sekély medrekkel, élénk vízáramlással. A XIX. század végi szabályozás előtt a szigetközi szakaszon az Öreg-Duna is ilyen, számos egyenrangú mellékágra szakadozó, alig hajózható vízfolyás volt.

Egy-egy nagyobb árvíz alkalmával a fonatos főmeder irányát hirtelen megváltoztatva az alacsonyabb térszín felé keresett lefolyást, a feltöltést arrafelé folytatva. Így képződött Po-zsony alatt a Duna nagyméretű, legyezőszerűen szétterülő hordalékkúpja.

A korábbi, elhagyott főmeder erősen kanyargó, meanderező folyóággá alakult át fokozato-san. A Kisalföldön ilyen jellegű vízfolyás a Mosoni-Duna, a Zátonyi-Duna és a Csalló is.

A hordalékkúp kialakítását, a süllyedő terület feltöltését elsősorban a fonatos főmeder vé-gezte. A hordalékkúp palástján ide-oda vándorló, meanderező folyóágak a főmeder által lera-kott hordalékot terítették szét egyenletesen. Ennek a törvényszerűségnek megfelelően az Öreg-Duna a hordalékkúp legmagasabb részén folyik, magasabban, mint a Mosoni-Duna, a horda-lékkúp lábánál pedig a Rábca gyűjti össze a vizeket. A Szigetköz természetes állapotában a Kisalföld több száz méter vastag kavicsos üledékében lévő felszín alatti vízkészletet az Öreg-Duna táplálta mederhordalékán keresztül, a talajvíz pedig jelentős eséssel áramlott DDK felé, a Rábca irányába.

1.2. Ármentesítés, folyószabályozás
A Szigetközben és a Csallóközben emberemlékezet óta pusztítottak az áradások, a terület mégis meglehetősen sűrűn lakott volt, mert a vadászat, a halászat, a legeltetés és a réti öntésta-lajok művelése kedvező megélhetési lehetőséget biztosított az itt élőknek. A Duna áradásai ellen töltések építésével próbáltak védekezni, azonban az összehangolatlan, egyéni érdekektől befolyásolt, nem megfelelő színvonalú munkálatok nem érhették el a kívánt eredményt. A helyzeten I. Ferenc 1807. évi dekrétuma változtatott, amely kötelezően előírta az árvízvéde-lemben érdekelt birtokosok összefogását, ármentesítő társulások alakítását, a költségek közös viselését.

1905-re a főmeder mentén gyakorlatilag végig kiépültek az árvédelmi töltések. A horda-lékkúp palástján meanderező egykori mellékágak - a Mosoni-Duna kivételével - a mentett oldalra kerültek. A Mosoni-Dunát szintén töltések közé fogták, vízellátását 1888-tól előbb szorítóművel, majd - a XX. század elejétől - a rajkai zsilip megépítésével szabályozták. A többi meanderező mellékág felszíni vízutánpótlása a főmeder felől megszűnt, vándorlásuk, mederfejlődésük megállt, és a talajvízből táplálkozó, pangó vizű morotvatavakká alakultak át.

Az árvédelmi töltések nyomvonalának kijelölésekor az ármentesítés előbbre való szem-pont volt, mint az árhullámok egyenletes levonulásának biztosítása. Emiatt a főmedret kísérő aktív ártér, a hullámtér szélessége változó: helyenként eléri az 5-7 km-t, máshol viszont 1,5-2,5 km-re szűkül össze. Ez zavarokat okozott az árhullámok levonulásában.

Az árvizek szétterülésének megakadályozása miatt az áradmányos üledékek csak a tölté-sek között rakódhattak le, ezért felgyorsult a hullámtér feltöltődése. Emiatt a Szigetköz közép-ső és alsó részén nőtt a mentett oldal térszínét meghaladó nagyvizek tartóssága. Az árvizek szétterülése helyett a mentett oldalon új probléma jelentkezett: a belvizek okozta elöntések. A belvizek levezetése érdekében a 60-as és 70-es években az egykori meanderező mellékágakat csatornarendszerekké alakították át, az árvédelmi töltésnek futó alsó végüknél pedig vízáteme-lő szivattyútelepeket létesítettek.

A XVIII. századtól jelentős fejlődésnek indult a kereskedelem. Elsősorban ez tette egyre sürgetőbbé a kisalföldi Duna-szakasz hajózhatóvá tételét. A szabályozási munkákhoz 1832-ben kezdtek hozzá, de a változékony, intenzíven feltöltődő folyószakaszon a mellékágak elzá-rásával és a sarkantyúkkal nem tudtak stabil hajózóutat kialakítani. Bodoky Lajos új szemléle-tű folyószabályozási terveket dolgozott ki, melyek megvalósítását az 1885. évi VIII. törvény rendelte el.

A zátonyosodó, fonatos folyószakaszon egy új, enyhén kanyargó, 300-380 m szélességű főmedret kotortak ki, amelynek partjait vezetőművekkel, kőszórásokkal stabilizálták. A főme-derből kiágazó mellékágakat oldalbukókkal zárták le, a mellékágakban pedig rőzsefonatokból hordalékfogó keresztgátakat építettek. 1902-től kezdtek hozzá a kisvízszabályozáshoz: sarkan-tyúkat, további mellékágelzárásokat építettek, és nagymértékű gázlókotrást kezdtek. E szabá-lyozások következtében a főmeder Dévény-Rajka közötti szakasza kimélyült, a kimosott hor-dalék pedig az alsóbb szakaszokon rakódott le. Az üledéklerakódás súlypontja a 20-as évekre a Dunaremete-Ásványráró, az 50-es évekre pedig a Szap és Medve közötti szakaszra helyező-dött át. A folytatódó mederemelkedés miatt a vezető és partvédő művek túlságosan alacsonnyá váltak, a kisvízszabályozási művek pedig feltöltődtek.

A 60-as évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a szigetközi Duna-szakaszon az addig al-kalmazott folyószabályozási módszerekkel nem lehet tartósan biztosítani a Duna Bizottság akkori ajánlásában szereplő 15 dm mély és 120 m széles hajózóutat. Ezért 1961-1963 között Csoma János irányításával új szabályozási irányelveket dolgoztak ki, amelyek célja az "egysé-ges főmeder" megteremtése volt. A főmeder vízveszteségének minimálisra csökkentése érde-kében a mellékágak kiágazását az egységes partvonal szintjénél alig alacsonyabb oldalbukók-kal zárták le. A főmederben a sarkantyúk meghosszabbításával és intenzív gázlókotrással pró-bálták a hajózási viszonyokat javítani. A kikotort kavicsot az oldalbukók mögé töltötték, a mellékágrendszereket pedig zárásokkal lépcsőzték be, a hordalék visszatartása céljából.

Az új szabályozási koncepció a hajózás szemszögéből tulajdonképpen eredményes volt: a szigetközi Duna-szakaszon lényegesen javultak a hajózási lehetőségek. Az eredményességhez nagymértékben hozzájárult az osztrák Duna-szakaszon 1959 és 1995 között üzembe helyezett kilenc vízlépcső is. Az ausztriai erőművek hordalék-visszatartó hatása következtében egyre kevesebb kavics érkezett a kisalföldi Duna-szakaszra. Az osztrák vízlépcsők megépítése előtt Pozsonynál évente mintegy 650 ezer m3 görgetett hordalékot szállított a folyó, ám ez a meny-nyiség a 80-as évekre közel a felére csökkent.

A kisalföldi Duna-szakasz fejlődésére jelentős hatással voltak a 60-as évek közepén meg-kezdett ipari célú kavicskotrások is. Az előregyártott betonelemek alkalmazása többszörösére növelte az építőipar kavicsigényét. Az ennek kielégítéséhez szükséges hatalmas mennyiségű kavicsanyagot a főmederből termelték ki. 1969-1985 között összesen csaknem 13 millió m3 folyami kavicsot bányásztak a Rajka-Gönyű szakaszon, Dévény és Rajka között pedig 1976-tól 1989-ig 4,5 millió m3 volt a kikotort kavics mennyisége.

Az "egységes főmeder" folyószabályozási koncepció a főmeder hajózhatóvá tétele érde-kében feláldozta a hullámtéri ágrendszereket - azokat feltöltődésre ítélte. A Rajka és Szap közötti szakaszon a túlzott kavicskotrás miatt bekövetkező medersüllyedés felgyorsította a mellékágak elszigetelődését a főmedertől. A 80-as évek végén a mellékágak évente már csak néhány napig vettek részt a vízszállításban. Szap és Medve között azonban - ahol a horda-lékkúpról leérve a Duna esése és hordalékszállító képessége hirtelen lecsökken - a zátony-képződés megakadályozhatatlan, ezért a folyószabályozás, az osztrák vízlépcsők hordalék-visszatartó hatása és az intenzív kotrások ellenére folytatódott a mederfeltöltődés.

A Szap alatti szakasz megoldhatatlannak tűnő hajózási gondjai és a korábban említett ár-víz- és belvízvédelmi problémák miatt a 70-es évekre a "vízerő-hasznosítással egybekötött folyamszabályozási irányelvek" kidolgozása került egyre inkább előtérbe.

1.3. A Duna elterelése és a vízpótlás
A vízlépcsőrendszer létesítését már az 1940-es évek végén fontolóra vették. 1952 és 1955 között a csehszlovák tervezők 13, a magyarok további 12 vízlépcsőváltozatot vizsgáltak meg, és végül az illetékes kormánybizottságok 1963-ban döntöttek a közös vízlépcsőrendszer kon-cepciójáról. 1977-ben kötötték meg az államközi szerződést a Bős-Nagymarosi Vízlépcső-rendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről. 1989-ben - a környezeti-ökológiai szempontok felértékelődése és a vízlépcsőrendszer elleni tiltakozás fokozódása miatt - a magyar kormány a munkálatokat felfüggesztette és kezdeményezte a szerződés módosítását.

A szerződés módosítását nem sikerült tárgyalásokkal elérni, ezért 1991. végén a magyar kormány kilátásba helyezte a szerződés megszüntetését, a cseh-szlovák szövetségi kormány pedig határozatot fogadott el a bősi létesítménycsoport egyoldalú befejezéséről, amelynek megvalósítását 1992. januárjában megkezdték. Az államközi szerződést a magyar országgyű-lés 1992. június 9-én hatályon kívül helyezte, a cseh-szlovák fél pedig október 24-25-én a folyót Dunacsúnnál, az 1851,75 fkm-nél elrekesztette és a bősi erőmű felvízcsatornájába terel-te. A főmederbe eresztendő vízhozamok szabályozásába Magyarországnak semmiféle bele-szólási lehetősége nem maradt. A szlovák és a magyar fél a vitát a hágai Nemzetközi Bíróság elé terjesztette, amely 1997. szeptemberében kihirdetett ítéletében mind a szerződés egyoldalú felmondását, mind pedig a Duna egyoldalú elterelését jogellenesnek ítélte.

A szerződés felmondásához vezető magyar aggályok jó része a Duna elterelése óta eltelt közel 12 év alatt beigazolódott. A vízmegosztásról és az ökológiai károk enyhítésének módjá-ról azonban - a szlovák fél álláspontjának merevsége, ill. a magyar fél állandóan változó, nem kellőképpen kidolgozott tárgyalási koncepciója miatt - nem sikerült megállapodni.

A korábbi 1800 m3/s-os középvízi és 900 m3/s-os kisvízi hozamokkal szemben az eltere-lést követően előbb 400 m3/s, majd 1993. végétől 1995. áprilisáig 150-250 m3/s vízmennyisé-get juttattak a főmederbe a dunacsúni duzzasztón keresztül. 1995. óta az átadott vízhozam - a vegetációs időszakhoz igazodóan - 250 és 550 m3/s között ingadozik.

Az elterelést követően a hullámtéri mellékágrendszer teljesen kiszáradt. 1993. tavaszán a mellékágakat belépcsőző zárások jó részét visszabontották, az egyes ágrendszerek alsó végét pedig elzárták a főmedertől. Egyes szakaszokat kikotortak és új átvágásokat létesítettek. Ezál-tal egy több mint 36 km hosszú, a főmedertől elválasztott vízpótló rendszert hoztak létre.

1993-ban a dunacsúni tározóból a Mosoni-Duna számára átadott víz egy részét vezették a hullámtéri ágrendszerbe, ennek mennyisége azonban nem volt elegendő. 1994-ben pár hóna-pig a főmederből szivattyúzással egészítették ki a vízmennyiséget. Érdemi változást csak az hozott, hogy 1995. áprilisában a főmederben az 1843,0 fkm-nél fenékküszöböt építettek, és a dunakiliti duzzasztómű részleges üzembe helyezésével a főmedernek a Dunakiliti és Dunacsún közötti szakaszát visszaduzzasztották. A hullámtéri ágrendszer vízellátását a duz-zasztott szakaszról biztosítják, az 1845,4 és 1845,9 fkm-nél lévő visszabontott oldalbukókon keresztül. 1995. júniusa óta a vízpótló rendszerbe juttatott vízhozam - a vegetációs időszak függvényében - 20 és 110 m3/s között változik.

2. A Duna elterelésének következményei
A szigetközi vízrendszert korábban egyetlen hatótényező, a Duna természetes vízjárása uralta. A Szigetközben a főmeder éves vízszintingadozása 5-7 m volt, és jelentős volt a vízjá-rás napi dinamizmusa is. Az elterelés és a vízpótló rendszer kialakítása nyomán több elemből álló, bonyolult vízrendszer jött létre, mesterségesen szabályozott szintű, szélsőségesen változó áramlási sebességű vízterek sorozatával. Ilyen önálló víztér:
" a dunacsúni tározó és a bősi erőmű felvízcsatornája;
" a tározó és a felvízcsatorna töltéseivel párhuzamosan futó szivárgócsatornák, melyeket zsilipek sorozata tagol;
" a főmedernek az 1851,75 és 1843 fkm közötti, a dunakiliti duzzasztómű által szabá-lyozott vízszintű, visszaduzzasztott szakasza;
" a főmedernek az 1843 és kb. 1821 fkm közötti, szabad áramlású szakasza;
" a főmeder az 1821 fkm-től az 1811 fkm-ig, amelyet a bősi erőmű alvízcsatornája duz-zaszt vissza;
" a főmeder 1811 fkm alatti, szabad áramlású szakasza;
" a hullámtéri mellékágrendszer, melyet mintegy 30 db, többé-kevésbé változtatható át-eresztő képességű zárás és bukó tagol;
" a mentett oldali mellékágak és csatornák rendszere, szélsőségesen változó medermére-tekkel és zsilipekkel;
" a Mosoni-Duna.
A széttagolt vízrendszer, a számtalan műtárgy lehetőséget teremt a vízszintek és vízho-zamok szabályozására, a különféle érdekek és szempontok szerint történő "vízkormányozás-ra". E vízterek mindegyikére a természetes állapothoz képest kevésbé változó vízszintek a jellemzők, de - éppen a mesterséges "vízkormányzás" miatt - előfordulnak olyan hirtelen áradási és apadási hullámok is, amelyek jelentős károkat okoznak a vízi és vízparti élővilág-nak. A széttagolt vízrendszer, a műtárgyak ugyanakkor nehezítik a vízi élővilág vándorlását.

A szigetközi vízrendszerre természetes állapotában a viszonylag sekély, élénk vízáramlá-sú, gyorsan változó, kavicsos medrek voltak a jellemzőek. A folyószabályozások, a Duna elte-relése és a vízpótló rendszer kialakítása következtében a medervándorlásokat megfékezték, és a lassan áramló vagy pangó vizű, feliszapolódó vízterek kerültek túlsúlyba.

2.1. A dunacsúni tározó és a bősi üzemvízcsatorna
A dunacsúni tározó duzzasztási szintje 130-131 mBf körül ingadozik. A visszaduzzasztott szakasz fölső határa a Duna vízhozamától függően az 1865-1872 fkm között húzódik. A duz-zasztási határ alatti néhány kilométer hosszú szakaszon a vízsebesség 2,0 m/s-ról 0,3 m/s-ra csökken, ezért a görgetett hordalék a tározó felső részén lerakódik. A szigetközi Duna-szakaszra a tározón keresztül gyakorlatilag nem érkezik kavics.

A tározó többi részén, különösen a Körtvélyesnél és Somorjánál kiszélesedő szakaszokon az áramlási sebesség 0,1 m/s alá csökken, ezért a lebegtetett hordalék jó része is kiülepszik a tározóban. A modellvizsgálatok és mérések szerint a tározó közel felén évente 10 cm-nél vas-tagabb iszapréteg képződik.

A lassabb áramlási sebesség, a kiülepedő lebegtetett hordalék miatt tisztább és átlátszóbb víz kedvez az algák elszaporodásának. A tározó pangó részeiből a főmederbe és a Mosoni-Dunába a korábbinál kedvezőtlenebb minőségű, magasabb trofitású víz jut, ami fokozza a hullámtéri és mentett oldali vízrendszerek eutrofizációját.

A bősi erőmű maximális vízemésztő képessége 4000 m3/s. Az üzemvízcsatorna kétségkí-vül jelentősen növeli a szigetközi Duna-szakasz árvízvédelmi biztonságát, és - amennyiben az erőmű iker hajózsilipje megfelelően működik - az 1811 fkm-ig megoldja a hajózási gon-dokat.

2.2. A főmeder
Az elterelés következtében Rajka és Dunaremete térségében a Duna vízszintje helyenként 4 m-rel süllyedt a korábbi középvizek szintje alá, és 1,5-2 m-rel elmarad a korábban észlelt legkisebb vízszintektől is. 1995. óta Szlovákia - az ideiglenes vízmegosztásról kötött megál-lapodás alapján - a dunacsúni duzzasztón keresztül 250-550 m3/s vízmennyiséget ereszt át. Ennél több víz csak akkor jut a főmederbe, amikor a Duna összes hozama meghaladja a bősi vízerőmű maximális vízemésztő képességét. Ezek az egy-két napig tartó, hirtelen levonuló "árhullámok" éppen csak megközelítik a korábbi középvizek szintjét. Az elterelés óta Rajka és Dunaremete között a Duna egyetlen alkalommal sem öntötte el a hullámteret.

Megváltozott a vízjárás dinamizmusa is. Az elterelés előtt a folyó vízszintje Dunaremeténél éves átlagban napi 15 cm-t változott. Jelenleg a vízszint heteken át csupán néhány cen-timétert ingadozik.

Közvetlenül az elterelés után, az 1992. novemberi árvíz alkalmával még nem volt meg-erősítve a dunacsúni duzzasztómű árapasztója alatti mederszakasz, ezért innen kb. 3 millió m3 kavics mosódott ki és rakódott le a főmeder felső szakaszán hatalmas zátonyok formájában. Ezek a zátonyok 1995. júniusában, a fenékküszöb üzembe helyezését követően víz alá kerül-tek. A főmeder fenékküszöb fölötti, 1843-1851 fkm közötti szakaszának vízszintjét és áram-lási viszonyait azóta a kiliti duzzasztóművel szabályozzák. A duzzasztási szint egész évben csupán 0,5 m-t változik: nyáron valamivel 123 mBf fölött, télen kissé az alatt marad.

A főmeder duzzasztott szakasza gyakorlatilag tározótér: itt is megfigyelhető a föliszapo-lódás és a víz fokozott eutrofizációja.

A fenékküszöb jól tervezett műtárgy: lapos alvízi rézsűje miatt a küszöb alatt nem észlel-hető számottevő kimosódás. A főmeder fenékküszöb alatti, 1821 és 1843 fkm közötti, szabad áramlású szakaszára a durva kavicsokból álló mederpáncéllal borított, stabilizálódott meder-fenék a jellemző. A sekély, jól átvilágított víz, az alig változó vízszint, az eredetinek közel felére visszaesett (kb. 1,0 m/s-os) áramlási sebesség, a lecsökkent hordaléktartalom és a stabi-lizálódott mederfenék miatt a mederpáncélon többfelé bevonatalkotó algák telepedtek meg.

A 300-350 m széles, párhuzamművek közé fogott főmederben tartósan szárazra kerültek az egykori kisvízi szegélyzátonyok. A zátonyokat jól fejlett bokorfüzesek és nyárasok nőtték be, tetejükön a hirtelen "árhullámok" lebegtetett hordalékából megkezdődött az iszapos fedő-réteg kialakulása.

A bősi erőmű alvízcsatornájának torkolata, az 1811 fkm alatt már a teljes vízhozam a fő-mederben áramlik, ezért az alvízcsatorna torkolata fölötti pár km-es szakaszon visszaduzzasz-tó hatás jelentkezik. A visszaduzzasztott szakasz fölső határa - a dunacsúni és a bősi erőmű-vön átengedett vízhozamok arányától függően - az 1815 és 1826 fkm-ek között helyezkedik el, az év nagyobb részében az 1821 fkm körül húzódik.

A főmeder visszaduzzasztott szakaszán a víz sebessége 1,0 m/s-ról fokozatosan 0,2 m/s-ig csökken, sőt, az árhullámok kezdetén a főmederben az 1811-1817 fkm között a víz időszako-san visszafelé áramlik. A lassan áramló, pangó vízből kiülepszik a lebegtetett hordalék, így a főmedernek a bősi alvízcsatorna által visszaduzzasztott szakaszán is föliszapolódás észlelhető.

Az alvízcsatorna torkolata alatt a főmeder vízjárása nagyjából megőrizte eredeti jellegét, csupán a bősi erőmű és hajózsilip üzemeltetése okoz kisebb hirtelen vízszintváltozásokat. Az alvízcsatorna torkolata alatt jelentős kimélyülés, mederátrendeződés tapasztalható. Az innen kimosott kavics Medve és Nagybajcs térségében rakódik le, ahol az utóbbi években fölgyor-sult a zátonyok épülése és vándorlása.

2.3. A hullámtéri mellékágak
Az egységes főmeder" folyószabályozási koncepció keretében a 60-as évek elején a hul-lámtéri mellékágak töltőbukóit úgy alakították ki, hogy csak a dunaremetei 460 cm-es vízál-lást (2600-2800 m3/s-os hozamot) meghaladó nagyvizek esetén jusson víz az ágrendszerekbe. Az 1961-90 közötti időszakban évente átlag 58 napon át kaphattak friss vizet a mellékágak.

A mellékágakon végigvonuló - egyre rövidebb és hevesebb - árhullámok hordalékát a zárások visszatartották, az apadó víz már nem tudta elszállítani. Az árhullámok után a bögékben, üstökben pangó vízterek maradtak vissza, amelyekből kiülepedett a lebegtetett hor-dalék. Az ágak alsó, tölcsértorkolat-szerűen kiszélesedő szakaszán 1-2 m vastag iszaplerakó-dások képződtek. Összességében a mellékágak jelentősen feltöltődtek rosszul osztályozott üledékekkel.

Az elterelés után egészen 1993. nyaráig a hullámtéri mellékágak túlnyomó többsége telje-sen kiszáradt. A vízpótló rendszer kialakítása érdekében a korábbi zárásokat visszabontották, új műtárgyakat építettek, átvágásokat létesítettek. A vízpótlás keretében a Dunacsúnnál átadott vízmennyiségből 20-110 m3/s jut a hullámtéri ágrendszerekbe. Ez kb. 0,5-1,0 m-es éves víz-szintváltozást eredményez. A napi vízszintingadozás csekély, csupán pár cm.

A főmeder és a hullámtéri vízpótló rendszer mintegy 36 km hosszan teljesen elkülönül: a hullámtérben a vízszintek 2-4 m-rel magasabbak, mint a főmederben. Ez a természetes álla-pothoz képest az ágrendszerben viszonylagos vízbőséget jelent: a korábbi középvizek szintjé-nek felel meg.

A hullámtérben csak egyes mederszakaszokon van élénk vízmozgás, elsősorban a vízpót-ló rendszer felső részén és egyes átvágásoknál. Túlsúlyban vannak a lassú áramlású, pangó vízterek, amelyek között a bukóknál és zárásoknál van csak gyors áramlás. Aktív mederalaku-lás is leginkább ezeknél a zubogóknál és az új mederátvágások fölső szakaszán figyelhető meg, egyébként az iszapos-kavicsos üledékekkel feltöltődött hullámtéri medrek elég stabilak.

2.4. A felszíni vizek és a talajvíz kapcsolata
A Duna elterelése előtt a Pozsony-Medve szakaszon az év nagyobb részében igen jelentős volt az elszivárgás a főmederből a talajvíz felé. Még a tartós kis vízhozamok (900-1000 m3/s) idején is a főmeder táplálta a talajvizet. Csupán az árhullámok után, a gyors apadások idősza-kában fordult meg rövid időre a talajvízáramlás a főmeder közvetlen környezetében.

A beszivárgás korábban szinte kizárólag a főmeder durva mederüledékein keresztül tör-tént. A hirtelen apadásokat követő rövid idejű visszaáramlások és a folyamatos mederváltozá-sok jó minőségű szűrőfelületet tartottak fönn.

Az elterelés miatt a felszíni vizek és a talajvíz kapcsolata gyökeresen megváltozott. A fő-meder mosott, kavicsos mederfeneke helyett a dunacsúni tározó lett a kisalföldi talajvízkészlet utánpótlódásának fő színtere. A tározóban lerakódó iszapréteg azonban jelentősen csökkenti a beszivárgást, és a szerves anyagban dús iszapon keresztül beszivárgó víz minősége is romlik: oldottoxigén-tartalma csökken, vas-, mangán- és ammóniumtartalma nő. Az elégtelen beszi-várgás miatt a tározó erősen alászívott. Hasonló jellegű, kedvezőtlen tulajdonságú beszivárog-tató felülettel rendelkezik a főmeder fenékküszöb feletti, duzzasztott szakasza.

A hullámtéri vízpótló rendszer mederfelületei nem egyforma mértékben alkalmasak a ta-lajvíz táplálására. Az eltérő mederanyag és a különböző mértékű alászívottság miatt a beszi-várgás intenzitása tág határok között változik. A hullámtéri mellékágakban lerakódott, rosszul osztályozott kavicsos és iszapos üledékek fékezik a beszivárgást. Az állandó egyirányú betáp-lálás miatt a meder környezetében a pórusok eltömődnek, kifejlődik a meder körüli kolmatáció, és a vízpótlás hatékonysága fokozatosan lecsökken.

A hullámtérben beszivárgó víz döntő része rövid úton a főmederbe jut vissza. A főmeder az 1843 és 1821 fkm közötti szakaszán - a korábbi állapottal ellentétben - végig és állan-dóan megcsapolja a talajvizet.

Az elterelés előtt a Szigetközben a talajvíz szintjét elsősorban a Duna mindenkori vízállá-sa határozta meg. A talajvízszint mozgása a partoktól néhány száz méter távolságig híven kö-vette a Duna vízállását, távolabb azonban az ingadozások mértéke egyre kisebb lett. A partok-tól 4 km-re az ellapuló árhullámok csak 2-3 hét késéssel jelentkeztek, 8-10 km-nél nagyobb távolságban pedig a dunai vízszintingadozások hatását már nem lehetett kimutatni.

A Duna elterelése miatt az átlagos talajvízszint alapvetően megváltozott: a dunacsúni duzzasztás hatására Rajka fölött helyenként 4-5 m-t emelkedett, a Szigetköz középső részén viszont a hullámterek térségében 1,5-2,5 m-t csökkent. A hullámtéri vízpótlás hatása csak a medrek szűkebb környezetében mutatható ki, mintegy 0,5-1,0 m-es helyi talajvízszint-emelkedést okozva.

A Szigetközben korábban a Duna vízjárásához igazodó talajvízszint-ingadozás, függőle-ges talajvízáramlás biztosította a talaj átszellőztetését, és ugyanakkor növelte a talajvíz oldottoxigén-tartalmát. Az áradások alkalmával megemelkedő talajvíz alulról nedvesítette a kavicsot borító iszapos fedőréteget, a kapilláris emelkedés pedig javította a talajok vízellátá-sát. Az elterelés következtében a Szigetköz felső és középső részén a talajvízszint ingadozása teljesen megszűnt, ami a talajvíz minőségének fokozatos romlásához vezetett. A talajvíz mélyre szállásával, az áradások elmaradásával, a kapilláris vízutánpótlódás megszűnésével a talajok vízellátása évi 100-150 mm-rel csökkent.

3. A szigetközi Duna-szakasz helyreállítása
A szigetközi Duna-szakasz kialakulásának és az elterelés következményeinek ismeretében megfogalmazhatók a táj rehabilitálásának legfontosabb alapelvei, és meghatározhatók a hely-reállítás módszerei.

3.1. A tájrehabilitálás alapelvei
Egyértelmű, hogy a folyószabályozások és ármentesítések kezdete előtti állapotokhoz nem lehet visszatérni, de az is nyilvánvaló, hogy nem csupán a Duna elterelése, hanem az 1960-as években végrehajtott - mai mércével ökológiai szempontból elhibázottnak minősíthető - folyószabályozás káros következményeit is orvosolni kell. Reális célként a múlt század első felére jellemző állapotok elérése jelölhető ki.

Nem szabad elfeledni, hogy a korábbi folyószabályozásokra a hajózás biztosítása és az ár-vízvédelem miatt volt szükség. E problémák kezelésére a bősi üzemvízcsatorna megfelelő lehetőséget ad. A szigetközi Duna-szakasz helyreállítása során az ökológiai szempontok első-sége azonban csak akkor biztosítható, ha kimondjuk: a bősi erőmű jelenlegi 4000 m3/s-os víz-áteresztő képességét és az üzemvízcsatorna hajózhatóságát hosszú távon fenn kell tartani, a felhagyott főmederben pedig a hajózásról lemondunk.

A kisalföldi szakaszon a Duna határfolyó, ezért a helyreállítás csak a szlovák féllel együttműködve, a szlovák fél érdekeinek figyelembe vételével lehetséges.

A folyó és a hozzá kapcsolódó növény- és állatvilág egységes ökológiai rendszert képez. A szabályozás során nem az egyes flóra- és faunaelemek környezeti igényéből kell kiindulni, hanem a táj fő alkotóelemére, a vízjárás jellegének helyreállítására kell koncentrálni. Habár az elmúlt évtizedekben a hullámtéri ágrendszerek lassan áramló, pangó vizű szakaszai mentén számos védelemre érdemes növénytársulás telepedett meg, mégsem ezek képezik a táj fő érté-két, hanem a sekély és gyors áramlású folyóvizekhez kötődő élőlények. A dinamikusan válto-zó vízszintek, az élénk vízáramlás, az árhullámok biztosításával létrejöhetnek a vándorló, ak-tívan alakuló mederszakaszok, és automatikusan bekövetkezik az ezekhez kapcsolódó flóra- és faunaelemek térnyerése és a hullámtértől idegen, tavi jellegű ökoszisztémák háttérbe szoru-lása.

A helyreállítás során törekedni kell a vízterek jelenlegi szétaprózottságának mérséklésére, a sok, elkülönítetten szabályozott (duzzasztott) vízszintű szakasz egységes rendszerbe foglalá-sára. A vízhozamokat és vízszinteket nem valamiféle mesterséges rendszerhez (pl. a vegetáci-ós időszak, vagy az ívási periódus "ökológiai" vízigényéhez) kell igazítani, hanem a Duna mindenkori aktuális vízjárásához, például a dévényi vízhozamhoz. Természetesen lehet töre-kedni az időjárási és vízjárásbeli szélsőségek valamelyes mérséklésére, de tudomásul kell venni, hogy a folyó természetes állapotában is rendszeresen előfordultak az élővilág egyes csoportjai számára kedvezőtlen vagy tragikus kimenetelű árhullámok, ill. tartós kisvizes peri-ódusok. A szigetközi növény-és állatvilág értéke azonban éppen a változásokhoz való gyors alkalmazkodóképességben rejlik. Nem szabad tehát visszaélni a vízkormányzás műszaki lehe-tőségeivel, és a lehető legegyszerűbb, minél inkább automatikusan működő, a Duna aktuális vízhozamához igazodó rendszert kell kialakítani.

A változó, vándorló medrek, a "kiszámíthatatlanul" érkező árhullámok nem kedveznek a nagyüzemi jellegű hullámtéri erdő-, vad-és halgazdálkodás, a rekreációs turizmus érdekeinek. Az ökológiai szempontok prioritása egyben azt is jelenti, hogy vissza kell térni a táj eredeti jellegéhez jobban illeszkedő, hagyományos gazdálkodási módszerekhez, és az ökoturizmus kerülhet előtérbe.

3.2. A helyreállítás módszerei
A dunacsúni tározó működése miatt a szigetközi Duna-szakaszra gyakorlatilag nem érke-zik kavicsos hordalék, ezért a folyamatosan feltöltődő, fonatos jellegű vízfolyás visszaállítása nem lehetséges. A folyó jelenlegi vízjárása, hordalékszállító képessége és mederüledékeinek szemcsemérete alapján egy enyhén kanyargó, főágból, mellékágakból és ártéri szigetekből álló vízfolyás kialakítása lehetséges, ahhoz hasonló jelleggel, mint amilyen a Duna Gönyű-Esztergom közötti szakasza. Az egyes medrekre várhatóan a mérsékelt oldalirányú vándorlás, a homorú kanyarulatokban a partfal alámosása, a domború partok mentén szegélyzátonyok kialakulása, természetes bögékből és gázlókból álló, egyenlőtlen fenékmélységű hossz-szelvény lesz a jellemző.

A legfontosabb feladat a jelenleg teljesen elkülönülő főmeder és a hullámtéri mellékág-rendszerek összekapcsolása. Ez csak a főmeder vízszintjének jelentős megemelésével és az ágrendszerek mostani vízszintjének valamelyes csökkenésével lehetséges.

A főmeder vízszintjét nem szabad duzzasztással emelni, mert az az áramlási sebesség csökkenését, föliszapolódást, eutrofizációt, a lassú, pangó vizeket kedvelő növény- és állattár-sulások térhódítását eredményezi, és árvízvédelmi problémákat is eredményezhet. Ehelyett a főmederbe juttatott vízhozamot kell növelni. A Duna mindenkori vízhozamának 50%-át a főmederbe vezetve a közepes vízszint a jelenlegihez képest 1,0-1,5 m-t emelkedne, megköze-lítve a korábbi kisvizek szintjét.

A vízszint további emelkedését a mederfenék szintjének megemelésével, a korábbi fo-lyamszabályozások és az ipari célú kavicskotrás következtében mélyre vágódott főmeder rész-leges visszatöltésével lehet elérni. Az ehhez szükséges kavicsos hordalék egy része az ágrend-szerek fölső szakaszán, a töltőbukók mögött található. A mellékágak felső és középső részéről kikotort hordalék a főmederbe visszatölthető.

A visszatöltéshez szükséges kavics nagyobb hányadát a főmeder kiszélesítésével lehet nyerni. A főmeder vezetőműveit megbontva, azok kőanyagát a mederben hordalékfogó mű-tárgyak, 0,5-1,0 m magas fenékküszöbök kialakításához lehet felhasználni. A vezetőművek megbontott részein áradásokkor a partfal eróziója következtében jelentős mennyiségű kavics-anyag jut a mederbe, amely fokozatosan feltölti a fenékküszöbök közötti szakaszokat. A fel-töltődést a küszöbök magasításával, természetes anyagokból (rőzsefonatokból, gyökérkoro-nákból) készített egyéb hordalékfogók alkalmazásával kell segíteni. A mederfeltöltést olyan mértékig kell folytatni, hogy a főmederbe eresztett kisvízi hozamok (400-450 m3/s) esetén a vízszint valamelyest meghaladja a múlt század első felére jellemző kisvízszinteket. Figyelem-be véve a partél szintjét és a kavicsos üledékek vastagságát, ehhez a jelenlegi 300-380 m he-lyett 400-450 m széles főmedret kell kialakítani. A vezetőművek tervszerű megbontását és az árhullámok biztosítását követően a mederszélesítés jó részét a Dunára "lehet bízni".

A mederfenék megemelésével a bősi alvízcsatorna által visszaduzzasztott szakasz hossza is csökken, mérséklődik a feliszapolódás. Mivel a dunacsúni és a bősi erőművön átvezetett hozam aránya módosul, ezért az alvízcsatorna torkolata alatt további mederátrendeződési, kimosódási folyamatokra lehet számítani.

A hullámtéri ágrendszer áteresztő képességét növelni kell. Az eddigi, bukókkal és zárá-sokkal bögékre tagolt vízterek helyett a főmeder eséséhez igazodó, folyamatos élénk áramlású mederszakaszokat kell inkább kialakítani.

A főmeder és a hullámtéri ágak összekapcsolását nem lehet az egész szakaszon egyszerre elvégezni. Első lépésben a Szigeti-Dunát, a Kormosi-Dunát és a Doborgazi-Cikolai-ágrendszert kellene a főmederrel egységes vízrendszerré tenni, ezt követhetné a Bodaki- és a Reme-tei-ágrendszer, majd az Ásványi-ágrendszer helyreállítása, és közvetlen kapcsolatot kellene teremteni a Bagoméri-ágrendszer felé is. A felsőbb szakaszokon az összekapcsolás megterem-tését követően gondoskodni kell az alsóbb ágrendszerekben a jelenlegi vízpótláshoz hasonló rendszer ideiglenes fenntartásáról. Az összekapcsolás tehát folyásirányban felülről lefelé ha-ladva, fokozatosan, több év alatt történhetne meg.

A talajvíz szintjét nem annyira a beszivárgási, mint inkább a megcsapolási területek víz-szintje befolyásolja, ezért a főmeder vízszintjének emelkedése a talajvízszint jelentős emelke-désével jár. A durva, kavicsos üledékekkel feltöltődő, erodálódó partfalú főmeder újra vissza-veheti talajvíz-tápláló szerepét. A vízhozam és a vízszint dinamikus változása következtében újra kialakulhat a talajvízszint fluktuációja, a talaj átlevegőztetése és a kapilláris vízemelés jelensége.

Mivel a főmeder fenékszintjének megemelése a főmeder szélesítésével jár együtt, ezért továbbra is csak a 3000-3200 m3/s-os nagyvízhozamok mellett alakulhatnának ki olyan víz-szintek, amikor a folyó túllép a partéleken. Az 50%-os vízhozammegosztás esetén ilyen árvi-zek ritkán fordulnak elő, ezért továbbra is szükség lehet arra, hogy nagyvizek esetén a hullám-tér egyes részein a mellékágak visszaduzzasztásával idézzük elő az ártér elöntését.

Természetesen az lenne a legkedvezőbb megoldás, ha a hullámteret a főmeder felől lehet-ne elárasztani. Ehhez azonban az szükséges, hogy a mederemelkedést ne csak a főmeder szé-lesítésével és a mellékágakból kikotor kavics visszatöltésével, hanem máshonnan kinyert ka-viccsal is segítsük. Ilyen lehet például az alvízcsatorna alatti szakaszról kimosódó, és a Med-ve-Nagybajcs szakaszon leülepedő kavics, amely a zátonyképződéssel hajózási gondokat okoz, és amelyet gázlókotrással kell eltávolítani. A főmeder feltöltéséhez felhasználható lehet a dunacsúni erőmű árapasztója alól kimosódó kavics is.

A dinamikus vízjárás, az árhullámok levonulása feltétlen szükséges ahhoz, hogy a folyó a mesterségesen pótolt kavicsot elrendezze, és kialakítsa a vízjárásának és hordalékháztartásá-nak megfelelő medermorfológiát. A szigetközi Duna-szakasz helyreállítása során a mestersé-gesen kanyargóvá tett, kötött, duzzasztásokkal szabályozott vízszintű medrek helyett élő, medrüket változtató, élénk áramlású vízfolyásokat kell kialakítani, mert csak ez biztosítja a táj eredeti természeti értékeinek fennmaradását.

2004. június 7.

Molnár Péter
hidrogeológus, környezetmérnök

...oldal tetejére

Hozzászólás a Szigetköz vitához

Szerző: Bárdos-Deák Péter

Népszabadság, 2005. november 4.

Az "Összecsapás készül a Duna fölött" c. cikkben (2005. szeptember 16.) olvashatók miatt akár örvendezhetnénk is, hogy a magyarok végre a fenntartható tájrehabilitáció mikéntjén kapnak hajba, és nem azon, hogy hogyan termeljenek áramot a Dunán. Mára, a környezetvédők több évtizedes küzdelme után, kormányzati szinten is elfogadottá vált, hogy Szigetközben nem erőművekre, duzzasztókra, hanem a Duna elterelését megszenvedő táj újraélesztésére van szükség.

Először is le kell szögezni, Szigetközben jó megoldás nem létezik, a Duna elterelése előtti állapotokat nem lehet visszaállítani. Természetesen mindent meg kell tenni, hogy Szigetközt páratlan táját és élővilágát megőrizzük. Ennek mikéntjéről folyik a vita, hogy az egy évtizede működő - megalkotásakor ideiglenesnek elnevezett - vízpótlást milyen, nem csak hatékonyabb, de természetközelibb rendszer váltsa fel.

Szigetköz legértékesebb részének, a hullámtér nagy részét kitevő mellékágrendszernek adott vízmennyiség mellett sajátos vízdinamikára is szüksége van. Ehhez nem csak a rendszeres árvizek tartoznak hozzá, mikor a folyó nagyvíz idején kilép medréből és építi-rombolja a partokat, de a hullámtérnek az időszakos és részleges kiszáradása is. A jelenlegi vízpótlásnál ezek a szempontok egyáltalán nem érvényesülnek, emiatt az itt honos ökoszisztéma folyamatosan degradálódik.

A tájrehabilitációs tervnek természetszerűleg összhangban kell lennie a hágai per döntésével is, amely nem csak azt mondja ki, hogy ami megépült azt nem kell lebontani, de ami nem épült meg, azt nem kell megépíteni (azaz Magyarország köteles elfogadni a dunacsúnyi tározó, a bősi erőmű és a kettőt összekötő felvízcsatorna létét, de nem kötelezhető újabb duzzasztók és erőművek építésére). A hágai döntés azt is egyértelműen kimondja, a bősi erőmű áramtermelését Szigetköz ökológiai vízigényével kell összhangba hozni, azaz a közösen üzemeltetett erőműrendszer keretein belül az áramtermelés joga nem élvez elsőbbséget a környezet, az ivóvízbázis, és az itt megtalálható sajátos élővilág védelmével szemben. Ennek megfelelően a mindenkori vízmennyiség legalább ötven százaléka Magyarországot illeti meg.

A bősi felvízcsatornán a nagyhajóforgalom kikerüli Szigetközt, így megoldásként olyan tervet lehet kialakítani, amely nem számol a nagy merülési mélységű hajók áthaladásával. Azaz - a Duna teljes hosszán egyedüli szakaszként - a hajózás igényeire hivatkozó folyamszabályozásra Szigetköz térségében már nincs szükség!

A Duna Charta és Védegylet koncepciója, hogy a tájrehabilitációnak csak olyan megoldásait tartja elfogadhatónak, amely egy önnfentartó, emberi beavatkozást nem igénylő rendszert hoz létre, ahol a mellékágakban a víz szabadon követi a Duna természetes vízjárását.

Egyértelmű, hogy az 1880-as években kezdődött folyószabályozás előtti állapotokhoz nem lehet visszatérni, de az is nyilvánvaló, hogy a tervezett tájrehabilitációval nem csupán a Duna elterelése, hanem az 1960-as években végrehajtott munkálatok káros következményeit is - mikor a mellékágrendszert lezárták a főágtól - orvosolni kell.

A legfontosabb feladat a jelenleg teljesen elkülönülő főmeder és a hullámtéri mellékágrendszerek összekapcsolása. Ez csak a főmeder vízszintjének jelentős megemelésével lehetséges.

Keresztgátak, duzzasztók, gátak, fenékküszöbök építését nem tartjuk elfogadhatónak, mert minden, a mederbe épített műtárgy a folyó adott állapotát próbálja rögzíteni, és ez a természetes vízjárással szembeni folyamatos küzdelmet igényel. Szigetközben a tíz éve működő vízpótlás nyilvánvalóvá tette, hogy a vízügy a vízpótlás részeként épített műtárgyak védelme érdekében tudatosan próbálta kizárni az árvizeket a hullámtérből. Mikor ez a megemelkedett vízhozam miatt nem sikerült, a műtárgyak jelentősen károsodtak. Következtetésként levonható, rendszeres árvizek csak gátaktól, fenékküszöböktől és szűkítőktől mentes Dunába és hullámtérbe engedhetők be.

A Duna Charta és a Védegylet javaslata szerint a szigetközi Duna szakaszon a főmeder és a mellékágak közötti kapcsolatot nem duzzasztással, keresztgátakkal vagy új folyómeder mesterséges kialakításával kell visszaállítani, hanem a főmeder kaviccsal való részleges visszatöltésével. Az ehhez szükséges anyag jelentős része helyben megtalálható. A Duna szabályozásnál a főág kialakításához illetve a mellékágak lezárásához felhasznált nagy mennyiségű bazaltkő, a mellékágak torkolatának természetes és mesterséges feltöltését megszüntető kavicskotrás által kinyert anyag, valamint a hullámtérben több helyen megtalálható hatalmas kavicsdombok csak részint fedezik azt az anyagszükségletet, amit a Duna medrébe vissza kell tölteni. A visszatöltéshez szükséges kavics nagyobb hányadát a főmeder kiszélesítésével lehet nyerni. Ehhez a jelenlegi 300?380 m helyett 400?450 m széles főmedret kell kialakítani. Hangsúlyozni kell, ezt a partszélesítést alapvetően nem munkagépekkel kell elvégezni, a partfal tervszerű megbontása után és az árhullámok biztosítását követően a mederszélesítés jó részét a Dunára "lehet bízni". Áradásokkor a megbontott partfal eróziója következtében jelentős mennyiségű kavicsanyag jut a mederbe, amely majd fokozatosan magasítja a Duna medrét. A mederben hordalékcsapdákkal lehet megakadályozni, hogy a víz ne görgethesse tovább a kavicsot.

Természetesen ehhez a Dunába jelenleg juttatott 20 százaléknál jóval több vízre van szükség, és ez nem alaptalan követelés, mert a hágai per döntése szerint a Duna mindenkori vízhozamának legalább 50 százaléka Magyarországot illeti meg.

Mindenki számára nyilvánvaló, hogy Szigetközben nem lehet károkozás nélkül a tájat rehabilitálni, aki ilyet mond, az valótlant állít. Lényeges viszont, hogy a tájrehabilitálással szükségképp együttjáró tájrombolás Szigetköz mely részeit érinti! A Duna Charta és a Védegylet tervének műszaki munkálatai Szigetköz értékes részét, a hullámteret, a szövevényes folyóágakat és az általuk határolt szigeteket gyakorlatilag nem érintik. A Duna kiszélesítésével átalakítja a kevésbé értékes Duna partját, azt a területet, ami ma természetközelinek legkevésbé mondható, hisz tíz éve mesterségesen kialakított, széles dózerút vezet végig a folyó mentén. A dózerút mellett lévő fák kivágásával riogatni az embereket -mint Droppa György teszi - roppant álságos, hisz ezek kivétel nélkül tájidegen, ültetett ipari nemesnyárasok, melyek lecserélése őshonos fafajtákkal természetvédelmi okok miatt amúgy is elkerülhetetlen, ha nemzeti parkot akarunk kialakítani. Ugyanúgy, aki ismeri a Duna partján végig vezető mesterséges dózerút környékét, biztos nem akarná a "humuszréteget" letermelni róla - mint Droppa javasolja.

Igen lényeges, hogy az így kialakított, kiszélesített, de magasabb medrű Duna gátaktól mentes marad, azaz nem egy lépcsőzetes, hanem egyenletes vízszintet hozunk létre a Dunában! Nyilvánvalóan valótlan Droppa azon állítása, hogy Szigetköznek ez a fajta újjáélesztése csak az újonnan kialakított Duna meder környékén fejtené ki hatását, ugyanis az egyenletes, és megemelt szintű Duna vize minden mellékágba akadály nélkül be tud jutni, hasonlóan mint az 1960-as évek előtt. Nagyon fontos, hogy ez a terv nem hogy nem igényli, de egyenesen fel kívánja számolni a hullámtérben jelenleg megtalálható több tucat, a mellékágakat duzzasztó gátakat és szűkítő gátakat. Mint már hangsúlyoztuk, ez a tájrehabilitációs terv a szigetek világához, a fonatos holtágak szövevényéhez nem nyúlna hozzá, és annak alakítását a továbbiakban a Dunára bízná.

A Duna Kör ügyvivője, Droppa György által propagált kanyargós, vagy úgynevezett meanderező Duna terv számos ok miatt elfogadhatatlan. A tervük, amelyet a folyószabályozások előtti állapotok visszaállításaként mutatnak be, valójában egyáltalán nem állítaná vissza a Duna másfél évszázaddal ezelőtti állapotát, hanem Szigetköz és a Duna újabb olyan totális vízügyi szabályozása történne meg, amely alapvetően figyelmen kívül hagyja az ökológiai szempontokat.

Droppáék több meglévő mellékág mesterséges összekapcsolásával egy kanyargós "főágat" kívánnak létrehozni, amely hol a magyar szigetközi, hol szlovák csallóközi területen haladna. Ez a végeredményben mesterséges, összességében sosem létező folyóág többször keresztezné a Dunát, ahol gátak segítségével kényszerítenék a vizet arra, hogy ne a régi Öreg Duna medrében, hanem az újjonan kialakított ?fő?mederben folyjon tovább. Ez az az új, mesterségesen összekötött folyóág végigtekeregne Szigetközön és Csallóközön mintegy 40 kilóméter hosszúságban, és látná el vízzel a többi mellékágat.

Megjegyzendő, hogy a Szigetközben jelenleg üzemelő - és mindenki által egyöntetűen rossznak ítélt - vízpótlásnak teljesen hasonló az alapelve: a Szigetköz felső részén lévő Dunakilititől az alsó részen található Ásványráróig mesterségesen összekötöttek meglévő - gyakran erősen kanyargó - mellékágakat, és a Dunakiliti felett megduzzasztott Duna vizét ezen a hosszan elnyúló, kanyargós, de végeredményben mesterségesen kialakított ágon vezetik végig. A meglévő vízpótlást joggal nevezhetnénk ?félkanyargós? Dunának, hisz ez Droppáék "kanyargós" Duna tervétől leginkább csak abban különbözik, hogy nem megy át a szlovák oldalra.

Mik azok a pontok, melyek Droppáék meanderező tervében elfogadhatatlanok?

Először is az, hogy a Duna ezen a szakaszon soha sem volt meanderező. Szigetközben és Csallóközben a Duna eredendően egy főág nélküli fonatos ágrendszerre szakadt szét, és csak a Duna 1880-as évekbeli szabályozásánál alakították ki azt a főágat, amelyet ma Öreg Dunaként ismerünk - természetesen ez a főág sem meanderezett.

De Droppáék terve még csak nem is meanderező, mert a meanderező folyó lételeme, hogy a kanyarulatait állandóan változtatja, építi, egyre növekvő, majd lefűződő hajtűkanyarokat kialakítva. Droppáék terve, a kanyarulataiban rögzített meanderező folyó nem létező kategória. Hogy lehet egy meanderező, a kanyarulatait természeténél fogva állandóan változtató folyót arra kényszeríteni, hogy rögzített mederben folyjék? Gátakkal. Droppáék ?meanderező? terve a 40 km-es hosszúságú szigetközi szakaszon 8 fenékküszöbbel, vagy más néven bukógáttal zárja el keresztbe a Dunát, amelyek rögzítik a kanyarulatok fix pontjait, és megakadályozzák, hogy a víz ne a természetes régi medrébe, az Öreg Dunában folyjon. (Talán mellékes, de megemlítendő: a jelenleg üzemelő vízpótláshoz csupán 1 fenékkküszöböt építettek 1995-ben a Droppáék javasolt 8 helyett, és annak az egy megépítésének az egyik leghangosabb ellenzője maga Droppa György volt).

A Duna Kör ezt, a Dunát 8 gáttal elzáró, és egy új fő folyómedret önkényesen kijelölő és kialakító javaslatukat propagálja úgy, mint egy ökológikus visszatérés a Duna múltbéli természetes állapotához.

A nyolc fenékküszöb lépcsős vízszintet hoz létre a Dunán, ezért a fenékküszöbök alatt lévő, a Dunából eredő mellékágak beömlő torkolatai ugyan úgy a szárazon lesznek, mint ma. Emellett a fenékküszöbök hajózhatatlanná is teszik a Dunát (hacsak nem szerepel a tervben zsilipek működtetése), és a gátak felett egyúttal 8 erősen lecsökkent vízsebességű tavat hoznak létre, melyekben a fokozott hordalékülepedés, az eliszaposodás és a víz szennyezése ugyan úgy várható, mint a Duna Kör által is oly sokszor elátkozott dunacsúnyi tározóban.

Szigetközt nem csak térképről ismerő ember még több ponton is íróasztalszagúnak érzi a Duna Kör tervét. Azoknak a mellékágaknak a java, amelyekből főágat kreál a terv, meglehetősen sekélyek, azaz kis keresztmetszetűek ahhoz, hogy nagyobb mennyiségű vizet szállítsanak, a jelenleg beléjük juttatott vízmennyiség is épp hogy ?elfér? bennük. Azaz, ha több vizet akarunk ezen az új főágon végigvezetni, szükségképp kotrással kell kimélyíteni az új főágat a teljes hosszúságában. (Ha meg csak ugyanannyit amennyit most, akkor mire föl az egész tájépítősdi, miért nem hagyjuk meg a jelenleg üzemelő, Droppáék tervével nagymértékben megegyező elvű "félkanyargós" vízpótlást?)

Ugyancsak alapvető probléma a tervvel, hogy Szigetköz mellékágainak nagy része, különösen a cikolai és lipóti mellékágak, a Dunához közvetlenül (értve ezen: más mellékágak közvetítése nélkül) kapcsolódtak, a Dunából közvetlenül kaptak vizet. Hogy jut majd ezekbe a mellékágakba víz, ha Droppáék kanyargós Duna terve messze elviszi az új főágat a Dunától, konkrétan a cikolai és lipóti mellékágrendszertől? A megoldás csak az lehet, mint a most üzemelő ?félkanyargós? vízpótlásnál: a fő vízpótló ágtól távol eső mellékágakban duzzasztással emelik meg azt a kevés pangó vizet, ami oda jut. Valószínűleg kevesen tudják, hogy jelenleg Szigetközben több mint 30 gát, szűkítőgát, bukógát segítségével ?kormányozzák? a főágnak kijelölt folyóágba a vizet, illetve duzzasztják a többi mellékágba a vizet! Droppáék kanyargós Duna terve, amelynek valójában hasonló az alapelve mint a jelenlegi vízpótlásnak, szükségképp épít ezeknek a mellékágakat elzáró gátaknak a létével. A Dunára és a mellékágakba épített fenékküszöbök, gátak nem csak a természetes vízi világot teszik tönkre. Folyamatos karbantartást igényelnek, azaz a szigetvilágban az elmúlt 10 évben, a jelenlegi vízpótlás műtárgyainak karbantartásához kiépített út és hídrendszer további fejlesztése várható. (Jelenleg csaknem az összes sziget megközelíthető gépjárművel, amit vonzza a gépkocsis kirándulókat, horgászokat, és megszünteti a szigetvilág zavartalanságát).

Szigetköz évezredek folyamán kialakult szövevényes mellékágrendszere és az azt tápláló Duna, valójában egy rettenetesen bonyolult, dinamikus, de stabil és önnfenntartó - emberi beavatkozást szükségképp nem igénylő - áramlási rendszer. Aki ezt a rendszert önkényesen át akarja alakítani, annak először ezt a nagyon bonyolult áramlástani problémát illene modellezni.

A Duna Kör úgy akarja átalakítani Szigetközt, hogy részéről semmiféle komoly áramlástani számítások nem készültek. Emellett a kanyargós Duna tervük még csak gyakorlatilag sem megalapozott. Habár a Duna igen kis vízhozamú (25 m3/sec), felső folyásánál egy rövid - mellékágrendszer nélküli - szakaszt kanyargóssá tettek, de az elvégzett tájrehabilitációból nyert tapasztalatokkal igen felelőtlen és veszélyes kísérlet lenne az Európában egyedülállóan nagy kiterjedésű mellékágrendszerű szigetközi Dunát természetellenesen kanyargóssá, "meanderezővé" alakítani.

A Védegylet terve nem akarja átalakítani a mellékágrendszert és annak kapcsolatát a Dunával, csupán azt tűzte ki céljául, műszaki beavatkozásával az Öreg Dunán biztosítsa azt a vízszintet és vízsebességet, amely több mint egy évszázadon át megbízhatóan tartotta fenn a mellékágrendszer stabil viszonyait.

A Védegylet és a Duna Kör vitájában nem a politika csap össze két környezetvédő szervezet között. A Védegylet ökológikus szemléletű, az Öreg Dunát létében megtartó, a mellékágrendszer gátjakat felszámolni kívánó tájrehabilitációs koncepció ütközik egy olyan tájépítő felfogással, amely felelőtlenül, egy mesterséges folyóág kialakítása mellett 8 gát építésével megszüntetné az Öreg Dunát mint folyamot, és a holtágrendszerbe is további gátakat kívánna építeni.

A tervek megítélésénél lehet számokkal dobálózni, nagyvonalúan alábecsülni a saját és felülbecsülni a másik tervének a költségeit, lehet a mederfeltöltésnél a folyó által elvégzett munkát teherautó szállítás költségben számolni. A bős-nagymarosi erőműrendszer kapcsán a számokkal való dobálózás húsz éve folyik, mindent és mindennek az ellenkezőjét "megbízható" számadatokkal támasztották alá az érdekeltek. Megszoktuk már, hogy egy hibás koncepció utólagos kiadásai többszörösére emelhetik a becsült költségeket.

Teljes cikk: Hozzászólás a Szigetköz-vitához Szerző: Bárdos-Deák Péter Népszabadság, 2005. november 4.

A Védegylet a Duna-Chartával együttműködésben azért küzd, hogy 1. a Dunán további gátak ne épüljenek 2. a Szigetköz helyreállítása megvalósuljon 3. az Országgyűlés alkosson törvényt a Dunáról.